Sport

Labdarúgás: ásotthalmi siker Vásárhelyen tíz emberrel + FOTÓK

Labdarúgás: ásotthalmi siker Vásárhelyen tíz emberrel + FOTÓK

2012. június 9., szombat
Labdarúgás: ásotthalmi siker Vásárhelyen tíz emberrel + FOTÓK

Emberelőnyben sem bírt a bronzérmessel a hazai gárda, döntetlenszagú mérkőzésen végül Vastag Szabolcs büntetője döntött. Nehéz helyzetben a HFC II. az utolsó forduló előtt, Tápén kell kiharcolnia a bennmaradást.

A vendégeknek már minden mindegy, hiszen két fordulóval a vége előtt hét ponttal vannak lemaradva az ezüstérmes helytől, de ugyanennyivel előzik meg a negyedik helyezettet. A fentieket támasztja alá, hogy mindössze egyetlen cserével érkezett a találkozóra az Ásotthalom. A táblázaton elfoglalt helyezés azonban nem a véletlen műve, a vendégek a nagy hőség ellenére stílusosan fociztak, sokat birtokolták a labdát, és nem mellékesen látszott a játékukon, hogy nekik már nem nyomja a tét a vállukat. A hazaiak kontrákkal próbálkoztak, és tették ezt néhány alkalommal igen hatékonyan, de az adódó lehetőségekből az első játékrészben egyet sem tudtak kihasználni. A kiállítást követően nagyot változott a játék képe, ami a szünet után a hazaiak egyenlítésében realizálódott. A folytatásban úgy tűnt, hogy mindkét csapat elégedett a döntetlennel, bár a fiatal vásárhelyi gárda jó néhány lehetőséget elhibázott, elsősorban Ábrahám Tamás kapussal nem bírtak a HFC támadói.. Szinte a semmiből jött az ásotthalmiak gólja, ami egy erősen véleményes büntetőből született. A vezető gól után a vendégek már ölték az időt, és ezt sikerrel tették. Összességében egy döntetlenszagú találkozón a vásárhelyi vezetők, játékosok és szurkolók szerint Orosz Kornél játékvezető döntött a három pont sorsáról, amelyet nagyon nehezen emésztettek meg, a játékvezetők igen feszült hangulat közepette vonultak az öltözőbe.

Labdarúgó megyei I. osztály 33. forduló:

Hódmezővásárhelyi FC II. - Ásotthalom TE 1-2 (0-1).

Hódmezővásárhely, 100 néző, vezette: Orosz Kornél.

HFC II.:

Nagyistván - Jesenszki, Tóth II. J., Forrai, Mucsi, Brizik-Bodrogi, Borbás, Soós (Huszka 89'), Kiss M. (Hanga 85'), Kovács K., Domonkos. Vezetőedző: Dezső Ferenc.

Ásotthalom:

Ábrahám - Papp, Vastag Sz., Rencsár, Németh P., Pataki (Frank 46'), Kothencz, Tari, Hatvani, Baji R., Szűcs K. Edzők: Hevesi Tibor, Gyenge Balázs.

Gólszerzők:

Kiss M. (47'), illetve Németh P. (24'), Vastag Sz. (11-esből 81')

Kiállítva:

Papp R. (41')

Jók:

Tóth II. J., Mucsi, Borbás Zs., ill. Ábrahám (a mezőny legjobbja), Rencsár, Hatvani, Vastag Sz. Dezső Ferenc:

"A lehetőségeink megvoltak a mérkőzés megnyeréséhez, de azok egy kivételével kimaradtak, így hagytuk, hogy a játékvezető döntsön a három pont sorsáról."

Hevesi Tibor:

"Ötvenöt percet játszottunk emberhátrányban, 34 fokos melegben. Ezt a győzelmet az Angliába távozó Vastag Szabolcsnak ajánljuk, és kívánunk neki sok sikert az életben."

