Közélet

Letöltendő szabadságvesztés a West Balkán-ügyben

Letöltendő szabadságvesztés a West Balkán-ügyben

2012. június 6., szerda
Letöltendő szabadságvesztés a West Balkán-ügyben

Letöltendő fogházbüntetés kiszabását kérte vádbeszédében az ügyész a három halálos áldozatot követelő budapesti, West Balkán-beli diszkótragédia miatt indított büntetőper szerdai tárgyalásán, a Pesti Központi Kerületi Bíróságon.

A Nyugati téri - azóta bezárt - West Balkán szórakozóhely egyik rendezvényén, amelyen mintegy háromezer fiatal volt jelen, 2011. január 15-én éjjel pánik tört ki, s a tumultusban három lány megfulladt, tucatnyian pedig megsérültek.

Orbán Viktor

miniszterelnök másnap utasította a belügyminisztert: tegyen intézkedéseket annak érdekében, hogy ilyen eset a jövőben ne fordulhasson elő, és folyamatosan tájékoztassa a lépésekről. A hatóságok átfogó ellenőrzéseket tartottak, és rövidesen jelentősen szigorodtak a szabályok, engedélyezési eljárások. A rendőrség két hét alatt befejezte a nyomozást, meghallgatott több mint száz tanút, és bevont az eljárásba tucatnyi szakértőt. Nyolc gyanúsított esetében javasoltak vádemelést az ügyészségnek, amely végül négy ember - a West Balkán Vendéglátó Kft. egyik ügyvezetője, az intézményt bérbe adó

Szalontai Győző, Kecskés Tamás

és

Csanádi József

rendezvényszervező, a program biztonságáért felelős Hranek István - ellen emelt vádat, halálos tömegszerencsétlenséget okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt. A vádbeli cselekmény a törvény szerint kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható. Az ügyészség szerint a vádlottak a rendezvénnyel kapcsolatban rájuk vonatkozó szabályokat bérbeadóként, szervezőként, illetve a biztonsági szolgálat vezetőjeként hanyag módon megszegték és ezzel idézték elő a tragédiát. Szerdai perbeszédében az ügyész kiemelte: sem Szalontai, sem Kecskés és Csanádi nem volt tekintettel arra, hogy a mintegy 300 vendég biztonságos befogadására alkalmas szórakozóhelyen már az előzetes tervek szerint is legalább 1500-1800 fiatal lehetett egyszerre, ráadásul a tragédia estéjén több mint háromezren jutottak be oda. Hranek a 10 biztonsági őr vezetőjeként az utolsó ember lehetett volna, aki megakadályozhatta volna a tragédiát, ám nem volt ebben a helyzetben, rosszul mérte fel a kockázatokat, és arról sem gondoskodott, hogy folyamatosan informálódjon a benti állapotokról. A vádhatóság képviselője hangsúlyozta: a szabályok megszegése miatti felelősségre vonás alól senkit nem mentesít az a körülmény, hogy nem ismerte megfelelően a rá, illetve a szakmájára vonatkozó előírásokat. Kifejtette: a West Balkán lépcsőjén feltorlódott tömegnek azután már esélye sem volt arra, hogy sérülés nélkül kijusson a csapdából, hiszen a helyszínen menekülési útvonalak sem voltak. A tragédia bekövetkezése nem írható a tumultusban késelésről terjedő rémhír nyomán kialakult pánik számlájára sem - tette hozzá. Az ügyész a súlyosbító körülményeket sorolva elmondta: a vádlottak számos alapvető szabályt szegtek meg, és ez olyan súlyos tragédiához vezetett, amely jóval meghaladja a foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés minősített esetének megállapításához szükséges mértéket, hiszen a törvény szerint már egyetlen halottat és kilenc sérültet, vagy két halottat eredményező gondatlanság esetén megállapítható a halálos tömegszerencsétlenség. A vádlottak az eljárás során javarészt tagadták bűnösségüket. Az elsőrendű vádlott azt állította, ő csak bérbeadó, a két megvádolt szervező arról beszélt, hogy ők csak a zenei programokért, illetve a vendéglátóipari egységért, a kiszolgálásért feleltek, a biztonsági szolgálat vezetője pedig úgy ítélte meg, hogy őt a tragédia éjszakáján "kész tények elé állították". Ugyanakkor az ügyész vádbeszédében több példát is hozott arra, amikor álláspontja szerint a vádlottak nemcsak egymás felelősségéről, mulasztásáról, de a magukéról is árulkodó vallomásokat tettek. A tárgyaláson, a perbeszédek előtt meghallgatott biztonsági szakértő számos szabályszegésről beszélt, és úgy vélte, ha egy tűzoltó jár a szórakozóhelyen, biztos nem tarthatták volna meg a rendezvényt. A szakértő azt mondta, ő nem ment volna bele abba a megállapodásba, amelyet a negyedrendű vádlott, a biztonsági emberek vezetője kötött. A vádirat tartalmazza: Szalontai Győző kötött megállapodást Csanádi Józseffel és Kecskés Tamással a West Balkán Klubnak a január 15-ére tervezett zenés rendezvényre történő bérbeadásáról, illetve Hranek Istvánnal a rendezvény biztosításáról. A perbeszédek előtt ismertették a negyedrendű vádlott írásbeli vallomását, amelyben az lényegében vádlott-társaira hárította a felelősséget. Ezt a másik három vádlott vitatta, és eredménytelen szembesítés is volt közöttük. A büntetőperben a védőbeszédek a következő, csütörtöki tárgyaláson hangozhatnak el.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.