Vélemény

Vélemény: Ha jól sejtem...

Vélemény: Ha jól sejtem...

2012. június 10., vasárnap
Vélemény: Ha jól sejtem...

„? Tényleg: ki a csoda gyilkolta meg John F. Kennedyt?”

Az embernek már csak sejtései vannak. Régebben tudtunk dolgokat: például, hogy a Föld lapos korong, annak a szélén meg ott a világ vége. Most meg jobb nem tudni semmit. Egyrészt akkor a nem áll fent a tévedés, az önbecsapás lehetősége, másrészt jobb az úgy, ha nem tudjuk, hogyan, s miért válhatott például Boross Péter a Nemzeti Emlékezet Bizottságának vezetőjévé. Egyáltalán: miért kell ezt a kiszolgált embert a rivaldába rángatni, hogy próbáljon mondani még valamit arról, amiről nem is kérdezték? Aztán a legközelebbi lomtalanításkor a dolgok végre a helyükre kerülhetnének. De így, hogy hol ide teszik, hol oda pakolják, még elveszik – ha még megvan neki egyáltalán – a leltári száma, önazonossága, kartonja vagy tudja a fene, mije. Ha ő lesz a főnök,

soha nem tudjuk meg az

ügynökök nevét, anélkül meg ugye nehéz feltérképezni őket, hogy most hol, s miként élnek, hová szívódtak fel, miként épültek be társadalom szövetébe, hogyan irányítanak a háttérből továbbra is. Azonban az is lehet, jobb lenne, ha „mindent” tudnánk, legfeljebb rosszul tudnánk dolgokat, de nyugodtabbak lennénk vagy csalódottabbak, mindenesetre nem lennénk ennyire bizonytalanok egy csomó, ismét felmerülő kérdésben. Mit csinált a rendszerváltás belügyminisztere a kádári érában? Szállított-e a fia fegyvert a horvátoknak? Voltak-e egyéb ügyei a belügyér csemetének? Volt-e alku emiatt (vagy más okból) a Saab volánja mögött piásan ülő Horn Gyula és közte, amiért is ez nem derült ki, így emez simán tudott választást nyerni? Ki mije (kinek a mije) volt az MDF-en belül, azon felül, hogy épp milyen funkciót töltött be? És sorolhatnánk. Ezek a kérdések nem államtitkok. Vagy azok? Nem fog így itt semmi kiderülni, kérem. Ennyi erővel magát Biszku Bélát is fel lehetne kérni, aki amúgy köszöni, megvan, igazán meg lehetne koronázni egy élet munkáját ezzel, nem? Igaz, Biszkuról nem gondolhatjuk, hogy nem is úgy volt, ahogy mi tudjuk! Vagy mégis? A mai világban bármi megtörténhet. És miközben mi itt ilyen piszlicsárénak tetsző ügyekkel lennénk elfoglalva, Európa recseg-ropog, ki tudja, megéli-e az euró, az unió az év égét, végső soron mi lesz velünk. És ha Európa meg is ússza, meddig tartható fent a növekedés, a fogyasztás hajszolása? Évekig, évtizedekig? Biztos, hogy a kapitalizmus, a globalizáció, a multisodás jelenti a jövőt, hogy jó úton jár a világ? Fel vagyunk-e készülve a zöld forradalmakra, melyek… Vagy pont ezen dolgoznak a titkosszolgálatok, a volt és jelenlegi titokszolgák? Tényleg: ki a csoda gyilkolta meg John F. Kennedyt? Vagy még ezt sem tudjuk? Pedig annyi értelmes kérdést fel lehetne tenni, ha hagynák, hogy érdemben foglalkozzunk a múlttal és unokáink jövőjével. Ezen koordináták hiányában kár a jelenről értekezni, csak a bizonytalanság a biztos pont. És ez olyan biztos, hogy nem kell semmilyen bizottságot összehívni ennek kimondásához. És még elnök sem kellene az élére, Ha jól sejtem.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.