Sport

Labdarúgás: a Sándorfalva győzelmével nyílt maradt az aranycsata + FOTÓK

Labdarúgás: a Sándorfalva győzelmével nyílt maradt az aranycsata + FOTÓK

2012. június 10., vasárnap
Labdarúgás: a Sándorfalva győzelmével nyílt maradt az aranycsata + FOTÓK

Kevés helyzetet hozó, ám annál küzdelmesebb rangadón a vendégek Kanász és Gémes villanásával győzelmet arattak. Így az utolsó fordulóban dől el az arany sorsa.

Ha az összképet nézzük, akkor bár helyzetekben szegény meccsről beszélhetünk, ám mégsem volt unalmas a Kiskundorozsma - Sándorfalva találkozó. A küzdelem és a felfokozott hangulat, na meg a két tetszetős gól mindenképpen csemege volt ma a futball ínyencei számára. A játékban is akadtak szépségek, de nem ez volt a jellemző. Az első félidő első harmadában kiegyenlített volt a küzdelem, majd érkezett két sándorfalvi kapufa és két-három veszélyesebb vendégakció, míg a hazai mérleg e tekintetben jócskán szerényebben alakult. A második félidő is ekképp folytatódott, csak most a három védelmet próbáló támadásából két gólt szült a sárga mezes alakulat. Az első találatnál figyelmetlennek bizonyult a hazai védelem, hiszen egy nagyívű beadást először a teljesen üresen álló

Mihalkó Dávid

stukkolt be a kapu elé, amit a cingár védők közül

Kanász N. László

szemfülesen, nagyot emelkedve bólintott a hálóba. A második találat pedig egy félpályáról induló egyéni bravúr eredménye.

Gémes Bence

csent el egy labdát a félpályán, és mintha bóják közt szlalomozna, úgy vezette be

Kiss János

kapujáig a labdát, s passzolta el mellette azt. A második találat után hiba vette át az irányítást a visszább húzódó vendégalakulattól a hazai gárda. Igazán átütőerő nem került bele a támadásaikba. A szűk 30 perc alatt mindössze egyszer jutott el a labda

Vasas Gábor

kapusig, és ekkor sem kellett igazán nagy bravúrt bemutatnia. Ezért kijelenthető, hogy a Sándorfalva megérdemelten szerzett három pontot, melynek sorsa ma nem forgott veszélyben. Mindez azt jelenti, hogy a 78 pontos Mórahalom és a 77 pontos Sándorfalva aranycsatája június 16-án dől el. Ekkor az éllovas a SZVSE-nél vendégeskedik, míg

Tóth János

alakulata a Kisteleket fogadja.

Labdarúgó megyei I. osztály 33. forduló:

Kiskundorozsmai ESK - Sándorfalva SK

0-2 (0-0). Kiskundorozsma, 300 néző, vezette: Telek András.

Dorozsma:

Kiss J. - Takács A., Szabó Cs., Németh, Fődi, Marjanucz, Mórocz (Farkas Á. 59'), Nagy (Bálint 71'), Vangel (Fröhlich 59'), Bernát, Pócs. Vezetőedző: Bóka Ferenc.

Sándorfalva:

Vasas - Barna, Lippai D., Grósz, Kanász L., Molnár, Mihalkó M. (Kiss P. 60'), Gémes, Mihalkó D. (Bitó A. 79'), Túri, Duba. Vezetőedző: Tóth János.

Gólszerzők:

Kanász L. (52'), Gémes (66')

Sárga lap:

Marjanucz (23'), Barna (70') Fődi (79') Bóka Ferenc:

"Sajnos az ellenfél jobban akarta a győzelmet. 2-0 után hiába uraltuk a mérkőzést és egykapuztunk, nem volt eredménye."

Tóth János:

"Gratulálok a fiúknak, hogy az utolsó előtti fordulóban is ilyen játékot produkáltak. Az utolsó fordulóra nyílt maradt minden."

