Szakszemmel 21. nap: Németország – Olaszország

A labdarúgó Európa-bajnokság elődöntőjében a várakozásokkal ellentétben Olaszország 2-1-es eredménnyel búcsúztatta az esélyesebbnek tartott német válogatottat. Herczeg Gábor UEFA „B” licences edző elemzi a mérkőzést Szakszemmel.

Nagy érdeklődéssel vártam a Németország – Olaszország mérkőzést, ugyanis két általam nagyra becsült, a szervezettséget és fegyelmet előtérbe helyező futballkultúra csapott össze a kontinensbajnokság elődöntőjében. A németek favoritként érkeztek a tornára, és a „halálcsoportként” ismert B jelű kvartettből – bár szoros számszerű eredményeket elérve – három győzelmet bezsebelve, könnyedén léptek tovább a negyeddöntőbe, ahol az addig hősiesen védekező, ám szerény taktikai repertoárt bemutató görögöknek tulajdonképpen akkor lőttek gólt, amikor akartak. Az utóbbi évtizedben, elsősorban a többnemzetiségű játékosállománynak, másodsorban az egymást váltó, fiatal és lendületes szövetségi kapitányoknak (

Jürgen Klinsmann, Joachim Löw

) köszönhetően jelentős arculatváltáson átment Nationalelffel kapcsolatban a mérkőzést megelőzően az az érzésem támadt, hogy ez a csapat bizony még csak meg sem közelítette játékerejének maximumát, mindig csak annyit hozott ki magából, amennyit az aktuális ellenfél legyőzése megkívánt. Ezzel szemben az olaszok szereplését a közvélemény pozitív meglepetésként értékelte, ami valljuk be, nem is annyira az olaszok dicsérete, mint a torna kritikája, ugyanis a spanyolok elleni jó iramú döntetlen mellett csak egy látványos pszichológiai hadviseléssel megnyert tizenegyespárbajt tudtak kitenni az ablakba, a horvátok elleni ikszet, valamint a harmatgyenge írek legyőzését aligha. Személy szerint az összecsapás előtt abban bíztam, hogy végre kapunk egy olyan mérkőzést, ahol, az általam esélytelenebbnek vélt – ám rendszerint a nagy tornák végére összeálló – olasz csapat végre rákényszeríti a német válogatottat arra, hogy egy sebességi fokozatot felfelé kapcsolva, közönségszórakoztató futballt mutasson be.

Labdarúgó-Eb 2. elődöntő:

Németország – Olaszország 1-2 (0-2).

Varsó, Nemzeti Stadion Vezette: Lannoy (francia)

Németország (1-4-2-3-1):

Neuer – Boateng (Müller 71'), Hummels, Badstuber, Lahm – Khedira, Schweinsteiger – Kroos, Özil, Podolski (Reus 46') – Gomez (Klose 46'). Szövetségi kapitány: Joachim Löw.

Olaszország (1-4-1-3-2):

Buffon – Balzaretti, Bonucci, Barzagli, Chiellini – Pirlo – Marchisio, Montolivo (Motta 64'), De Rossi – Balotelli (Di Natale 70'), Cassano (Diamanti 58'). Szövetségi kapitány: Cesare Prandelli.

Gólszerzők:

Özil (90+2' tizenegyesből), illetve Balotelli 2 (20', 36')

I. félidő:

Amit várhattunk:

Az alapfelállásokat, illetve a kezdő tizenegyeket böngészve azt állapíthattuk meg, hogy a két szövetségi kapitány elképzeléseiben hasonló mérkőzéskép víziója alakulhatott ki az összecsapást megelőzően, a labdát birtokló, rövid passzokkal támadást szövögető német csapatról és a betömörülő, kontrákkal operáló olaszokról.

Ezt támasztják alá:

1. A különböző alapfelállások. Az, hogy Joachim Löw 5 középpályást küldött pályára, arra engedett következtetni, hogy a németek elsősorban az úgynevezett középpályás zárásra fogják építeni védekezésüket, amely elegendő teret biztosít a labdakihozatalnak, azonban nagyfokú összhangot igényel a két védelmi vonaltól, a védelem 4 és a középpálya 5 tagjától.

Prandelli

taktikája, amelyben a 4 középpályás között nem találhatunk klasszikus szélsőt, elsősorban arra engedett következtetni, hogy a squadra azzura középen tömörülve, a kapuhoz vezető legrövidebb utat igyekszik majd lezárni. 2. A két játékmester ellentétes szerepeltetése.

Özil

a csúcsék mögött,

Pirlo

a védelem előtt. Vagyis a németek a középpályás harmad és a támadó harmad között szándékozták megszervezni a játékukat, az olaszok pedig a saját védekező harmadukból kívánták irányítani támadásaikat. 3. A csatárok szerepeltetése.

Balotelli

és

Cassano

személyében két olyan csatárt küldött csatába Prandelli mester, akik alkalmasak arra, hogy megtartsák a felívelt, illetve fellőtt labdákat, valamint veszélyesen játszanak az ellenfél kapujának háttal is. Az, hogy Löw a kombinatívabb

Kloséval

szemben a robusztus

Gomez

mellett tette le a voksát, tovább erősítette, hogy a németek betömörült védelem ellen készültek.

