Sport

Labdarúgás: Gémes-mesternégyes Sándorfalván + FOTÓK

Labdarúgás: Gémes-mesternégyes Sándorfalván + FOTÓK

2012. június 16., szombat
Labdarúgás: Gémes-mesternégyes Sándorfalván + FOTÓK

Magabiztos és sima győzelemmel zárta az évet Sándorfalva a kevés ellenállást mutató Kistelekkel szemben, ám ez sem volt elég nekik arra, hogy a bajnoki címet ünnepeljék. A sikeres és szép szezon miatt azonban Tóth János tanítványai megérdemlik a pezsgőbontást.

Nagy volt a tét ma Sándorfalván, hiszen ahhoz, hogy legyen esélye a bajnoki címre Kanászéknak csak a győzelem volt az elfogadható eredmény. És ehhez mérten is kezdték a meccset Tóth János tanítványai. Lényegében egy alkalommal jutott el a kisteleki alakulat a hazai kapuig. Teljesen felborult a pálya, végig a sárga-kékek irányították az összecsapást. Igazán izgalmasnak csak az első félidő mondható, ekkor még küzdött, harapott a Kistelek. A második játékrészben, főleg a második gól után látványosan feladták a meccset Konczék. Leült a találkozó, kocogóssá vált a játék. Gémes Bence ennek ellenére parádésan játszott, hiszen négy gólt szerezni a megye első osztályában egy bajnoki fordulón megsüvegelendő teljesítmény. Végül aztán a bajnoki cím eléréséhez nem lett elég a győzelem, mivel az aranycsatában a rivális, a tabellát egy ponttal vezető Mórahalom 2-1-re megverte a SZVSE csapatát, így a vasutas-stadionban avattak szombaton bajnokot.

Labdarúgó megyei I. osztály 34. forduló:

Sándorfalva SK - Kisteleki TE 4-0 ( 1-0 )

. Sándorfalva. Vezette: Csöngető Endre

Sándorfalva:

Vasas - Barna, Lippai, Grósz, Kanász (Kiss 73'), Molnár, Mihalkó M. (Mihalkó G. 79'), Gémes, Mihalkó D. (Szanka 79'), Túri, Duba. Vezetőedző: Tóth János.

Kistelek:

Keresztes - Rácz, Koncz M., Kordás (Getyinás 61'), Gera, Kispál, Koncz R. (Keller 59'), Tóth Á. S. (Lajos 61'), Kiszner, Rostás, Piacsek. Vezetőedző: Czeigersmidt Roland.

Gólszerzők:

Gémes (14', 49', 75', 78')

Sárga lap:

Barna (15'), Mihalkó M. (20') Molnár (65') Tóth János:

"Gratulálok a csapatom egész éves teljesítményéhez. Nagyon sikeres szezont zártunk az ifivel együtt. Azért érkeztem ide, azért hívtak, hogy építsünk labdarúgást Sándorfalván. Két éve folyik ez a munka, és úgy gondolom, hogy tartani kell továbbra is ezt a színvonalat."

Czeigersmidt Roland:

"Gratulálok a Sándorfalvának. Nem játszottunk túl jól, mindent megtettünk, hogy ellenfelünk bajnok lehessen. Az én esetemben érthető, hogy annak örülök most a legjobban, hogy véget ért a bajnokság."