Online közvetítésünk:

Végeredmények más pályákról: Nagymágocs - UTC 5-2, SZVSE - Tápé 4-4, Kistelek - Balástya 4-5.93'SÁRGA LAP! Lapot kapott Kanász L. szándékos kezezésért. Ezt követően a játékvezető lefújja a meccset, vége a találkozónak: a Sándorfalva győzelmével nyílt maradt a küzdelem, már csak egy ponttal vezet a Mórahalmi csapat. 90' A játékvezető három percet hosszabbított. Folytatódnak a dorozsmai rohamok, különösebb helyzetek nélkül. Góleső közben Kisteleken, immár 5-3-ra vezet a Balástya, de könnyen lehet, hogy ennek ellenére is kiesik.87' A balösszekötő helyén Pócsot ugratták ki, aki kicsit kisodródva nyolc méterről szúrta rá. Lövésébe egy védő lába is beleért, majd Vasas kapus fogta. A többi mérkőzésről: a Balástya 4-2-re vezet Kisteleken, a Nagymágocs szintén 4-2-re az UTC ellen.83' Továbbra is a Dorozsma próbál akciókat kidolgozni, hogy gólt szerezzen, de a két beívelés, és egy védőfalban fennakadt lövési kísérleten kívül nem tudott kidolgozni gólhelyzetet. 81' A csereként beállt Bitó Attila egy ütközés után rosszul esett és kifordult a térde. Mihalkó Gergő jött be a helyére. 79'SÁRGA LAP! Fődi kapott sárgát ütésért. Közben csere is volt: Bitó A. megy fel a Sándorfalvába, Mihalkó D. jön le. 77' Próbálkozik a Dorozsma, meddő fölényt alakított ki, de a fegyelmezetten védekező, két góllal vezető Sándorfalvát még nem sikerült feltörni. Újabb hírek: a Balástya már 3-1-re vezet Kisteleken, a Nagymágocs 4-2-re az UTC ellen.71' Cserélt a Dorozsma: az izomhúzódást szenvedett Nagy helyett Bálint jött be a pályára 70' SÁRGA LAP Barna kapott sárgát. Egyre paprikásabb a hangulat a pályán... Jelentés a többi mérkőzésről: a Nagymágocs 4-2-re vezet az UTC ellen, míg a Balástya továbbra is 2-1-re Kisteleken.66' GÓÓÓL! Gémes félpályánál szerzett labdát a bal oldalon. Két ügyes csellel egészen ziccerig vitte be a játékszert, a kilépő Kiss mellett a kapu bal oldalába passzolta el a labdát. 0-264' Gémes szöglete okozott kisebb problémát a dorozsmai védelemben, végül sikerült felszabadítani. 60' Sérülés miatt cserél a vendégalakulat. Mihalkó Máté bokája fordult ki, őt váltja Kiss P. 59' Kettős cserével próbált frissíteni Bóka mester: Mórocz és Vangel jön le, Farkas Á. és Fröhlich váltja. Jelentés egy másik pályáról: a második félidő elején szerzett góllal az életéért küzdő Balástya 2-1-re vezet Kisteleken.56' Gémes távoli lövését fogta Kiss. 55' Nagy robogott le jobb oldalon, tisztára játszotta magát: keresztbe lőtt labdáját a védők kirúgták. 52' GÓÓÓL! Egy jobb oldali felívelést Mihalkó D. a hosszú oldalról fejelt vissza középre. Labdáját a magas védők gyűrűjéből Kanász L. tudta a hálóba bólintani. 0-150' Mórocz hozta föl középen a labdát: két emberen is áthámozta magát, és jó ütemben ugratta ki Pócsot, aki csak hajszállal maradt le Vasas elől a labdáról. 46' Rögtön egy támadással kezdett a Kiskundorozsma, amely kirúgással végződött. Információ két másik pályáról: a szünetben 1-1-re áll a Kistelek - Balástya, 0-0-ra a Nagymágocs - UTC összecsapás, mindkettő a bennmaradás kérdésében sorsdöntő.FÉLIDŐ45' Vége a félidőnek. A legfrissebb viharjelzés alapján csökkent a zápor esélye, talán a mérkőzést sem mossa el az eső. 44' A félidő végére sándorfalvi nyomás alakult ki a hazai kapu előtt, de a fehér mezes védelem állja a sarat. Gólveszély nincs - még. 38' Bal oldalon robogott el a sándorfalvi Gémes, és beadását az érkező Mihalkó D. stukkolta meg hat méterről - fejese a bal kapufa tövéről pattant ki. Ez volt a második kapufája a sándorfalvi csapatnak. Információ egy másik pályáról: a félidő közepén 0-0-ra áll a Nagymágocs - UTC kiesési rangadó. Eddig kiegyenlített mezőnyjátékot láthattak a nézők nagyobb helyzetek nélkül.33' Ugyanazon a helyen, ahol az előző helyzetnél, most Mihalkó M. talált magának utat. Gyors cselekkel a sándorfalvi játékos az alapvonalig vitte a labdát, de a kapu előtt élesen keresztbe lőtt labdája fennakadt a hazai védelemben 29' A jobb összekötő helyéről Turi tört be a tizenhatoson belülre, de az utolsó szöktetése hosszúra sikeredett, a kapus pedig kivetődve vette fel lábáról a labdát. 25' Tóth Jánost, a vendégcsapat edzőjét reklamálás miatt (egy büntetőt hiányolt) a bíró elküldte a padról. 23' SÁRGA LAP! Marjanucz kapott sárga lapot rúgásért. 20' 25 méteres szabadrúgáshoz jutott a Sándorfalva, amit Mihalkó Máté jobb felső ficakra tekert. A kapufa mentett. 18' Vangel bal oldali beadásába tudott egy vendég védő belecsúsztatni, így a berobbanó Bernát feje mellett centikkel elszállt a játékszer. 15' Takács A. ment el a jobb szélen, három gyors csellel a jobb összekötő helyére varázsolta magát, majd 17 méterről eresztett meg egy átlövést. A nem túl erős löketet Vasas vetődve fogta. 11' Továbbra is jól muzsikál a védelem mindkét oldalon, így helyzet nem alakult ki. Legutóbb egy rövidre sikerült hazaadás borzolta a kedélyeket a Sándorfalva részéről, de Vasas kapus kicsúszva, lábbal rúgta el Bernát elől a labdát. 7' Pócs húzta meg jobb szélen a labdát. A visszaérkező védők mellett középre tolta, és 16 méterről eresztett egy átlövést, jócskán fölé. 5' Gólhelyzetet eddig még egyik csapat sem tudott kialakítani, középpályán küzdenek a felek, több apró szabálytalanság és férfias csata jellemzi a játékot. 1' Elkezdődött a mérkőzés, a Sándorfalva hozta játékba a labdát! 16.55 Lassan felállnak kezdéshez a csapatok: a hazai alakulat tiszta fehérben játszik, a vendégek pedig sárga fölsőben, kék nadrágban és fekete sportszárban szerepelnek majd. A mérkőzésnek a Deep Purple együttes nótája adja meg az alaphangot, reméljük a rockos lendület a pályán is érződik majd! 16.45 Üdvözöljük olvasóinkat a dorozsmai pályáról! Nagy rangadóra lesz kilátás, hisz egy sándorfalvi győzelemmel az utolsó percig nyílt marad a harc a aranyért. Fülledt meleg van, de ahogy azt portálunkon már megírtuk, akár még vihar is nehezítheti a csapatok dolgát.

