Írjon nekünk

Közélet

Ismét kamionok dübörögnek Szeged utcáin + PANORÁMA

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mtiszegedma.jpg

Megjelent:

Ismét kamionok dübörögnek a hét végén Szeged utcáin, de nem a Balkán felé tartó tranzitforgalom tér vissza a Tisza-parti városba, hanem a Nemzetközi Kamionos Country Találkozó résztvevői vonulnak föl és versenyeznek a csongrádi megyeszékhelyen.

Ágoston Attila, a rendezvény főszervezője az MTI-nek elmondta, az immár huszonkettedik alkalommal megrendezett fesztivál több mint két évtizede baráti találkozóként indult. Az első összejövetelen néhány tucat zenész és – az akkor még főként Rábákkal járó – kamionos találkozott egy Szegedhez közeli tanyán, ahol egy bogrács mellett beszélgettek szakmájukról. Az időközben három-négyezer vendéget vonzó rendezvénnyé nőtt fesztivál rendkívül népszerű, a kamionsofőrök közül sokan úgy időzítik szabadságukat, hogy ezt a hétvégét családjukkal együtt Szegeden tölthessék.

Idén az előzetes jelentkezések alapján legalább kétszázötven kamiont várnak: érkeznek cégek hat-nyolc járművel, lesznek magánfuvarozók, de jönnek vendégek Hollandiából, Romániából, Szerbiából és Németországból. A résztvevők között igazi különlegességnek ígérkezik a tucatnyi csőrös és buldogorrú amerikai kamion. A programok pénteken délután kezdődnek, a járművek és sofőrjeik Szeged mellett a Közúti Közlekedők Emlékművénél gyülekeznek, majd a belváros érintésével együtt vonulnak a fesztivál helyszínére, Sziksósfürdőre. A felvonulók között lesz a Varga Transz esküvői kamionja is, a találkozó egyik törzsvendége ugyanis úgy döntött, megnősül, és lakodalmát a rendezvényen tartja meg.

A nyitónapot a szokásos fergeteges táncos buli zárja, melyhez a Drink Panters szolgáltatja a zenét. Szombat reggel zenés ébresztőre kelhetnek föl a vendégek, majd elkezdődnek a hagyományosan sokat vonzó versenyek. A látogatók összemérhetik tehetségüket és erejüket a terepügyességi, kötélhúzó, szkander és rugóemelő versenyeken, és nem maradhat el a hagyományos kamionhúzás sem. A gyerekek kamionokat rajzolhatnak, műveikhez a több száz összegyűlt jármű mellett mintául szolgálhatnak a kiállított makettek is.

A sofőrök mellett a járművek is megmérkőznek egymással: a hagyományos kamion-szépségverseny zsűrije egész nap fáradhatatlanul dolgozik, hogy délutánra megtalálja a legtetszetősebb járművet. A győzelem komoly presztízst jelent a kamionosok között, így nem véletlen, hogy sokan a versenyre készülve a különleges festés mellett lámpákkal és króm szegélyekkel is feldíszítik járművüket.

Szombat este sem maradhatnak el a koncertek, a napot pedig a medenceparti diszkó zárja. Vasárnap délután a szegedi Huszár Mátyás Rakparton rendezik a fesztivál mindenki által legjobban várt és leglátványosabb eseményét, a kamionos gyorsulási versenyt, ahol az is kiderül, mire képesek a hatalmas járművek rakomány nélkül.


XIX. Kamionos találkozó – gyorsulási verseny, Szeged

Kommentek

Közélet

1 ember ugrott csütörtökön a Tiszába, 21 ember mentette

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mtiszegedma.jpg

Megjelent:

Szerző:

Egy emberéletért is majd két tucat ember küzdött tegnap, közben tüzet is oltottak, de még egy tűzre már nem maradt volna felszerelésük.

Tovább olvasom

Közélet

Múltidéző 35. rész: Több mint fél évezrede áll az alsóvárosi ferences templom

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mtiszegedma.jpg

Megjelent:

Sorozatunk legújabb részében a Mátyás tér több mint 500 éves ékkövét mutatjuk be. Kommentek

Tovább olvasom

Közélet

Póni után most ló sétált Rókuson

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mtiszegedma.jpg

Megjelent:

Szerző:

Tovább olvasom

Aktuál