Közélet

Kövér: minden közösség építőkockája a nemzetnek

Kövér: minden közösség építőkockája a nemzetnek

2012. július 8., vasárnap
Kövér: minden közösség építőkockája a nemzetnek

Az a jó, ha egy nemzeti közösség minél több apró, erős, kicsi szálakkal összeforrt közösségből épül fel, és az unitárius egyházak pontosan ilyen közösségek - mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Füzesgyarmati Unitárius Egyházközség alapításának 110 éves évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen az MTI-nek, vasárnap.

Minden közösség építőkockája az egész társadalomnak és az egész nemzetnek, ha olyan valódi szervezet, amelyik az embereket közös értékek alapján valamilyen közös tevékenységre bírja rá, függetlenül létszámától és jellegétől - jelentette ki

Kövér László

. Az évforduló alkalmából alföldi unitárius búcsút tartott a Füzesgyarmati Unitárius Egyházközség, valamint a Gyula és Környéke Szórványgyülekezet. Az ünnepi istentiszteletet

Balázsi László

megbízott püspök-főjegyző celebrálta, amelyen Kövér László ünnepi beszédet mondott. A házelnök beszédében hangoztatta: az unitárius egyház története a legjobb példa arra, hogy ami a földrajzi Magyarországtól elvétetett, az a lelkekben egyben maradt. "Az ország és az egyház feldarabolásával lelkünket nem szabdalták szét", hiszen a családot, a lelkiismereti, hitbéli közösséget és a nemzetet nem ideig-óráig egyben tartható jogi és gazdasági szerződések tartják össze, hanem szoros érzelmi kötelékek, amelyek hosszú távon sem roncsolódnak szét, hanem megerősítenek - mondta Kövér László. Megőrzött múltunk története sokat elárul arról, hogyan látjuk magunkat, és amíg magunkban hiszünk, az számottevően befolyásolja a tetteinket – fogalmazott a politikus. Saját magunk és a közösségek jövője kevésbé függ a gazdasági és a világpolitikai fejleményektől: lelkületünk határozza meg - hangoztatta, hozzátéve: ezért nem keserű szívvel, lehorgasztott fejjel kell a napot kezdeni, inkább tettre készen, felemelt tekintettel.

Széchényi István

szellemiségét hozva például azt mondta: akkor tud egy nemzet új életet kezdeni, jó irányba fordulni és felemelkedni, ha vannak kapaszkodók, amelyek eligazítanak. Az ünnepi istentiszteleten konformációs szertartásra is sor került, és magyar állampolgári esküt tett nyolc, az erdélyi Marosszentgyörgyről érkező unitárius egyháztag.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.