Közélet

Akár háromezer forintot is összegyűjthet Szegeden az MSZP és a DK?

Akár háromezer forintot is összegyűjthet Szegeden az MSZP és a DK?

2012. június 14., csütörtök
Akár háromezer forintot is összegyűjthet Szegeden az MSZP és a DK?

Nemzeti papírgyűjtés kétséges eredménnyel

Szegeden az MSZP és a DK is nagy erőkkel kezdett hozzá a „nemzeti papírgyűjtéshez”, melyből befolyó összegeket nemes célokra kívánják felajánlani. De mennyi pénz gyűjthető ezen a módon?

Mint azt korábbi cikkeinkben is megírtuk, az

MSZP helyi szervezete

és a

DK aktivistái

arra kérik a lakosságot, hogy a kormány által kiküldött nemzeti konzultációs kérdőíveket ne küldjék vissza, hanem valamelyik pártnak adják át. Az összegyűjtött papírhulladékot értékesíteni fogják, és az így kapott összegből az MSZP az éhező gyermekeket, a DK pedig a gyermekmentést kívánja támogatni.

A nemzeti papírgyűjtés ára

Nézzük meg, hogy a politikai felhangoktól lehámozott „nemzeti papírgyűjtés” milyen eredménnyel zárulhat. A felhasznált adatokat az interneten fellelhető forrásokból vettük, illetve saját méréseink alapján állítottuk össze. A nemzeti konzultáció kérdőíveit átlagos, úgynevezett L/4-es borítékban kapja meg minden szavazati joggal rendelkező magyar állampolgár, aki Szegeden állandó bejelentett lakcímmel rendelkezik. A boríték és a benne található ívek súlya átlagosan 24 gramm. Szeged demográfiai adatait alapul véve 146-150 ezer levelet kapnak meg az állampolgárok. Amennyiben a két szervezetnek sikerülne valamennyi nemzeti konzultációs ívet és a hozzá tartozó borítékot is összegyűjtenie, úgy súlyban igen tisztességes mennyiséget, mintegy 3,5 tonnányi papírhulladékot kell az átvevőhelyre beszállítaniuk. Itt – mivel nem egységes állagú papírhulladékról van szó – csak vegyes papírként tudják átvenni, melynek hivatalos ára 8 Ft/kg. Így összességében Szeged városából 28 000 forintnyi összeggel lehetne támogatni a rászorulókat. Hasonló nemes célokról szóló gyűjtések esetében a megszólítottak maximum 5-8% százaléka adakozik. Ezt alapul véve – ha Szeged teljes lakosságát sikerül a pártoknak szándékukkal elérnie –, összesen 1400-2240 forintnyi összeggel tudnak a gyermekek étkeztetéséhez, illetve a gyermekmentők munkájához hozzájárulni. Összehasonlításul egy alsó és felső tagozatból álló 14 osztályos iskola Szegeden a tavaszi papírgyűjtés alkalmából közel 16 tonna újságot tudott az újrahasznosítás céljára átadni.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.