Online közvetítésünk:

95. perc:

Vége a meccsnek, az Ásotthalom 2-1-re győzött Vásárhelyen, amivel meleggé tette a HFC II. utolsó fordulóját... Dezső Ferenc gárdája továbbra is 28 pontos, s bizony adott esetben Tápén nagyot kell majd küzdenie, hogy elkerülje a rendkívül aggasztó és veszélyes tizenötödik helyet. Ami a vendégeket illeti, ők szép sikerrel bizonyították, hogy a már korábban bebiztosított bronzérem sem tette őket motiválatlanná a bajnokság végére.

93. perc: Balról, az alapvonal közeléből végezhetett el szabadrúgást a HFC II. Domonkos ívelése picikét volt hosszú, Brizik-Bodrogi csúsztatása a kapu mellé hullott ezért. 90. perc: Elképesztően nagy lehetőség maradt ki! Ábrahám hatalmas bravúrral védte Domokos 10 méteres jól helyezett lövését, ami a bal sarokba tartott. A szögletet követően pedig sikerült felszabadítaniuk az ásotthalmiaknak. 89. perc: Soós helyére Huszka Milán érkezett a hazaiaknál. 88. perc: Hanga Csaba remek indítást kapott a bal oldalon, kicsit kisodródott, de megőrizte ötméteres előnyét védőjével szemben. Nem passzolt a középen érkezőknek, hanem kicsit önzően oldotta meg, előtte keresztbe a labdát, mely a bal kapufa mellé ment. 87. perc: Lesen akasztotta meg a játékvezető a hazai akciót. Egyre elkeseredettebben rohamoznak most már a kék-sárgák, nagyon-nagyon kellene nekik legalább az a döntetlen! Ez a vereség nagyon nehéz helyzetbe hozhatja őket, különösen, ha a többi mérkőzés számukra kedvezőtlenül alakul a hétvégén... 85. perc: Dezső Ferenc frissített: Hanga Csabát küldte Kiss Máté helyére. 84. perc: Rendkívül parázs lett a hangulat, ahogy ez várható is volt az iménti jelenetek kapcsán. A hazaiak több csúnya szabálytalanságot is elkövettek. Ugyanakkor igyekeznek mindent egy lapra feltéve harcolni legalább egy pontért. 81. perc: GÓÓÓL 1-2! Vastag Szabolcs állt a labda mögé, s magabiztosan vágta a bal felsőbe. A 29 éves támadónak ez immár a tizenkettedik találata az idényben! 80. perc: TIZENEGYES! Hatvani cselezgetett a tizenhatoson belül, átverte emberét, majd koppant a bokája, a bíró pedig büntetőt ítélt. A vásárhelyiek erősen vitatták az ítéletet, ám nem győzték meg a sporit. 76. perc: Rencsár József kopírozta az előbbi kísérletet a másik kapu előtt, csúnyán fölé durrantott egy szabadrúgás utáni kavarodást követően. Érdekességként: ősszel Ásotthalmon is 1-1 lett a vége, most sem állunk ettől messze... 74. perc: Válaszolt a Vásárhely: Domonkos 24 méteres lövése szállt magasan fölé. 73. perc: Hatvani József próbálkozik az ásotthalmiak részéről. Több alkalommal iramodott meg ígéretesen, sok gondot okoz a hazai védőknek. 69. perc: Egyre jobban kirajzolódik a vásárhelyiek fölénye. Az imént Domonkos elől az utolsó pillanatban húzta le a labdát Ábrahám kapus. Sorban rúgja a szögleteket a HFC II., mely érezhetően döntésre akarja vinni a dolgot ebben a szakaszban. Az újabb ivószünet most a vendégeknek jött jókor. 64. perc: Domonkos lépett ki a bal oldalon a félpályától, végigvezette a labdát az oldalvonal mellett, centerezett, Ábrahám lábbal beleszúrt a bogyóba. A felpörgő labdát Kovács Krisztián a kapunak háttal állva ollózó mozdulattal igyekezett a hálóba juttatni, s nem sok hiányzott a gólhoz, a védők a bal felső saroknál fejjel mentettek. 63. perc: Szögletekig és pontrúgásokig jut a HFC II. a félidő közepéhez közeledve. Kiss Máté, a gólszerző próbálta meglepni ebben a pillanatban Ábrahámot, 40 méterről szúrta rá, ám nem okozott gondot a portásnak. 58. perc: Hullámzik a játék most, igencsak nyílt a csata. Egyelőre keresik a fogást egymáson a felek, s a hőség ellenére sem rossz az iram. Nagyobb helyzetet viszont az egyenlítő találat óta nem láthattunk. 53. perc: A hazaiak akarata érvényesül az emberelőnynek is köszönhetően. Mikor ezt leírjuk, Hatvani József lövése alig megy mellé 16 méterről, csak hogy ránk cáfoljon az Ásotthalom. 