Írjon nekünk

Hírzóna

Rendőri intézkedés során sérültek meg az arab sakkozók Szegeden (FRISSÍTVE)

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

Rendőri intézkedés során szenvedett sérülést az Egyesült Arab Emírségek sakkszövetségének egyik tagját Szegeden a Forrás Hotel parkolójának környékén, a Szent-Györgyi Albert utcánál.

A férfi az ország 18 éves nagymesterét kísérte el Magyarországra, hogy Lékó Péterrel készülhessen az augusztusi junior sakk-világbajnokságra. Az ügyészség vizsgálja, hogy a sérülések az intézkedések során keletkeztek-e és jogszerű volt-e a testi kényszer alkalmazása.

A Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője, Szanka Ferenc tájékoztatta portálunkat az ügyről. Elmondása aszerint az érintett sakkozók feljelentést tettek a rendőrségen, amit a Szegedi Nyomozó Ügyészség vizsgál meg bántalmazás hivatalos eljárásban bűncselekménye tárgykörében. Megtudtuk, hogy az érintett arab sportolókat a rendőrök igazoltatták, illegális határátlépőket kerestek, ennek során szenvedett sérüléseket a Egyesült Arab Emírségek sakkozója. A szóvivő elmondta, hogy az ügyészségnek három napja van a vizsgálatot lefolytatni azzal kapcsolatban, hogy az intézkedés jogszerű volt-e, és a sérülések, amit az arab sakkozó elszenvedett az igazoltatással összefüggésben történtek-e, és ha igen, jogos volt-e testi kényszer alkalmazása az ügyben. Az ügyészség ez után dönt, hogy nyomozást rendel el, vagy elutasítja a feljelentést.

Korábban írtuk:

Szaúd Mohamed Al-Marzúki, az emírségek sakkszövetségének rangidős tagja a közel-keleti ország 18 éves sakk-nagymesterével, Szalim Abdulrahmannal vacsorázott Szegeden péntek este, ekkor történt a támadás – írja a hvg.hu a The National című lap információira hivatkozva.

Miután a két sakkozó befejezte a vacsorát, az étteremből kifelé jövet három magyarul beszélő férfi állította meg őket. A magukat határrendésznek mondó támadók megpróbálták megfélemlíteni a két férfit, akik menekülni kezdtek. A három magyar két háztömbnyi távolságban üldözte őket, Al-Marzúkit elkapták és megverték – tette hozzá a lap.

A sakkszövetség titkára szerint a férfi a fején és a testén sérült meg, állapota súlyos. Kórházba szállították, ahol az orvosok szerint várhatóan két hetet kell majd töltenie. Nem lehet légi úton szállítani, mert az komplikációkat okozhat – tette hozzá a titkár. A 18 éves Abdulrahman nem sérült meg a támadásban, de társa mellett maradt a kórházban.

A két sakkozó szombaton tért volna haza, a pénteki lett volna az utolsó napjuk Magyarországon – tette hozzá a lap, amely szerint az utazás célja az volt, hogy Abdulrahmant felkészítsék az augusztusi, Athénban tartandó junior sakk-világbajnokságra. Az emírségekbeli nagymester a vébére Szegeden Lékó Péterrel készült fel, aki a támadás után együttérzéséről és támogatásáról biztosította két sporttársát.

A The National szerint az emirátusok külügyminisztériuma vizsgálatot kezdeményezett és az ország bécsi nagykövetsége – amely a magyarországi ügyekért is felelős – Magyarországra küldi képviselőit, hogy találkozzanak Al-Marzúkival és megszervezzék a szállítását. A sakkszövetség elnöke, Seik Szaúd Al-Mualla is Magyarországra utazott volna, de a bécsi követség munkatársai tájékoztatták a két áldozat állapotáról.

11. Szent Gellért fesztivál

Kommentek

Hírzóna

Nyugdíjasait látja vendégül a megyei katasztrófavédelem

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

Szerző:

Október tizenkettedikén.

Tovább olvasom

Hírzóna

Három afgánt találtak egy bolgár kamionban Röszkénél

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

Szerző:

Nem sikerült nekik…

Tovább olvasom

Hírzóna

Elkezdődött a fagyszezon

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

Szerző:

Ráadásul nem csak talajmenti fagy volt az országban.

Tovább olvasom

Aktuál