Véget ért az SZVSE – Mórahalom mérkőzés is. A 90. percben K. Tóth fejesgóljával 3-1-re győzött a vendég csapat, ezzel eldőlt: Mórahalom a bajnok!Jelentés az alsóházi derbiről: a Tápé 1-0-ra verte a HFC II.-t, így a vásárhelyiek zártak a veszélyeztetett tizenötödik helyen. Az UTC és a Balástya már kiesett, a HFC II. akkor marad benn, ha a bajnok vállalja az NB III-at.VÉGE90' Egy távoli, 22 méteres Gémes Bence szabadrúgásból volt helyzet. A Kistelek láthatóan feladta már a mérkőzést nincs is már hova hajtani, hisz a bíró pillanatokon belül a sípjáért nyúl. 79' Kettős csere: Mihalkó Mátét váltotta Mihalkó Gergő, Mihalkó Dávidot pedig Szanka 78'GÓÓÓL! Gémest nem lehet megállítani! Molnár áttekerte bal oldalra a labdát, amit egy átvétel után Gémes a rövid oldalra lőtt. 4-0 75' GÓÓÓL! Mesterhármas! Gémes Bence talált be ismét, Mihalkó Máté jobb oldali szöglete pattant le a védőfalról, a lövő pozícióba lévő csatár pedig a kapuba repítette a játékszert. 3-0 73' Cserélt a hazai gárda is: Kanász L. helyett Kiss jött fel. Hírek a SZVSE-stadionból: a Mórahalom ismét átvette a vezetést, 2-1 az állás a SZVSE-vel szemben, így jelen állás szerint megint a mórahalmi brigád a bajnok!Jelentés az alsóházi derbiről: a második félidő közepén 0-0-ra áll a Tápé - HFC II. meccs, ám a hazaiak tíz főre fogyatkoztak. Továbbra is a tápéiak tanyáznak a veszélyeztetett 15. helyen.69' Ahogy az első félidőben, úgy most is 2 perces ivószünetet rendelt el a bíró. 65' SÁRGA LAP Egy kisteleki akciót Molnár akasztott meg szabálytalanul, sárga lett a jutalma. Az ebből született szabadrúgást Koncz tekerte rá, a veszélyes labdát fogta a kapus. Jelentés a másik pályáról: Egyenlített a SZVSE, 1-1 az állás a Mórahalommal vívott mérkőzésén. Jelen pillanatban Sándorfalva a bajnok!61' Egy harmadik játékossal is frissít a Kistelek: Lajos megy fel, Tóth Á. helyére. 60' Még egy csere: ezúttal Kordást váltotta fel Getyinás 59' Csere a vendégeknél: Koncz R. jött le, Keller ment fel helyette. 57' Gémes vezette be bal oldalon az alapvonalon a labdát a kisteleki kapuig. Lövésszerű beadását lábbal hárította a vendég hálóőr. Az ebből született szögletet szintén a kapusnak kellett kiütnie. 54' Mihalkó M. középen tört be a tizehatoson belülre két csel után. Ziccer lövését bravúrral tolta ki Keresztes a kapu bal oldaláról. 51' Mihalkó M. 22 méteres szabadrúgást tekert ismét fölé. Szinte futószalagon érkeznek a szabadrúgások a Kistelek kapuja elé, a hazaiak támadását gyakran állítják meg szabálytalanul. 49'GÓÓÓL! A sárga lap utáni szabadrúgást a tizenhatos jobb oldalán Mihalkó M. végezte el. Laposan, középre tekert labdáját Gémes 12 méterről lőtte kapura: kissé eltört lövése a kapu jobb alsó sarkába talált. 2-0 48' SÁRGA LAP Rácz kapott sárgát. 46' A Kistelek megkezdte a második félidőt. A SZVSE-stadionban is véget ért az első félidő, az eredmény továbbra is 0-1 a Mórahalomnak!Jelentés az alsóházi derbiről: a szünetben 0-0-ra áll a Tápé - HFC II. meccs, ami egyelőre azt jelenti, hogy tápéiak tanyáznak a veszélyeztetett 15. helyen.SZÜNET45' A félidő végére nyugodtabbá vált a játék. A Mórahalom fölénye érezhető, a rohamok azonban - talán a nagy hőség miatt is - alábbhagytak. A melegre való tekintettel a bíró minden félidőben kétperces ivószünetet rendel el, így egy kicsivel tovább rúghatják a bőrt a játékosok. 41' Egy kisteleki kontratámadás végén vált paprikássá a hangulat a pályán. A tizenhatoson belül a kékek támadása egy védőn megpattanva ért véget. A vendégtámadók egy emberként kiáltottak kezezést, a bíró sípja azonban néma maradt. Hosszú másodpercekig ment a reklamálás, míg végül lehiggadtak a kedélyek. 36' Turi ment el a jobb oldalon, az alapvonalról visszapasszolt labdáját Mihalkó M. kezelte le tiszta lövőhelyzetből a kapu jobb oldala mellett eltekerte a labdát. Jelentés a másik meccsről: Mórahalom eddig 1-0-ra vezet a SZVSE-vel szemben. Ha győznek, a Sándorfalva a második helyen marad.33' Mihalkó M. tekert fölé egy 23 méteres szabadrúgást. 25' A Kistelek először juthatott el a hazai kapu előteréig: szögletet rúghattak, amit azonban könnyűszerrel hárított a sándorfalvi védelem. 23' Gémes az alapvonalnál iramodott meg a kisteleki kapu felé. Egy csel után éles szögből próbált lőni, a labda azonban lecsúszott a lábáról, és elszállt a kapu előtt. 20'SÁRGA LAP Labdaelrúgásért Mihalkó M. kapott sárga lapot. Jelentés az alsóházi derbiről: 20 perc után 0-0-ra áll a Tápé - HFC II. meccs, ami egyelőre azt jelenti, hogy tápéiak tanyáznak a veszélyeztetett 15. helyen.15'SÁRGA LAP Barna kapott sárga lapot, amiért becsúszva felrúgott egy játékost. 14'GÓÓÓL! Gémes kapott labdát háttal a kisteleki kapunak 20 méterre. Gyors mozdulattal lefordult, a jobb felső sarokba lőtte a labdát. 1-0 11' A mérkőzés első szögletét jobb oldalról Mihalkó M. rúgta: a beívelésre jó ütemben lépett ki Keresztes kapus, kiöklözte azt - a kipattanóba Kanász még beledurrantott, de jócskán fölé repült a játékszer. 7' Mihalkó D. tört be a kisteleki tizenhatos bal oldalánál egy csellel, éles szögből kapura lőtt: Keresztes zárta a szöget és lábbal védett. 5' Molnár 22 méteres átlövése szállt el a kisteleki kapu bal oldalánál. 1' A Sándorfalva kezdhette a mérkőzést. 16.40: Köszöntjük olvasóinkat! Igazi nyári idő fogadta a pályára érkező szurkolókat és csapatokat, utóbbiak a melegítést is megkezdték már. A hazai gárda a szokásos sárga felsőben, kék alsóban és fekete sportszárban, míg a vendégek tiszta kék szerelésben kezdik majd a mérkőzést.

