Sport

Labdarúgás: 2-0-s győzelemmel bajnokavatás Bordányban + FOTÓK

Labdarúgás: 2-0-s győzelemmel bajnokavatás Bordányban + FOTÓK

2012. június 17., vasárnap
Labdarúgás: 2-0-s győzelemmel bajnokavatás Bordányban + FOTÓK

Végig fölényben futballozva húzták be a győzelmet a masszívan játszó Zsombó ellen a gólkirály Ruzsinszki Ferenc vezette hazaiak, és sikerükkel megszerezték a bajnoki címet. Négy év után kerültek vissza a megye élvonalába a bordányiak.

A mérkőzés összképe alapján nemigen volt veszélyben ezen a vasárnapon a hazaiak győzelme. A Zsombó egy masszívan védekező, küzdő alakulat képét mutatta, de nem sikerült a támadójátékukba átütőerőt pumpálniuk. Az első félidő labdabirtoklása 70-30 százalék lehetett a bordányiaknak, ám egészen a 40. percig kellett várni egy veszélyesebb helyzetre. Ez a kép a második félidőben némileg átalakult, kiegyenlítettebbé vált a játék, igaz, a karmesteri pálcát nem adta át a kezéből a zöld mezes gárda. Ekkor már

Lippai

kapusnak is akadt dolga, és egy fordulópont lehetett volna a zsombói büntető, ha bemegy, de nem ment be, pedig ekkor még bő tíz perc hátra volt a találkozóból. És a megmaradt, biztos kétgólos vezetés tudatában szépen visszaállt a hazai tizenegy. Hiába léptek föl ekkor háromcsatáros játékra a fehér mezesek, még gólhelyzetre sem futotta. Így végül magabiztosan győzött odahaza a Bordány, és négy év után bajnokként került vissza a megye élvonalába.

Labdarúgó megyei II. osztály 34. forduló:

Bordány SK - Zsombó SE 2-0 (1-0).

Bordány, 300 néző, vezette: Vereska Mátyás.

Bordány:

Lippai - Csonka, Ruzsinszki, Sádt, Dobó L., Kasza, Nógrádi (Szentmártoni 57'), Füleki, Fodor (Mészáros 89'), Szabó, Veres (Kovács 73'). Vezetőedző: Bozó Csaba.

Zsombó:

Szilágyi - Székely, Túri, Tápai (Bálint 70'; Megyeri 78'), Mihálffy Zs. (Gyuris 46'), Zádori, Szűcs (Mihálffy B. 81'), Rárósi, Makra (Dobó A. 60'), Busa, Palotás. Vezetőedző: Daru Sándor.

Gólszerzők:

Ruzsinszki (43'), Szentmártoni (74')

Sárga lap:

Sádt (52'), Lippai (90'), illetve Busa (65') Bozó Csaba:

"Tavasszal a harmadik helyen kezdtük a szezont, kevesen hittek bennünk, de a játékosok keményen dolgoztak, és bebizonyították, hogy ők a bajnokok. Gratulálok a Székkutas csapatának is, hogy az utolsó pillanatig kiélezetté tették az aranyért folyó csatát."

Daru Sándor:

"A csapatomnak az egész éves teljesítményéhez gratulálok, a Bordánynak pedig a bajnoki címhez."

Online közvetítésünk:

