Sport

Megkezdődött a vásárhelyi stadion felújítása + FOTÓK

Megkezdődött a vásárhelyi stadion felújítása + FOTÓK

2012. június 18., hétfő
Megkezdődött a vásárhelyi stadion felújítása + FOTÓK

A közelmúltban elkezdődtek a vásárhelyi stadion felújítási munkálatai. Az első fázisban 62 millió forintot fordítanak Vásárhely legnagyobb sportlétesítményének korszerűsítésére.

A 2011-2012-es évad társasági adós pályázati forrásából 62 millió forintot nyert a város az 1958-ban épült és azóta a négy éve átadott műfüves pálya kivételével jelentősebb bővítésen át nem eső vásárhelyi stadion felújítására. A közelmúltban megkezdett munkálatok következtében már érzékelhető változások láthatóak a sportlétesítmény több pontján. Épül az új kerítés, amely a több, mint fél évszázados, alaposan leamortizálódott elődjét hívatott felváltani. Elkezdődött a két füves labdarúgópálya felújítása is. Jelenleg a hátsó füves pályán dolgoznak a gépek, ahol először lebontották az egykori öltözőépületet és ezzel 80x100 méteresre bővítik a játékteret, amelyen egy nagypálya mellett mozgatható kapukkal két kisebb méretű pálya kialakítására is lehetőség lesz. A kivitelezők már lefektették az automata öntözőrendszer csöveit, jelenleg a teljes talajcsere zajlik, amelyet a füvesítés követ majd. A bajnoki idény zárását megvárva a héten megkezdődik a center pálya automata öntözőrendszerének kiépítése és az öreg - bár ma is működőképes - eredményjelző berendezés lecserélése új, korszerűbb szerkezetűre. Elkészült az a több, mint száz méteres kút is, amely a két füves pálya öntözővízzel történő ellátását hívatott biztosítani. A műfüves nagypálya mellett a napokban adták át a kék-sárga színben, "HFC" felirattal pompázó 124 férőhelyes lelátót, amely az ott lejátszásra kerülő edzőmérkőzések és utánpótlás bajnoki találkozók alkalmával biztosít kényelmes ülőhelyet a szurkolóknak. Megtörtént az elektromos főelosztó cseréje, amely a megnövekedett elektromos energiaszükséglet miatt vált elkerülhetetlenné. A munkálatok a következő időszakban is folytatódnak, sőt a tervek szerint a következő időszakban újabb pályázati pénzek felhasználásával folytatni kívánják a sportlétesítmény kiszolgáló létesítményeinek felújítását is.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.