Kultúra

Eltemették Csőke Józsefet

Eltemették Csőke Józsefet

2012. június 5., kedd
Eltemették Csőke Józsefet

Eltemették Csőke József Balázs Béla-díjas rendezőt, a magyar sportfilmkészítés kiemelkedő alakját, a magyar olimpiai mozgalom jeles képviselőjét, aki 85 éves korában május elején hunyt el.

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) Média-díjával, a Magyar Sportért érdeméremmel, a MOB Fair Play díjával, a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjével kitüntetett érdemes művésztől kedden vettek végső búcsút az Óbudai temető szóróparcellájában. Az olimpiai család nevében

Jakabházyné Mező Mária

, a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkára, a filmes szakma képviseletében Szabó István mondott búcsúbeszédet.

Csőke József

hat olimpia felejthetetlen magyar sikereit örökítette meg, 29 sportágról forgatott filmhíradót vagy filmet. Az elmúlt évtizedekben mintegy hétezer riportot, félezer dokumentumfilmet készített, s csaknem valamennyi magyar olimpiai bajnokról emlékezetes felvételeket, eredeti filmeket őrzött meg felbecsülhetetlen értékű archívumában. Csőke József volt a legendás londoni 6-3-nak, "az évszázad mérkőzésének" egyik operatőre. A Magyar Sportújságírók Szövetsége 2008-ban életműdíjjal tüntette ki.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.