Sport

Kézilabda: szegedi diadallal indul útnak a válogatott + FOTÓK

Kézilabda: szegedi diadallal indul útnak a válogatott + FOTÓK

2012. július 19., csütörtök
Kézilabda: szegedi diadallal indul útnak a válogatott + FOTÓK

Eleinte álmos, aztán sokkal összeszedettebb játékkal, közepes iramú meccsen aratott sima győzelmet Tunézia legjobbjai felett az olimpiára készülő magyar férfi kézilabda-válogatott Szegeden.

A londoni olimpia előtti utolsó hazai felkészülési mérkőzését vívta a magyar férfi kézilabda-válogatott Tunézia ellen. A vendég csapat nem kezdett megilletődötten,

Nagy László

és

Laluska Balázs

két góljára öttel válaszoltak, elsősorban átlövőjük,

Wael Dzsalluz

és a Montpellier együttesében játszó beálló,

Isszam Tezs

révén. Megrázta magát a hazai szurkolóhad által szüntelenül biztatott Mocsai-csapat, s

Mikler Roland

káprázatos védéseinek is hála kiegyenlített, majd átvette a játék irányítását a szünetig, jóllehet 1-2 gólnál többel nem sikerült elszakadni a szívós észak-afrikaiaktól (15-13). Fordulás után aztán majdhogynem állva hagyta ellenfelét a magyar válogatott,

Pérez Carlos

,

Lékai Máté

és

Iváncsik Tamás

sorra talált be, majd

Usszama Buganmi

gólja után

Zubai Szabolcs, Iváncsik Gergő

és ismét Pérez szomorította a vendégek kapusát, hétre növelve a magyar előnyt, eldöntve a mérkőzést (21-14). Ezt az előnyt aztán kisebb hullámvölgyektől eltekintve sikerült megtartani, így végül 29-25-ös megérdemelt győzelmet aratott a fantasztikus közönség előtt közepesen játszó gárda.

Mocsai Lajos

szövetségi kapitány csütörtök este jelöli ki a 15 fős londoni keretet, mely Franciaországba utazik a szombati Dunkerque-i barátságos mérkőzésre a vendéglátók ellen. Mint a kapitány elmondta, ezt követően jelöli ki a végleges, 14+1 fős ötkarikás csapatot.

Felkészülési férfi kézilabda-mérkőzés:

Magyarország - Tunézia 29-25 (15-13)

Szeged, újszegedi sportcsarnok, 2500 néző. Vezette: Herczeg, Südi.

Magyarország:

MIKLER - Gulyás 1, NAGY L. 3, Laluska 1, ZUBAI 3, Ilyés 2, Vadkerti 2.

Csere:

Császár 3, Putics 2, Iváncsik T. 2, IVÁNCSIK G. 3, LÉKAI 2, Pérez 2, Harsányi 1, Nagy K. 2.

Szövetségi kapitány:

Mocsai Lajos.

Tunézia:

Helal - Tuati, Bannur 1, TEZS 6, DZSALLUZ 4, MEGANNEM 5, Buganmi 1.

Csere:

Misszui (kapus), Aluni 1, Garbi 1, Hmam, Ajed 1, Hedui 3, Toumi 2.

Szövetségi kapitány:

Alain Portes.

Hétméteres:

6/4, ill. 2/1.

Kiállítás:

2 perc, ill. 6 perc. Mocsai Lajos:

"Köszönöm, hogy ilyen hangulatú mérkőzéssel, ilyen közönség előtt búcsúzhattunk, s indulhatunk az olimpiára. Tunézia nagyon kellemetlen ellenfél, Afrika bajnoka. A melegben nagyon sok hibát követtünk el, átlövőinknek nem akadt könnyű dolga. Ma este jelölöm ki a 15 fős utazó keretet, melyet pénteken hozunk nyilvánosságra. Ezzel a meccsel befejeztük a hazai felkészülést. A franciaországi meccs után pedig már a 14+1 fős keret kijelölése történik meg."

Ilyés Ferenc:

"A régi időket idézte számomra a közönség. Külön örültem, hogy szinte teljesen szegedi kötődésű kezdőcsapattal álltunk fel."

Nagy László:

"Fantasztikus volt a szurkolósereg, végigbuzdítottak minket, ebből az olimpián is erőt meríthetünk, de kinn is sok szurkolóra számítok. Kemény felkészülésen vagyunk túl, kellettek a mérkőzések is, melyekből elhamarkodott következtetéseket nem szabad levonni."

