Közélet

Pintér: méterben kellene meghatározni a követési távolságot

Pintér: méterben kellene meghatározni a követési távolságot

2012. június 21., csütörtök
Pintér: méterben kellene meghatározni a követési távolságot

Méterben kellene előírni a követési távolságot Pintér Sándor belügyminiszter szerint, hogy hatékonyabban lehessen ellenőrizni az erre vonatkozó közlekedési szabály megtartását.

A tárcavezető a fideszes

Gyopáros Alpár

írásbeli kérdésére adott - a parlamenti honlapon elérhető - válaszában fejtette ki erről álláspontját. A kormánypárti képviselő arról érdeklődött, milyen módon volna lehetséges, hogy a gyorsforgalmi utakon és autópályákon közlekedő tehergépjárművek betartsák a KRESZ módosítása révén 2011. január elseje óta hatályos előzési tilalmat és a megfelelő követési távolságot. Szerinte ugyanis - bár eleinte az érintettek betartották azt a szabályt, hogy az autópályákon és az autóutakon reggel 6 és este 22 óra között tilos a nehéz tehergépkocsikkal előzni, illetve összefüggő sorban haladni -, azóta a sofőrök nagy része visszatért "a megszokott rutinjához". "A korlátozás hatálya alá tartozó járművek követési távolságára vonatkozó szabály járművezetők által történő megtartása, valamint a hatóságok által történő ellenőrzése a szabályozás nem egyértelműsége miatt kétséges" - írta válaszában Pintér Sándor, aki szerint a követési távolsággal kapcsolatosan megfogalmazott jogszabályi követelmény a gyakorlatban nem alkalmazható, mivel egy ismeretlen sebességű és hosszúságú jármű besorolásának biztosítását írja elő. Rögzítette: megítélése szerint a követési távolságra vonatkozó közlekedési szabály megtartásának hatékonyabb ellenőrizhetősége érdekében annak pontosítása lenne szükséges, vagyis a követési távolságot méterben kellene előírni. A hatékonyabb eljárásra pedig a közlekedési szabály megszegésének objektív felelősség hatálya alá történő bevonása adna lehetőséget - fűzte hozzá a belügyminiszter. Az előzési tilalom és a hozzá kapcsolódó követési távolság megtartásának ellenőrzésével, valamint megsértésük szankcionálásával kapcsolatban Pintér Sándor kitért arra is, hogy - mivel a nem uniós országokkal Magyarországnak nincs szabálysértési jogsegély-egyezménye -, az unión kívüli hatósági jelzésű gépjárművet vezető jogsértő járművezetőkkel szemben kizárólag a járművek megállításával lehet eredményesen fellépni. Közölte ugyanakkor, hogy a forgalom intenzitása és a nagy sebesség, valamint a pihenőhelyek egymástól való nagy távolsága miatt a megállítás autóúton vagy autópályán rendkívül balesetveszélyes, ezért biztonságos és nagy számban történő végrehajtása nagy rendőri létszámot, továbbá a jogsértő által vezetett jármű "kivezetése" jelentős futásteljesítményt igényel (jogsértőnként 50-60 km). A Fidesz szakpolitikusai, az illetékes minisztériumok és a társadalmi szereplők májusban arról döntöttek, hogy a KRESZ módosítása és a közlekedési szabálysértésekért járó büntetések "életszerűvé szabása" érdekében munkacsoportot alakítanak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.