A találkozó elé:

Egyszerű a képlet: ha nem nyer a Sándorfalva a 11. helyen álló Kistelek ellen hazai környezetben, akkor biztosan nem nyeri meg a megyei bajnokságot, s mivel a több győzelem dönt pontazonosság esetén, így a döntetlen sem elég Bitó Attiláéknak. Persze, az egész kérdéskört rövidre zárja ha a párhuzamosan zajló mérkőzésen a Mórahalom beveszi a SZVSE-várat, akkor ugyanis egyértelműen a homokhátiak a bajnokok, s a sándorfalviaknak a bajnoki ezüst marad. Alapvetően azonban a saját feladatukra kell koncentrálniuk Tóth János legényeinek, hiszen az elsőségért csak úgy tudnak mindent megtenni, ha legyőzik szezonbeli utolsó ellenfelüket. Ez december elején idegenben már sikerült egy fordulatos, kiállításoktól sem mentes, parázs derbin 3-2 arányban, s a tét súlya miatt biztosak lehetünk benne, hogy ezúttal is izgalmas összecsapás következik. A várható kezdők:Sándorfalva: Vasas – Túri, Lippai, Grósz, Barna, Kanász, Molnár, Duba, Mihalkó M., Gémes, Mihalkó D. Kistelek: Kalics – Gera, Rácz, Piacsek, Keller vagy Tóth Á., Rostás, Kordás, Kiszner, Kispál, Koncz R., Koncz M. Beharangozó írásunk itt olvasható.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.