Közélet

Fidesz: Magyarországra visszajönnek a fiatalok

Fidesz: Magyarországra visszajönnek a fiatalok

2012. június 10., vasárnap
Fidesz: Magyarországra visszajönnek a fiatalok

Magyarország néhány éven belül olyan ország lesz, ahova vissza akarnak, és vissza fognak jönni a magyar fiatalok - így reagált a Fidesz szóvivője arra a szocialista kritikára, miszerint a kormányváltás óta másfélszeresére nőtt azok száma, akik lakhatás, vagy munkavállalás miatt elhagyják az országot.

Selmeczi Gabriella

vasárnapi közleményében arra hívta fel a figyelmet, hogy most folyik az oktatási rendszer reformja, az adórendszer munkabarát átalakítása, és a gazdaság beindítása. Hangsúlyozta, hogy a kormány gazdaságpolitikájának középpontjában a munkahelyteremtés áll, amit a Fidesz kiemelt nemzeti ügynek tekint, és különösen nagy figyelmet fordít a fiatal munkanélküliek helyzetének megoldására. Emlékeztetett arra, hogy 2002-ben, amikor az Orbán-kabinet átadta a kormányzást, 5,8 százalék volt a munkanélküliségi ráta, ezt a Gyurcsány-korszakban az MSZP-kormányok megduplázták, 2010-re pedig már 11,4 százalékra ugrott a munkanélküliség. Selmeczi Gabriella szerint az adatokból az látszik, hogy a fiatalok nagyobbik része tapasztalatszerzésből megy el külföldre, és azt tervezi, hogy pár év után hazatér. A kisebb részük kint maradna, az ő hazatérésük érdekében mindent megteszünk - fűzte hozzá. A Fidesz szóvivője az elvándorlók számára utalva jelezte azt is, a szocialisták miniszterelnöke, Gyurcsány Ferenc volt az, aki azt mondta, hogy el lehet menni az országból. Selmeczi Gabriella Winkfein Csaba, az MSZP elnökségi tagja kijelentéseire reagált. Az ellenzéki politikus vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján egyebek mellett azt mondta, minden ötödik felnőtt, és minden második 30 év alatti gondolkodik azon, hogy elhagyja az országot. Úgy vélte, ennek részben az az oka, hogy a pályakezdők körében 28 százalék a munkanélküliségi ráta.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.