Sport

Hátország: öt utánpótláscsapatot indítana az UTC

Hátország: öt utánpótláscsapatot indítana az UTC

2012. július 24., kedd
Hátország: öt utánpótláscsapatot indítana az UTC

Az elmúlt szezonbeli három csapat után szeptembertől mind az öt utánpótlás-korosztályban indítana egy-egy gárdát az UTC Futsal Team együttese.

Az elmúlt évadban az UTC Futsal Team felnőtt csapatának NB I-es indulása maga után vonta három utánpótlás-együttes nevezését is. Az U15-ös korosztály első évében remekül szerepelt, a tavasz folyamán még a rájátszásba jutás reménye is felcsillant az ifjoncok előtt, akik végül országos összesítésben a 9. helyen végeztek. A nagyobbaknál - U17 és U19 - inkább tisztes helytállásként jellemezhetnénk a szereplést olyan riválisokkal megtűzdelt mezőnyben, akiknél már hosszú évek óta komoly hangsúlyt helyeznek a futsalos utánpótlás képzésére. "Várjuk a szövetség döntését a társasági adókedvezményes pályázat kapcsán, melynek határidejét július 31-ig tolták ki. Szeretnénk elindítani U11-es és U13-as csapatot is az utánpótlás-bajnokságokban, mert a létszámunk meglenne hozzá, ám ez nagyban függ attól, hogy kapunk-e támogatást a TAO-pályázatok révén. Ha ez sikerül, az UTC is - akár a nagyobb, régebbi klubok - öt utánpótláscsapattal tudna nekivágni a szezonnak. A határidő szoros, mert a vonatkozó nevezéseket augusztus 3-ig kell leadni" - közölte a SZEGEDma.hu-val

Erhardt Szilárd

technikai vezető. A személyi kérdések kapcsán hozzátette, mivel munkahelyi elfoglaltságok miatt

Cserenkó Szabolcs

távozik az U19-esek kispadjáról, így a legnagyobbaknál az edző

Ónodi Ferenc

lesz, aki előzőleg az U17-eseket vitte. Utóbbiaknál

Dürgő Péter

veszi át az irányítást, aki szép eredményt elért U15-ösöket dirigálta. A legkisebb jelenleg aktív korosztály mestere kapcsán a klubnál szeretnék csapaton belül megoldani a kérdést, a felnőtt mezőny kiváló kapusával

Tombácz Róberttel

folytatnak előrehaladott tárgyalásokat. Az U11-es és U13-as gárdák trénereiről csak azután egyeztetnek, ha az anyagi feltételek is adottak lesznek az induláshoz.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.