A találkozó elé:

Karnyújtásnyira a hőn áhított aranyéremtől a Mórahalom a megyei I. osztályban, s akár este már bajnokot is avathatunk, ám az is elképzelhető, hogy iszonyatosan kiélezett párharcba torkollik a jövő heti utolsó forduló. Jelen állás szerint a szabadnapos együttes 78 ponttal vezeti a tabellát a 74 pontos Sándorfalva előtt, s Gémes Bencééknek csak abban az esetben marad esélyük a trón elhódítására, ha diadalmaskodnak Dorozsmán. Bármilyen más eredmény azt jelenti, hogy Mórahalmon óriási ünneplés kezdődhet. Ha viszont ki tudja harcolni az idegenbeli diadalt Tóth János legénysége, akkor a záró játéknap SZVSE - Mórahalom és Sándorfalva - Kistelek csatáinak igen komoly tétje lesz! Az 59 ponttal ötödik hazai gárda számára még a negyedik hely megszerzése lehet a cél, ehhez azonban mindenképpen két vállra kellene fektetniük látogatójukat. A siker receptjét elvileg ismerik, hiszen az ősszel (igaz, egészen más kerettel) vendégként 2-0-ra diadalmaskodtak Sándorfalván Zámbori Gábor és Erhardt Szilárd találataival.

A megye I. állása szombat este:

#NévMSZGYDVLGKGGKP
1.Mórahalom31253391345778
2.Sándorfalva30235268244474
3.Ásotthalom31224563313270
4.Algyő31203863263763
5.Kiskundorozsma30185772314159
6.Csongrád31157953322152
7.Röszke31126134545042
8.Szegedi VSE301251363531041
9.Mindszent31122176587-2238
10.Csanádpalota31105165369-1635
11.Kistelek3096156068-833
12.Kiszombor3086164469-2529(-1)
13.HFC II.3184193664-2828
14.Tápé3083212659-3326
15.Nagymágocs3074194061-2125
16.Ujszegedi TC30410163366-3322
17.Balástya3063213894-5621

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.