Sport

Az új vezetőség 7-8 játékossal erősítene az NB III-ra Mórahalmon

Az új vezetőség 7-8 játékossal erősítene az NB III-ra Mórahalmon

2012. július 6., péntek
Az új vezetőség 7-8 játékossal erősítene az NB III-ra Mórahalmon

A megyei I. osztályban története során első alkalommal az élen végzett Mórahalom az NB III-ba adta le a nevezését, így a homokháti gárda öt év után az első feljutó Csongrád megyéből. Tóth Ákos vezetőedzőnél érdeklődtünk, hogyan várják a felkészülést.

Utoljára 2007-ben a Tisza Volán SC Szeged csapata vállalta el a magasabb osztályba lépést, azóta egyik Csongrád megyei bajnok sem mérette meg magát a harmadik ligában. A Mórahalom most rendkívül izgalmas véghajrát követően lett aranyérmes a Sándorfalva előtt, és nemcsak a legfényesebb érmet zsebelték be Siháék, hanem leadták nevezésüket is az NB III-ba is (minden bizonnyal az Alföld csoportban kapnak helyet). „Jelenleg folynak a tárgyalások a szóba jöhető játékosokkal, de konkrét neveket csak a jövő héten tudok mondani. A keret gerince együtt maradt. Felállt egy új elnökség is, a szakmai munkát én irányítom majd, s

Siha Zsolt

lett a pályaedző. Legalább 7-8 embert szeretnénk igazolni. A felkészülés július 11-én kezdődik majd, reményeim szerint 20 fő feletti létszámmal. A cél egyértelműen az, hogy az NB III-ban maradjunk, amihez a liga átszervezése miatt kemény munkára lesz szükség” – mondta el portálunknak

Tóth Ákos

vezetőedző. A harmadik liga szűkítése miatt (összesen 48 csapat marad jövő nyárra) az NB III Alföld csoportjának elsője osztályozót játszik az NB II-ért; a második NB III-as marad, az NB III 3–5. helyezettjei és a hat NB III-as csoport két legjobb hatodikja a megyei első osztályok bajnokaival osztályoznak az NB III-ért; az NB III rosszabb hatodikjai és a 7–16. helyezettek kiesnek a megyei I. osztályba. Természetesen az osztályozók vesztesei is az alsóbb liga tagjai lesznek/maradnak. A szakvezetőtől megtudtuk azt is, hogy a mórahalmi műfüves nagypálya építését már idén elkezdik. „Az NB III-as szezont a jelenlegi stadionban kezdjük, minimális fejlesztésekre lesz csak szükség, az öltözőket kell felújítani, egy játékoskijárót építeni, és a korlátokat rendbe tenni” – tette hozzá.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.