Közélet

DK: értelmetlen színjáték a szavazás előrehozása

DK: értelmetlen színjáték a szavazás előrehozása

2012. július 12., csütörtök
DK: értelmetlen színjáték a szavazás előrehozása

A Demokratikus Koalíció (DK) értelmetlen színjátéknak tartja, hogy a parlament a szokásos őszi időpont helyett már a nyári rendkívüli ülésszak utolsó napján, csütörtökön elfogadja a jövő évi költségvetés sarokszámait.

Molnár Csaba

, a DK alelnöke budapesti sajtótájékoztatóján ezzel indokolta, hogy a párt képviselői nem vesznek részt a délutáni szavazásban, és erre biztatják a többi ellenzéki pártot is. Mint mondta, ez a rendszerváltás óta példátlan lépés, és az is példátlan, hogy az Országgyűlés már júliusban, az első félévi gazdasági mutatók ismerete nélkül fogadja el a következő évi büdzsét. Szavai szerint ha a költségvetési javaslatot mindössze rossznak tartanák, ott lennének a szavazáson, és nemmel voksolnának rá. A csütörtöki szavazás azonban csak színjáték, a nemzetközi szervezetek tudatos félrevezetése, "az orbáni pávatánc" része - fűzte hozzá. Molnár Csaba szerint egyértelmű, hogy nem ez lesz az ország 2013-as költségvetése, azt már ősszel módosítani kell, a kormány most csak "pozíciót akar fogni" a Nemzetközi Valutaalappal és az Európai Unióval folytatott hiteltárgyalásokra, hogy ott arra hivatkozhasson: a parlament megkötötte a kabinet kezét.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.