19.05 Két lovaskocsi érkezett a pályára, ezekkel viszik végig a falun az ünneplő játékosokat (és a szurkolókat, akik még felférnek). VÉGE91' Egy zsombói átlövést és szabadrúgást jegyezhetünk fel: mind a kettő Busa nevéhez fűződik, a másodiknál védenie kellett a kapusnak. Ezzel vége is meccsnek, bajnok a Bordány! Pezsgőt locsolnak, a szurkolók felszaladnak a pályára. Egy "hajrá, Bordány!" feliratú zászló és egy füstbomba is előkerült. A játékosok együtt ünnepelnek a szurkolókkal, kiváló a hangulat! 90'SÁRGA LAP Lippai labdázását időhúzásnak ítélte a játékvezető. 89' Csere a hazai oldalon, Mészáros jött fel, és Fodor ment le. 85' Három csatárral próbálkozik a Zsombó, de egy beívelt labdáig jutottak csak el – a kapus lehúzta. Védekezésre állt be a Bordány, csak kontrázik. 81' Mihálffy B. jön fel, Szűcsöt váltja. 79'TIZENEGYES A tizenhatoson belül Gyurist elsodorták, tizenegyest ítélt a bíró. Szűcs állt neki, jobb belsővel nagyon csúnyán, két méterrel fölé lőtte. Nem sikerült szépítenie a Zsombónak. 78' A nemrég beállt Bálint megsérült, Megyerinek kellett váltania. 74'GÓÓÓL! A leshatárról lépett meg a villámléptű Szentmártoni egy szemfüles kiugratással. A tizenhatos vonalánál jobbra eltolta a kapus mellett a bőrt, és az üres kapuba passzolt. A visszaérkező védő még kirúghatta volna a labdát, de lukat rúgott. 2-073' Kovács jött fel a Bordánynál, Veres hagyta el a pályát. Most a hazai kapusnak is dolgoznia kellett, egy beadásból lepattanó labdára kellett vetődve öklöznie. 70' Frissít a Zsombó, Bálint váltotta Tápait. 69' Kiegyenlített a játék, nagyobb helyzet egyik oldalon sincsen. Az egyenlítéshez a zsombónak akciókat kellene szervezni, nem nagyon sikerült a kapu közelébe jutni. 65'SÁRGA LAP A zsombói Busa kapott lapot. 60' Dobó A. ment fel, Makra jött le. 58' Bal oldali szabadrúgást a tizenhatos sarkától tekert élesen kapura Szabó, a lövés fél méterrel fölé-mellé szállt. 57' Csere: a Bordányba Szentmártoni megy fel, Nógrádi jön le. 56' Az elmúlt percekben Bordány szervezett akciókat. Egy jobb oldali beadásnál Lippainak kellett öklöznie, majd egy percre rá Zádori futott el jobb oldalon. A tizenhatos oldalvonalától leadott éles lövése a kapu fölé szállt. 52' SÁRGA LAP Sádt kapott sárgát buktatásért. Különösebb helyzet nem alakult idáig ki. Egy felívelést kellett fognia a hazai kapusnak, a zsombói oldalon eddig nem volt jelentősebb próbálkozás. 46' Elkezdődött a második félidő. Cserélt a vendégalakulat: Mihálffy Zsolt jött le, Gyuris váltotta. FÉLIDŐ45' A félidő végén Sádtnak volt két lehetősége: egyik egy szabadrúgásból, melyet a kapus kezébe tekert, majd később egy távoli átlövésből, melyet szintén könnyedén hárított a kapuőr. Füleki is próbálkozott távolról, de mellé. Érdekesség: Ruzsinszki Ferenc, a Bordány 31 éves támadója immár 41 találattal vezeti a megye II. góllövőlistáját.43'GÓÓÓL! Vezet a Bordány! Ruzsinszki ugyanott tört be a bal oldalon, ahol már többször is. Szögből leadott lövése Szilágyi lába között lelassulva bevánszorgott a hálóba. 1-040' Székely jobb oldali felfutás után tekert be középre - az érkező Busa 6-7 méterről fejelt fölé. Az első nagyobb zsombói helyzet. 36' Füleki 28 méteres pattogós, kellemetlen átlövését fogta vetődve Szilágyi. 32' Az ivószünet után folytatódott a mérkőzés, az eddigi felállás szerint: enyhe bordányi fölény erős zsombói ellenállással. Legutóbb Fodor tekert fölé egy 25 méteres szabadrúgást jó másfél méterrel. 26' Egy újabb bordányi akció ér véget Fodor 25 méteres átlövésével, ami két méterrel fölé száll. A bíró ezután elrendeli a kánikulában szokásos, 1-2 perces ivószünetet. 21' Ismét Ruzsinszki a főszereplő: a tizenhatos vonaláról középről talál magának utat egy csellel, kissé kiszorítva a bal oldalon kerül a kapussal szembe: ziccerlövésénél jól zárja a szöget a zsombói hálóőr. 16' Az utóbbi időben több apró helyzetet jegyezhetünk fel. A zsombói részről egy veszélyes jobb oldali szabadrúgást, amiről a hazai kapus lemaradt, de leshelyzet miatt a kapura lövést lefújta a játékvezető. Bordányi részről pedig bal oldalon Ruzsinszki tört be, élesben beadott labdája azonban elment mindenki előtt. 10' Kasza ment el a jobb oldalon: védőjével üldözve együtt törtek be a tizenhatoson belülre, a kapu előtt élesen keresztbe lőtt labdájáról centikkel maradt csak le Ruzsinszki. 5' Egy 22 méteres szabadrúgást középről Fodor tekert kapura, Szilágyi vetődve tolta ki a jobb oldalra tartó labdát. 4' Az első zsombói támadásból egy szöglet lett: a bal oldali beívelésre egyszerre ugrott fel Mihálffy Zs. és Palotás, így egymást zavarva a védőkbe fejelték a lasztit. 1' A Bordány kezdte a találkozót, első akciójukból Ruzsinszki próbálkozott átlövéssel, harminc méterről jócskán fölé repült a laszti. A forróság ellenére igencsak szép számú közönség gyűlt össze, több mint 300 ember szurkol a pálya szélén. 16.55 Felvonulnak a csapatok: a hazai gárda tiszta zöld szerelésben lépett pályára, az ellenfél pedig fehér fölsőben és fekete nadrágban. Rövidesen indul a mérkőzés! 16.50 Üdvözöljük olvasóinkat Bordányból, ahol a hazai csapat sorsdöntő találkozót vív. A bajnoki arany eléréséhez mindenképpen három pontra van szüksége. Egyik csapat dolgát sem könnyíti meg ez a trópusi időjárás: napon 36-37 fok van.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.