47. perc: ÓÓL 1-1! Gyorsan érkezett az egyenlítés. Szép passzolgatás után Kovács Krisztián 9 méterről lőtt, Ábrahám kiöklözte, de Kiss Máté 24 méterről azonnal ismételt, a kapus a levegőben úszva tolta szögletre. A sarokrúgást kavarodást követte, melynek végén Kiss Máté 11 méterről laposan lőtt a bal alsóba Ábrahám keze mellett. A 18 éves játékosnak ez volt a harmadik gólja a szezonban. 46. perc: Megkezdődött a második játékrész. A szünetben a vendégek cseréltek: Frank Attila lépett a pályára Pataki helyett. SZÜNET45+1. perc: Ezúttal a vendégek jutottak szabadrúgáshoz. Pataki reményteljes tüzelése a sorfal szélét csípte, onnan perdült szögletre. A korner után a vásárhelyiek indíthattak kontrát, amit a középpályán taktikai faulttal állítottak meg. Itt a vége az első félidőnek! 43. perc: A szabadrúgást a sértett a sorfalba verte. 41. perc: KIÁLLÍTÁS! Az egyedül kitörni készülő Domonkost Papp Róbert 18 méterre a kaputól visszarántotta, amiért azonnal piros lapot kapott. Tíz főre fogyatkozott az Ásotthalom! A 36 éves futballistának egyébiránt első alkalommal mutattak föl színes kártyát a bajnokságban, s egyből a pirosat... 40. perc: Brizik-Bodrogi kerülhetett volna jó helyzetbe egy beadásnál, ám tisztáztak előle, majd egy életveszélyes hazaadást rúgott taccsra Ábrahám kapus. 37. perc: Magabiztos a vendégek játéka, okosan és higgadtan adogatni a középpályán. A HFC-sek nem nagyon tudnak labdát szerezni. Pataki Sándor 35 méterről durrantotta rá az imént, az életerős lövés nem sokkal ment a jobb kapufa mellé, hozzá kell azonban tenni, hogy Nagyistván rajta volt, biztosította a sarkot. 32. perc: Egy ígéretes kontra: Domonkos a jobb szélen tört előre, s beadásszerű lövése veszélyesen szállt, ám végül nem érték el a társak, s a labda picivel a kapu mellett hagyta el a játékteret. 30. perc: A játék képe mit sem változott, a játék a vásárhelyi térfélen folyik. Jobb oldali ásotthalmi szöglet után a rövid oldalról Vastag Szabolcs csúsztatott, a léc alá tartó próbálkozást Nagyistván biztosan fogta. 24. perc: GÓÓÓL 0-1! Vezetést szerzett az Ásotthalom. Egy hosszú előreívelésre Németh Péter együtt indult egy védővel, akit testi erejét kihasználva ügyesen zárt ki, majd egy pattanás után a messzire kifutó kapus mellett a jobb alsóba gurított 15 méterről. A gól után kitört az ivószünet! A 24 esztendős vendégfutballista egyébként ötödször volt eredményes a bajnokságban. 19. perc: Az első százas ziccert jegyezhettük föl: Baji Renátó egyedül lépett ki egy a vonalban védekező vásárhelyiek mögé löbbölt labdával. Kifutott eléje Nagyistván, a támadó átemelte a kirobbanó portást, ám kísérlete mintegy 20-30 centivel fölé szállt. Óriási ásotthalmi lehetőség maradt ki! 14. perc: Élénk az iram, ám kevés a kapu előtti lehetőség. Pataki Sándor került az imént lövőhelyzetbe, de kivárt, így végül szerelték. A túloldalon Domonkos Ferenc vezette bele a labdát a középső védőbe, nem tudta áthámozni magát. 10. perc: Enyhe fölényben futballoznak a sárga-feketék, a tizenhatosig ügyesen el is jutnak, ott viszont jól szűrnek a vásárhelyiek, így Nagyistván Ádám kapusnak a Tari-lövés óta nem volt dolga. 6. perc: Tari Tamás 22 méteres szép ívű löketét felugorva hárította a hazaiak portása. 5. perc: Az első helyzet Domonkos Ferenc előtt adódott. Bal oldali beadás érkezett elé, egyből lőtt az ötösről belsővel, de gyengére sikeredett kísérletet Ábrahám Tamás védte. 1. perc: Tiszta kékben a hazaiak kis sárga díszítéssel, míg sárga felső, fekete nadrág és sportszár a vendégek szerelése. Az Ásotthalom kezdte a meccset. A vásárhelyeiknél egyébként Bálint Dávid és Juhász II. Sándor nem szerepelhet ma sárga lapok miatt, a másik oldalon ugyanilyen okokból kifolyólag Bárdosi Nándor a hiányzó. Az ifimérkőzésen 12-0-s HFC-győzelem született. 16.50: A forró vásárhelyi nyárban nagy kérdés, megmenekül-e ma a kieséstől a HFC II. vagy meleg pillanatok várnak még rá a jövő héten. A műfüvön kerül sor a meccsre, ahol nem csak a tét miatt óriási a hőség... Egy nagyon szép idény motiválja az ásotthalmiakat, akik bár megszerezték már a bronzot, látványos meccsekkel akarnak elköszönni az idénytől.

