Egyetem

Szegeden is több helyről látták a Vénusz-átvonulást + FOTÓK

Szegeden is több helyről látták a Vénusz-átvonulást + FOTÓK

2012. június 7., csütörtök
Szegeden is több helyről látták a Vénusz-átvonulást + FOTÓK

A látványos égi eseményt Szegeden három helyszínen tekinthették meg az érdeklődők szerdán. A korai időpont és a felhők ellenére a Partiscum Csillagászati Egyesület Bajai úti bemutatóján mintegy hatvanan, az SZTE Fizikus Tanszékcsoportjának szervezésében a Ságvári gimnázium tetején egy 35 fős osztály, valamint a Béke épület legfelső szintjén több mint húszan látták az évszázad csillagászati eseményét.

Szerda hajnalban a Vénusz bolygó megtette előre kiszámított, napkorong előtti útját. Sajnos az esemény elejét a teljes égboltot borító szürke felhők miatt nem sikerült észlelni, de mire 5:45-kor a Nap előbukkant a felhők közül, sokan láthatták a Vénusz apró fekete pöttyét a napfoltokkal tarkított központi csillagunk előtt. Többen saját fényképezőgépükkel, mobiltelefonjukkal próbálták az okulárokon keresztül megörökíteni az eseményt. Előkerült néhány hegesztőüveg is, sőt az egyik távcsőről – miután azt gondosan elfordították a Napról – levéve a napfóliát, azon keresztül is többen fényképeztek. A Vénusz – miután megtette a dolgát – hajszálpontosan az előre számított időpontban, 6:55-kor elhagyta a Nap korongját. Legközelebb 2125-ben teszi majd meg ugyanezt az utat, amit valószínűleg már nem láthatunk, de ezen a reggelen minden a Vénuszról szólt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.