Bulvár

A közeli játszótérre indult, de egy másik város lett belőle

A közeli játszótérre indult, de egy másik város lett belőle

2012. július 27., péntek
A közeli játszótérre indult, de egy másik város lett belőle

Polgárőr, vadőr és mezőőr is segítette a rendőrök és a pusztaszeri polgármester munkáját, így néhány órán belül előkerült az a 10 éves kisfiú, aki úgy döntött, hogy elkerékpározik szülei után Pusztaszerről Kiskunfélegyházára - olvasható a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóközleményében.

A kisfiúra hétfőn a nagymama vigyázott, aki csupán 10 percre szaladt át a szomszédos közértbe, de mire visszaért, már csak egy üzenetet talált a konyhaasztalon, miszerint unokája a játszótérre ment. A kiérkező rendőrök a pusztaszeri lakosok segítségével megkezdték a gyermek kutatását, majd nem sokkal 20 óra után az egyik pusztaszeri polgár jelzésére a helyi körzeti megbízott az 5-ös számű főúton egy bicikliző fiúra lett figyelmes, akire illett a keresett gyermek személyleírása. Az egyenruhásoknak elmondta a fiú, hogy nagyon hiányoztak neki a szülei, ezért döntött úgy, hogy bringára pattan és meglátogatja őket Kiskunfélegyházán, a munkahelyükön - áll a közleményben.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.