Közélet

Pénzek a körtöltésen kívülre, kérdések a Szegóra körül + FOTÓK

Pénzek a körtöltésen kívülre, kérdések a Szegóra körül + FOTÓK

2012. június 19., kedd
Pénzek a körtöltésen kívülre, kérdések a Szegóra körül + FOTÓK

Személyeskedés, MSZP-s vádak egy cégvezető felé. Mekkora a bizonytalanság a Szegóra fenntartási költségei körül, és miért akar egy felszámolás alatt álló cég az önkormányzattal közösködni alternatívenergia-ügyben? Többek között ezek az izgalmas felvetések színesítették a pénzügyi bizottság bő háromórás hétfői ülését.

A pénzügyi bizottságnak kellett döntenie a költségvetésben elkülönített választókörzeti és településrészi keret felhasználásáról. A maratonira húzódott ülés e téma citálásával kezdődött. A választókörzeti keretről szóló javaslat vita nélkül átment, a településrészi keretről szóló előterjesztést azonban nem támogatták a bizottság szocialista tagjai, nem vettek részt a szavazásban. Az eddigi testületi üléseken többször fordult elő, hogy

távolmaradásukkal akadályozták meg

, hogy döntés szülessen a közgyűlés által elfogadott pénzek elosztásáról. Akkor

Révész Mihály

úgy nyilatkozott portálunknak, hogy kivonulásukat figyelemfelhívó akciónak szánták, a Fidesz-KDNP szerint azonban ezzel a külvárosokban élőket veszik semmibe a szocialisták.

Ménesi Imre

(MSZP) a szavazás előtt most is megfogalmazta aggályait, szerinte aránytalan és igazságtalan ez a többlettámogatás,

Farkas László

a bizottság Fidesz-KDNP-s elnöke viszont épp azt mondta el a Városi Televízió Szegednek, hogy e településrészek – Szentmihály, Szőreg, Petőfitelep, Tápé, Kiskundorozsma - a körtöltésen belüli körzeteknél infrastrukturálisan elmaradottabbak, ezért van szükségük plusz támogatásra, amit egyébként a közgyűlés már megszavazott. A pénzügyi bizottság végül – a szocialisták szavazata nélkül – elfogadta a 30 milliós keret felhasználásáról szóló előterjesztést, melyből utakat, járdákat építenek, közösségi házakat hoznak rendbe, civil szervezeteket és rendezvényeket is támogatnak majd.

Önkormányzati cégek beszámolói és üzleti tervei 2.0

A testületi ülés egy következő nagy etapjában az önkormányzati cégek 2011-es évi beszámolóit, a 2012-es év üzleti terveit és a vezetők prémiumfeladatainak meghatározását tárgyalta. Erről egyszer már zajlott heves vita a május 3-i közgyűlést megelőző pénzügyi bizottsági ülésen, akkor a vitában Ménesi Imre MSZP-s képviselő vitte a prímet, lényegében mindenre lőtt, amit

a Fideszhez tudott kötni

. Mivel a

májusi rendes közgyűlés

a beszámolók, üzleti tervek és a prémiumok témakörében nem jutott döntésig (csak az IKV 2011-es beszámolóját fogadták el, s egyik városi cég idei üzleti terve sem kapott többséget), ismét bizottság elé került az ügy. És ahogy április végi bizottsági ülésen, úgy most is összecsapott a két tábor, ám sokkal szerényebben, mint két hónapja.

Görög Tibor

külsős tag az alpolgármesternek a 2011-es beszámolókhoz fűzött előszavát kritizálta, azt nem tartotta érdemesnek a megtárgyalásra, Görög szerint egyoldalú, az objektivitás hiányzik belőle, és azt minősíti, aki írta. „Vállalom” – felelte rá

Solymos László

, kiemelve, hogy szükség volt rávilágítani a hiányosságokra.

Ménesi személyeskedett, korrupcióval vádaskodott

Ménesi Imre, ahogy két hónappal ezelőtt, most is bevállalta a "bunyós" szerepét. A Városi Televízió Szeged ügyvezetőjének ment ismét neki, személyeskedésektől sem mentes kirohanással. Zelena András értelmi képességeire tett megjegyzést, majd pletykákra utalva azt mondta, hogy azért emelkedett meg a televízió költségvetésében az ügyvédi díj, mert 100 ezer forintot egy fideszes ügyvédi irodának kell leadni havonta. Zelena visszautasította a vádaskodást, és ahogy az áprilisi testületi ülésen, úgy most is elmondta, hogy az előző vezetés által igénybe vett budapesti fantomügyvéd telefonos tanácsadását „váltották fel” szegedi jogi képviselet valós tevékenységével, ami személyes, állandó jelenlétet jelent, s ez a rendszeres pályázatokhoz nélkülözhetetlen. Végül a bizottság közgyűlési tárgyalásra – az alpolgármester megjegyzését kivéve – alkalmasnak találta a 2011-es beszámolókat. A 2012-es üzleti tervekkel kapcsolatban főként a Szegedi Városkép Kft., az SZKT és az IKV dokumentumait kritizálta az alpolgármester, a tervekhez a városvezetés részéről mindegyik saját tulajdonú céggel kapcsolatban érkeztek módosítások. A bizottság úgy határozott, hogy a polgármester által módosító javaslatokkal kiegészített és az eredeti, a felügyelő bizottságok által jóváhagyott üzleti tervek együtt kerüljenek a közgyűlés elé megtárgyalásra.

Drága-e a Szegóra, és lehet-e zöld út a hőszolgáltatónál?

A bizottság a Szegórával kapcsolatban is hozott határozatot. Az ide költöző Százszorszép Gyermekház javára különítenének el egy módosító javaslattal az eredeti 80 milliós támogatás mellé még 20-at. Itt Görög Tibor felvetette, hogy maga a beruházás több mint 2 milliárd forint, amiből 40% a város önereje. A Fidesz által delegált bizottsági tag elmondta, hogy az ő tudomása szerint ezenfelül a létesítmény éves fenntartási költsége 500 millió forint körül alakul majd. „De van-e pontos mutató, számadat arról, hogy valójában mekkora fenntartási költsége lesz a Szegórának az önkormányzatra vonatkozólag?” – tette fel a kérdést Görög. Kiderült, hogy nincs, ezért a bizottság hozott egy határozatot, hogy olyan néhány oldalas dokumentumot szeretnének majd kapni a következő ülésre, ami ezt részletezi. A zárt ülés előtt a Szegedi Hőszolgáltató alternatívenergia-hasznosítása okán létrehozandó projektcég-terve miatt ütötte fel a fejét némi tanácstalanság. Kiderült többek között, hogy egy olyan céggel kellene együttműködnie a városnak (a hőszolgáltató kisebbségi tulajdonosának, az ALFA-NOVA Energetikai, Fejlesztő Tervező és Vállalkozó Kft.-nek az egyik leányvállalatával), amely ellen 2011 májusában felszámolás indult, és a bizottság birtokában lévő dokumentumokból nem derült ki, hogy felszámolás alatt van-e még a cég, vagy megoldódott az ügy. De ezenkívül több ponton találtak hiányosságokat, szegényes információt a bizottsági tagok, ezért úgy határoztak, hogy elvben támogatják a zöld vonalat a hőszolgáltató céljai közt – ami biotermikus és geotermikus beruházásokat irányoz elő –, de erről egy sokkal részletesebb, mindenre kiható pénzügyi-gazdasági anyagot is szeretnének majd látni, főleg a beruházások önkormányzatra vonatkozó hatásairól, a város kötelezettségvállalásairól.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.