Sport

Olimpia: Kozma Dominik két egyéni csúccsal végül 10. lett (FRISSÍTVE)

Olimpia: Kozma Dominik két egyéni csúccsal végül 10. lett (FRISSÍTVE)

2012. július 29., vasárnap
Olimpia: Kozma Dominik két egyéni csúccsal végül 10. lett (FRISSÍTVE)

Kozma Dominik megjavítva délelőtti egyéni csúcsát a tizedik helyen végzett az elődöntőben, így nem jutott döntőbe 200 méteres gyorsúszásban vasárnap a londoni olimpián.

Kozma Dominik megjavítva délelőtti egyéni csúcsát a tizedik helyen végzett az elődöntőben, így nem jutott döntőbe 200 méteres gyorsúszásban vasárnap a londoni olimpián. A szám 21 esztendős Európa-bajnoki bronzérmese az esti második futamban 1:46.93 perces idővel, ötödikként csapott célba. A legjobb idővel, 1:45.61 perccel a szombaton 400 gyorson aranyérmes kínai Szun Jang (Sun Yang) jutott a fináléba. "Nagyon örülök az újabb egyéni csúcsomnak, most már 1:47-en belül járok. Az viszont kicsit bánt, hogy nem úsztam ki magam teljesen. Úgy érzem, előbb kellett volna megnyitnom a hajrát, mert maradt bennem bőven, s akkor akár a döntőbe is becsusszanhattam volna. Az is igaz persze, hogy ha meg korán robbantok, lehet, hogy a végét nem bírom" - nyilatkozta az MTI-nek Kozma Dominik.

Egyéni csúccsal elődöntőben

Kozma Dominik egyéni csúcsot úszva bejutott a 200 m gyors elődöntőjébe vasárnap a londoni olimpián. A szám 21 esztendős Európa-bajnoki bronzérmese 1:47.18 perces időt úszott az ötödik előfutamban, amelyben ezzel negyedik lett.

Kozma

összesítésben a kilencedik legjobb idővel került be az esti elődöntőbe. "Időben és helyezésben is rosszabbra számítottam, így elégedett lehetek a teljesítményemmel" - nyilatkozta az MTI-nek. "Úgy gondoltam, hogy valahol a 18. hely környékén végzek, ehhez képest kilencedikként jutottam tovább, ráadásul négy tizedet javítottam az egyéni csúcsomon. Este legalább ugyanennyit várok magamtól..."

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.