Közélet

Piacot a Csongrád megyei élelmiszer-ipari termékeknek!

Piacot a Csongrád megyei élelmiszer-ipari termékeknek!

2012. június 26., kedd
Piacot a Csongrád megyei élelmiszer-ipari termékeknek!

A tanyasi termékek piacra juttatásának lehetőségeiről, a hazai őstermelők megsegítéséről tartanak előadást a Megyeháza aulájában június 27-én, szerdán 10 órától. A rendezvény fővédnöke, B. Nagy László mellett több előadót is meghallgathatnak, és hazai ízeket kóstolhatnak az érdeklődők.

Többek között frissen vágott szürke marha húsát, bio-bort, szárított bivalycombot, kecskesajtot és fűszerpaprikát is lehet majd vásárolni azon a bemutatóval és kóstolóval egybekötött szakmai fórumon, amelyet június 27-én, szerdán rendez a Megyeházán a Csongrád Megyei Kormányhivatal és a Csongrád megyei Agrár Nonprofit Közhasznú Kft. Mintegy harminc kistermelő és élelmiszer-előállító vállalkozás lesz jelen a rendezvényen, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet a megyében készített kiváló minőségű termékekre, amelyek alkalmasak lehetnek a vendéglátásban és a közétkeztetésben történő felhasználásra is. A rendezvény fővédnöke, és a szakmai fórumon is előadást tart A Mezőgazdasági ágazatban rejlő lehetőségek Csongrád megyében címmel

B. Nagy László

kormánymegbízott, de szintén előad a tavalyi tanyaprogram tapasztalatairól, és az ez évi lehetőségekről

Balogh József

, országgyűlési képviselő, a Tanyaprogram elindítója. Mint ismeretes, idén a tavalyi 900 millió forinthoz képest 1.5 milliárd forint keretet nyit meg erre a célra a Vidékfejlesztési Minisztérium. De jelen lesz az előadók között a kormányhivatal Mezőgazdasági Szakigazgatási Szerve, a Nemzeti Élelmiszerlánc Biztonsági Hatóság, amely hatóságok a termelés és piacra jutás szabályaival ismertetik meg a meghívottakat. A részletes programokért

kattintson az alábbi linkre!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.