Mikler Roland:

"Számomra megszokott már a közönség ilyen buzdítása. Örülök, hogy 60 percet védhettem, ráadásul hazai, szegedi közönség ellen. Kellemetlen stílusú csapat a tunéziai, még keressük a legjobb védelmi felállást."

Online közvetítésünk:

Felállva tapsol a szurkolóhad, remek hangulatot teremtett a szegedi közönség. Szól a Pick Szeged! is. 60' Időkérés. Mocsai ront ismét, aztán Mikler véd egy tunéziai lerohanást. Nagy a rohanás a végén Schuch suhint fölé. Itt a vége, simán nyert a válogatott, közepes játékkal. 59' Mocsai ront, megint támadnak a vendégek, de a szurkolók ünnepét nem ronthatják már el. Egy emberként zúg a Ria, ria, Hungária! Mikler véd is egy nagyot! 58' Toumi is indulhat rohamra, 29-24. Ollézik ismét a hazai tábor, Hedui azonban labdát szerez, és 29-25... 57' Harsányi és Körte kínaival válaszol! Talpra ugrik a csarnok, 29-22! Hedui törleszt, 29-23. 56' Szakadatlan ünnepel a közönség, pedig még 4 perc van hátra, aztán folytatódik a játék tunéziai akcióval. Tezs tarthatatlan, Schuch meg kimegy róla két percre, 28-22. Nagy szurkolás indul ismét. 55' Ollézik a hazai tábor, miközben csendesen csordogál a meccs, és időkérés jön. 54' Mocsai Tamás és Tezs kap két-két percet. Mikler ismét óriásit véd. 53' Megannem szépít, 27-21. Vadkerti vissza, aztán Nagy Kornél talál be, 28-21. 52' Zubai Szabi harmadik gólja, szép beállós találat, 27-20! 51' Ajedet Mikler hárítja. 50' Lékai harcol ki büntetőt, Iváncsik Gergő a bal felsőbe suhint, 26-20! 49' Mikler nagyon érzi Hedui, egyébként kiváló átlövéseit, most is lábbal hárít! 48' Harsányi a szélről, kapufa! Heduit remekül védi Mikler egy passzívba hajló vendég attak végén, aztán indít, de eladja a lasztit. 47' Nagy Kornél indul, de fölé vágja. Passzívba hajló tunéziai akció, ellövik, fölé. 46' Lékai kap egyet Heduitól, ő meg kettő percet a sporiktól, meg egy hetes is jöhet. Iváncsik Geri bevágja, 25-20! 45' Nagy Kornél kvázi első labdaérintésből betalál, 24-20! Mikler véd, de nem tudunk indulni. 44' Lékai harcol ki hetest, Harsányi a kapufát aprítja. Hedui büntet azonnal, szakad a háló, 23-20. 43' Megannem óriási gólt ragaszt keresztbe futtából a magyar kapuba, 23-19. 42' Ajed a bal szélről repül, és szerez gólt, 23-18. 41' Lékai bal szélről tör be, ejt, 23-17! 40' 3-as a 3-ast blokkolja, ilyés Heduit látványosan. Tezst nem lehet megfogni, ezt már megadják neki, 22-17. 39' Lékaitól szerez labdát a kapus, indítja Ajedet, de visszakapjuk a labdát. Zubai hetest harcol ki. Harsányi pattintja be! 22-16! 38' Megannem és Toumi rohannak le két hiba után, két góllal büntetve, 21-16. 37' Megnannemet Mikler, Ajedet a felsőléc védi. Mocsai bombáz, olvassa Misszui. 36' Mikler tol kapufára egy lövést, Pérez nem hibáz, dupláz! 21-14! 35' Mikler indítása után Iváncsik Gergő is pontosan kapja a küldeményt, azonnal be is veri, 20-14. Tájmaut Tunéziánál. 34' Zubai nem hagyja annyiban, 19-14! 33' Buganmi hetesből lövi a félidő eslő afrikai gólját, 18-14. 32' Mikler indítja Lékait, pontos a tért ölelő passz, ott a gól is, 17-13! Iváncsik Tamás rohan le, miután Megannemet védi Mikler, 18-13! Állva hagyjuk Tunéziát. 31' Pérez Carlos a pályán, azonnal be is talál, 16-13! SZÜNET!30' Mikler ölre veszi a labdát, Laluska lerohan, de kiszalad vele... Aztán ismét miénk, Iváncsik Tamás fut, 15-13, hazai előnnyel jön a szünet. 