Sport

Labdarúgás: július 10-én kezd a HFC

Labdarúgás: július 10-én kezd a HFC

2012. június 29., péntek
Labdarúgás: július 10-én kezd a HFC

A játékosok még másfél hétig élvezhetik a nyári pihenés nyújtotta örömöket, a klubvezetők számára azonban nincs megállás, hiszen ezekben a napokban kell benyújtaniuk a következő szezonra történő nevezéseket és tárgyalniuk az esetleges erősítésekről. Ez a program a Hódmezővásárhelyi FC-nél is, ahol a jelenlegi helyzetről igyekeztünk átfogó képet kapni.

A vásárhelyi klub valamennyi csapatánál június közepén fejeződött be az idény. A játékosok közül az NB III-as keret tagjai július 9-ig kaptak pihenőt, az első edzésre július 10.-én délután kerül sor. Visszatekintve a 2011-2012-es bajnoki évre megdöbbentő, hogy 33 játékos lépett pályára a HFC NB III-as csapatának bajnoki mérkőzésein. A nagy számot egyrészt az őszi keret tavaszra történt jelentős felfrissítése -

Bárkányi, Szabó Cs., Mátó, Potloka, Konc A., Piti, Major, Nuszpán , Krasnics és Bartyik N.

távozott,

Hegedűs V., Boros, Kavarics, Varga I., Lékó

és

Molnár Zs.

érkezett - mellett a sok fiatal kipróbálása magyarázhatja. A közelmúlban befejeződött idény után újabb jelentős átalakulás előtt áll a vásárhelyi keret. Az már biztos, hogy a középső védő,

Kavarics Nikola

távozik, míg

Horváth Roland

külföldön vállal munkát, mellettük a 12 góllal házi gólkirály

Domonkos Ferenc

maradására is kevés remény mutatkozik. Eldőlt, hogy az elmúlt időszakot kölcsönben a Debreceni VSC-nél töltött 18 éves

Sós Bencét

végleg megvásárolja a bajnokcsapat és kérdéses az is, hogy néhány idősebb játékos mennyit tud majd vállalni a harmadosztály alaposan megnövekedő feladataiból, illetve az elmúlt idényben csak epizódszerepet betöltöttek közül kikre számít majd továbbra is a szakmai vezetés. Az érkezési oldalon is sok még a kérdőjel. A HFC más klubokhoz kölcsönadott játékosait július elején vissza kell igazolni, de egy-két kivételtől eltekintve a többségük valószínűleg ismét máshol kap majd lehetőséget. Az eldőlt, hogy a szintén 18 éves, ősszel sokat szerepelt saját nevelésű középpályás,

Koncz Adrián

visszatér és a megyei I. osztályban szereplő felnőtt keretből is jónéhányan az NB III-asokkal kezdik a felkészülést. Ezekben a napokban az NB III-as keretnél számba jöhető, közel egy csapatnyi - főleg 18 - 22 év közötti - fiatallal folytat tárgyalást a klub vezetése, de a konkrét neveket "hétpecsétes" titokként őrzik az illetékesek. Az augusztus közepéig tartó felkészülési időszakban várhatóan nyolc edzőmérkőzésen lép pályára a kék-sárga együttes, amelyből négyet már le is kötött a klub vezetése. A vásárhelyi stadion pályáinak felújítása miatt ezúttal elsősorban idegenben lép pályára

Szűcs Róbert

legénysége. Az már biztos, hogy az első két felkészülési találkozón NB II-es ellenfelekhez látogatnak Antalék, hiszen július 18-án (szerdán 17 órakor) Orosházán, július 21-én (szombaton 18 órakor) pedig a Szeged 2011 vendégeként lép pályára a HFC. Július 28-án (szombaton 10 órakor) Mindszenten, míg augusztus 1-én (szerdán 18 órakor) Orosházán, a megyei I. osztályú Rákóczi Vasas pályáján szerepelnek a vásárhelyiek. A további négy felkészülési találkozóról még folynak a tárgyalások.

Az NB III-as bajnokságra időben beadta nevezését a vásárhelyi klub, és ezzel párhuzamosan benyújtották a nevezéseket az utánpótlás bajnokságokra is. A HFC minden eddiginél több - összesen nyolc - csapatot nevezett az I., illetve a II. osztályú utánpótlás bajnokságokba. A tavaszi- és a kora nyári kiválasztók eredményeként a napokban mintegy negyven játékos iratkozott be a Hódmezővásárhelyi Labdarúgó Akadémiával kapcsolatban álló középiskolákba, ami tovább növelte a játékosok létszámát. Ez is indokolta, hogy a II. osztályban két-két U-19-es U-17-es csapatot indít a HFC, míg az U-15-ös és U-13-as korosztályoknál egy-egy csapat indul az I. és a II. osztályú küzdelmekben is. A Mórahalom NB III-ba történő nevezésével eldőlt az is, hogy a HFC II. továbbra is a megyei I. osztályban szerepelhet, így a felnőtt és az U-19-es nevezési lapokat a jövő hét elején postázzák majd a vásárhelyi klub vezetői. Egyetlen kérdőjellel véglegesedett a HFC edzői stábja is, ahol

Kandó Róbert

szakmai igazgató irányításával Szűcs Róbert (NB III), Dezső Ferenc (megyei I.),

Vinnai István

(II. o. U-19),

Jenei Péter

(II. o. U-17),

Rostás Károly

(II.o. U-17),

Bacsa Zsolt

(I. o. U-15), Kandó Róbert (I. o. U-13),

Puskás János

(II. o. U-15),

Gajda Lajos

(II. o. U-13) mellett erőnléti edzőként

Neményi Béla

, kapusedzőként

Kovács Krisztián

, egyéni képzésért felelős edzőként pedig

Varga Máté

dolgozik majd. A kisebb csapatoknál

Bokor János

irányításával

Ambruzs Róbert, Antal Krisztián, Huszár Lajos, Soós Zoltán, Juhász Sándor

és

Marton Bence

feladata lesz a fiatalok pallérozása. Élénk az érdeklődés a most kezdődő "átigazolási piacon" a vásárhelyi fiatalok iránt is. A legkonkrétabb érdeklődés az I. osztályú U-15-ös bajnokságban remekül szerepelt csapat két játékosa,

Galló Gergő

és

Bódai Dániel

iránt van, mindkettőjüket a Magyar Labdarúgó Akadémia csapata a Budapest Honvéd hívja. A HFC utánpótlás együttesei közül az U19, U17, U15, U13-as korosztályoknak július 16-án kezdődik el a felkészülés az augusztus 18-i bajnoki rajtra, míg a legkisebbek csak augusztus 20-a után találkoznak majd.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.