A találkozó elé:

Hat csapatot fenyeget még a kiesés réme a megyei I. osztályban, köztük a HFC II. gárdáját is. Jelen állás szerint két vagy három alakulatnak kell majd búcsúznia a szezon befejeztével, így aki biztosra akar menni, annak minimum a tizennegyedik helyet el kell csípnie. A tizenkettedik Kiszombor most 29 pontos, mögötte a HFC II. 28, a Tápé 26, a Nagymágocs 25, az UTC 22, a Balástya 21 ponttal áll. Bár az újszegediek és a balástyaiak már nem előzhetik meg a vásárhelyieket, a tizenötödik helyre adott esetben még visszacsúszhatnak, tehát pontra, pontokra van szükségük. Ezeket vagy hazai környezetben, a bronzérmet már megszerző Ásotthalom, vagy jövő héten a Tápé vendégeként (várhatóan öldöklő csatában) kellene elkönyvelniük. Alighanem jobban örülnének, ha már nem lenne számukra komoly tétje a tápéi találkozónak...

A bajnokság állása a 33. forduló előtt:

#NévMSZGYDVLGKGGKP
1.Mórahalom31253391345778
2.Sándorfalva30235268244474
3.Ásotthalom30214561303167
4.Algyő30193862263660
5.Kiskundorozsma30185772314159
6.Csongrád30157853312252
7.Röszke31126134545042
8.Szegedi VSE301251363531041
9.Mindszent30112175784-2735
10.Csanádpalota30105155061-1135
11.Kistelek3096156068-833
12.Kiszombor3086164469-2529(-1)
13.HFC II.3084183562-2728
14.Tápé3083212659-3326
15.Nagymágocs3074194061-2125
16.Ujszegedi TC30410163366-3322
17.Balástya3063213894-5621

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.