29' Labdát szerzünk, végigmegy a támadás, visszazárnak a vendégek, csalódott moraj a lelátón, hogy elmarad az indulásgól. Zubait terítik le, szabaddobás. Putics vagy 10 méterről púpozza a hálót! 14-13! 28' Császár lőhet hetest... a kapufára... 27' Tezs ismét, Nagy László nagyon lemaradt róla... 13-13. Aztán elszórjuk, Tezs megszerzi, végig döcög, beveri az 5. gólját, 13-14 lenne, de nem adják meg. 26' Putics hiába talál be, már belemenést fújnak a sporik. 25' Schuché a 3. magyar sárga. Tezs nem véletlenül a Montpellier beállósa, elképesztő cunderrel zárkóztatja csapatát, 13-12. 24' Nagy László harmadik gólja villámgyorsan, nem is láttuk, a tunéziaiak sem... 12-11. Időt is kérnek. Kibekkeljük az attakot, aztán Zubai harcol ki egy hetest, Suref kap mellé még két percet is. Császár bepattintja, 13-11. 23' Putics Barna veszi vissza az előnyt, 11-10! Tezs válaszol, remek labdát kapott beállóban, 11-11. 22' Putics, Iváncsik T., Iváncsik G., Lékai jönnek, nagyot véd aztán Iváncsik Tamás lövése után Helal. Schuch is a pályán védekezésben, Dzsalluz ettől még beveri a negyedik gólját, 10-10. 21' Zubai dupláz, Iváncsik Tamás melegít. 10-9! Jön a lassú vendég támadás, Mikler véd. Nagy Laci indult, megállították. Mocsai Lajos időt kér. 20' Mikler védi Garbit, Dzalluzt már nem lehet, 9-9. 19' Aluni irgalmatlan erejű góllal egyenlít, de Zubai Szabi gyorsan visszaveszi az előnyt! 9-8! 18' Ilyés mezét cibálják, mégsem javára fújnak. 17' Aluni kapufája után hiába futunk, elhagyjuk a lasztit. Garbi nem hagyja el, szépít, 8-7. 16' Vadkerti kap remek labdát a szélen, röptében ütközik is a védővel, majd szerencsétlenül ér földet, közben gól, 8-6, aztán ápolás. Körte jól van, már talpon! 15' Újabb labdaszerzés Nagy Laci megy végig, 7-6, előny újra itt. A forgatókönyv eddig hasonló a szerb-tunéziai meccsre. 14' Császár gyorsan dupláz szélről berepülve, 6-6! 13' Megannemre kijátszott figura végén 6-5 oda. Egyelőre álmos a meccs kicsit. 12' Mikler véd, Nagy Laci meg felsőlécet aprít, de már hetes ide. Császár bevarrja, 5-5! 11' Támadnak az észak-afrikaiak, de labdát szerzünk, Gulyás robog végig, 4-5! Újabb kényelmes "tunéz" roham jön. 10' Nem mondanánk, hogy erősen kezdenek a vendégek, annál inkább álmosan a mieink. Dzsalluzé az 5. gól... 2-5. Jön az első 'Ébresztő!' a lelátóról, miközben Dzsalluzt kell ápolni egy ütközés után a saját hatosa előtt. Császárt védi Helal, indulnak a vendégek, Mikler is bravúroskodik. Ilyés rohan le, 3-5! 9' Megannemé a 4. tunéziai gól. Gulyás nagyon nem találja el a kaput... 8' Tezs fordul le, 2-3. Nem erre számítottunk, csend van a csarnokban. Kissé könnyelmű a védekezésünk az első percekben. 7' Laluska sárgul, újabb tunéziai helyzet, Bannur egyenlít, 2-2, Vadkerti ejtése felsőléc. 6' Kissé pangó játék után Dzsalluzt védi ismét Mikler. 5' Buganmi ziccerét védi bravúrral Mikler, marad a vendégeknél a labda. 4' Labdaszerzés után Laluska indul, 2-0! Dzsalluz megy fel a levegőbe, elmozog Mikler, 2-1. 3' Nagy László lövi combon Helalt, aztán amikor újrázik már nem hibáz! 1-0! 2' Hosszasan és eseméyntelenül támadnaka vendégek, aztán heteshez jutnak máris, Tuati, a 7-es hagyja ki, illetve Mikler véd szépen. 