Amit kaptunk:

A várakozásoknak megfelelően a német csapat 1-4-5-1-ből indította védekezését, amely a középpályás labdaszerzés után 1-4-2-3-1-es támadó formációvá alakult, a labdakihozatal elsősorban Özilt kereste, aki néhány jó ütemű kiugratással vétette észre magát. A mérkőzés megkezdését követően az olasz csapat komplett középpályás és védővonala a saját védekező harmadában helyezkedett el, míg a Balotteli-Cassano páros a félpályáig lassította a német támadásokat, majd a labdaszerzések után az elsősorban Pirlotól érkező hosszú indítások céljává vált. Az első negyedórában egy német szöglet (volt belőle még jó sok…) utáni helyzetet követően Pirlo mentett szinte a vonalról, majd

Khedira

szólóját jegyezhettük fel, amelynek végén

Barzagliról

pattant éppen csak saját kapuja mellé a labda. A mérkőzés ezen szakaszában az olaszok pontrúgásokból, illetve Cassano és

Montolivo

távoli lövései nyomán próbáltak veszélyeztetni, kevés sikerrel. A 20. percben aztán a két védelmi vonal közé tökéletesen bemozgó

Chiellinit

találta meg egy hosszú labda, akire későn tudtak kilépni a német védők, így Cassanóhoz passzolhatott, ő kitűnően tálalt Balotelli elé, aki fejjel nem hibázott.

0-1.

A találatot megelőző kulcsmozzanat a németek területvédekezésében elkövetett hibája volt, ugyanis nem szűkítették megfelelően az első és második védelmi vonal közötti mélységi területet, amelyet Chiellini kitűnően használt ki, bár az üdvösséghez vitathatatlanul kellett a nagyszerű beadás és érkezés is. Ezt követően az olaszok még inkább visszaálltak, 10 mezőnyjátékosuk tulajdonképpen a pálya 1/8-nyi területén tömörödött, többször látványosan túltolódva védekeztek, ezt azonban a németek nem tudták kihasználni, és gyors oldalváltások helyett távoli lövésekkel kísérleteztek – eredménytelenül. A 36. percben aztán jött a hideg zuhany, egy újabb német szögletet követő, olasz kontra után.

Buffon

oldalra kiütött labdáját Montolivo gyűjtötte be, Balotellit indította, aki egy közepesen rossz átvétel után olyan gólt lőtt, amelynek leírására leginkább az „irgalmatlan” jelző helytálló.

0-2.

A góltörténethez hozzátartozik, hogy a Balotellivel egy az egyben hátul maradó

Lahm

az indítás pillanatában nem tudta eldönteni, hogy kilépjen-e, lesen hagyva Balotellit, vagy hátráljon a labda elfejelésének érdekében. Ez a pillanatnyi kihagyás tette lehetővé, hogy az olaszok ellentmondásos figurája ziccerig juthatott. Az első félidei játékot tekintve azt kaptam, amit vártam, azonban az eredmény szempontjából meglepetésként ért az olaszok 2-0-s vezetése.

II. félidő

A második félidőben tulajdonképpen semmi különös nem történt. Mindkét szakvezető maradt az alapfelállásánál, személyi változtatásokkal próbált változtatni valamelyest a mérkőzés képén. Mind Löw, mind Prandelli támadókat hozott be (mindnyájukat a 70. perc előtt), alapvetően más céllal. Löw az általa harcba küldött Klose,

Reus, Müller

trió mozgékonyságában bízott, míg Prandelli a

Motta, Diamanti, Di Natale

hármastól a nagyobb labdabirtoklási arányt várhatta. Utólag kijelenthető, hogy Prandelli számítása jött be, ugyanis a második félidőre a labdabirtoklás aránya az olaszokra nézve kedvezően alakult, emellett a taljánok formás kontrákból gólszerzési helyzetekig is jutottak. Ez alatt a németek küszködtek a betömörülő olaszokkal; szögletek, és a 16-oson belülre bepréselt labdák tömkelege jellemezte monoton játékukat, amelyből mindössze egy szépségtapaszt jelentő büntetőre futotta, amit Özil a 92. percben értékesített is, izgalmassá téve az utolsó 2 minutumot.

1-2.

Összegzés

Összességében kijelenthető, hogy az olaszok a német válogatott két hibáját kihasználva okosan és megérdemelten szerezték meg a vezetést, majd szisztematikus mérkőzéstaktikával tartották kézben az összecsapást. A Nationalelfet leginkább egy luxus Mercedeshez tudnám hasonlítani, amelynek beragadt a váltója, és bárhogyan is erőlködött, képtelen volt magasabb sebességi fokozatba kapcsolva, tényleges csúcssebességét elérni. Június 29-én, vasárnap, pedig érdekes döntő elé nézünk, ugyanis a modern labdarúgásban megfigyelhető, két jól megkülönböztethető irányzat zászlóshajói csapnak össze. A spanyolok által képviselt támadásban a labdát védő, védekezésben a labdát támadó, magas labdabirtoklásra épülő stílus fog összecsapni az Európa-bajnokságon az olaszok által eddig sikerre vitt, védekezésben kaput védő, támadásban kaput támadó, kontraakciókra épülő futballal. Vajon ismétli-e magát a történelem? A Chelsea-Barcelona párharc után újra diadalmaskodik-e a célfutball a látványos játék felett? Vagy maradnak a spanyol torreádorok Európa trónján? Vasárnap kiderül!