1' A vendégek kezdik a meccset. Nagy labdát szerez, de visszaszerzik a tunéziaiak. 18.30: Nagy László bevonulása kapja a legnagyobb hangorkánt, meg persze a Pick-játékosoké, Mikleré, Vadkertié és Zubaié. Pérez Carlos 50., Mocsai Tamás 150. válogatottságát ünnepelte a magyarkanizsai találkozón, ők külön ajándékot is kapnak a jeles alkalomból. Himnuszok. 18.25: Kezdődik a felkonf, hamarosan a meccs is! Jöjjenek a csapatok, megszólal a a közönség is, lesz hangulat, az már biztos! Előbb a vendégek neveit hallhatjuk, aztán jönnek a mieink és a szurkolóhad hangja. 18.15: A két csapat egyébként legutóbb egyaránt a szerbekkel játszott. A mieink szombaton Magyarkanizsán kétgólos győzelmet (23-21) arattak a hazaiakon, akik aztán kedd este Tunéziát eggyel legyőzték Szendrőn (30-29). 18.00: Szállingóznak a szurkolók folyamatosan, egyelőre túlnyomórészt hölgyeket látunk egyelőre a lelátón. A folyamatosan növekvő nézőszám jelenleg körülbelül 3-400 főnél jár. A két gárda már javában melegít. 17.55: A két keret a mai mérkőzésre: Magyarország: Fazekas, Mikler, Liszkai (kapusok), Ilyés, Császár, Mocsai T., Iváncsik G., Iváncsik T., Harsányi, Putics, Pérez, Laluska, Nagy K., Nagy L., Gulyás, Vadkerti, Zubai, Schuch, Lékai. Szövetségi kapitány: Mocsai Lajos. Tunézia: Misszoui, Maggaiz, Helal (kapusok), Hedui, Toumi, Tezs, Tuati, Hmam, Bannur, Aluni, Megannem, Ajed, Buganmi, Suref, Maref, Garbi, Dzsalluz. Szövetségi kapitány: Alain Portes. 17.45: A két gárda eddigi 5 egymás elleni meccse során általában a mieink domináltak, jóllehet az első találkozón 1995-ben Reykjavíkban 25-24-re meglepetésre az észak-afrikaiak nyertek. Azt követően sem volt mindig nagy a magyar fölény, 2001-ben két góllal, 20-18-ra, 2004-ben magabiztosan 37-26-ra, majd 2009-ben 31-29-re diadalmaskodtak a mieink. Ugyanabban az évben játszott utoljára egymás ellen a két csapat, akkor 28-28-as döntetlen született. 17.30: Sok szeretettel köszöntjük Olvasóinkat és a monitor előtt szurkolókat az újszegedi sportcsarnokból, ahol a magyar férfi kézilabda-válogatott egy óra múlva elkezdi utolsó hazai felkészülési mérkőzését Tunézia gárdája ellen. Az észak-afrikaiak ma érkeztek Szegedre, jelenleg átmozgatás gyanánt lábtengóznak kicsit a pálya közepén. A mieink is fel-felbukkannak már a pálya egyik végében.

A találkozó elé

Az olimpiára készülő magyar férfi kézilabda-válogatott - soraiban három Pick Szeged játékossal, Mikler Rolanddal, Zubai Szabolccsal és Vadkerti Attilával - utolsó hazai felkészülési mérkőzését vívja London előtt. Mocsai Lajos szövetségi kapitány együttese kedd óta készül együtt az újszegedi sportcsarnokban, Nagy Lászlóék előző két felkészülési meccsükön magabiztosan verték a brit válogatottat, majd az Európa-bajnoki ezüstérmes szerbeket verték utóbb Magyarkanizsán fegyelmezett játékkal. Afrika, szintén az ötkarikás játékokra készülő csillagai franciaországi edzőtáboruk után ugyancsak a szerbek ellen játszottak kedd este, s szoros meccsen szenvedtek mindössze egygólos vereséget. A 18.30-kor kezdődő mérkőzésen a januári, Bahrein elleni találkozó után ismét fergeteges hangulat várható az újszegedi sportcsarnokban. Beharangozó írásunk itt olvasható!Képriportunk a magyar válogatott szerda délelőtti edzéséről.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.