Kultúra

Új díszlettel mutatják be a Jekyll és Hyde című musicalt Szegeden + FOTÓK

Új díszlettel mutatják be a Jekyll és Hyde című musicalt Szegeden + FOTÓK

2012. május 8., kedd
Új díszlettel mutatják be a Jekyll és Hyde című musicalt Szegeden + FOTÓK

Új köntöst kapott a Jekyll és Hyde című produkció; a mintegy száz előadást megért musical látványkoncepciójában az emóciók nagyobb hangsúlyt kapnak – mondta el a Szegedi Szabadtéri Játékok első produkciójához kapcsolódó utcai plakátkiállítás keddi megnyitóján a díszlettervező.

Kentaur

elmondta: a rendező-főszereplőnek,

Molnár Lászlónak

az volt a kívánsága, hogy egy modern szellemiségű díszlet szülessen, olyan, ami a lehető legjobban visszaadja a musical egyik legfontosabb elemét, az érzelmeket. A díszlet így megpróbálja érzékeltetni azt a vívódást, azt a kettős érzést, amit a szereplő kettős énjének bemutatása jelent. „Ez nem egy klasszikus, ábrázoló díszlet lesz, hanem egy nagyon innovatív, modern előadás, ami mindemellett nagyon látványos” – fogalmazott a díszlettervező. Mint elmondta, komoly kihívás volt, hogy az apró rezdüléseket is lényegessé tevő színészi játékot nagyban, szinte kisugározva a Szegedi Szabadtéri Játékok színpadán láttatni tudják. A díszlettervező reméli, hogy a különleges vetítés- és világítástechnikákkal sikerül a darab által sugallt energiát és érzelmet közvetíteni a közönségnek. Egy nagyon látványos, nagyon szép és érzelmes produkció születik, ami olyan intenzív látványt nyújt majd, melyhez foghatót még nem láttak a szegedi nézők – tette hozzá Kentaur. A kiállításmegnyitón

Tunyogi Bernadett

portálunknak elmondta, Emma szerepét már tíz éve játssza, a mostani ősbemutató érdekességének a friss rendezői koncepció és két új dal mellett pont a gigantikus díszletet tartja. „Kentaur csodálatos díszletébe kell belehelyezni a darabot, ami tele van kisebb intim kamarajelenetekkel. A nagy tér kitöltése feladatot ró Molnár László rendezőre is, ami ezzel a csodálatos látvánnyal kiegészülve igazán érdekes produkciónak ígérkezik” – fogalmazott a színésznő. Hozzátette, a Jekyll és Hyde a Broadway-en is az egyik vezető musical, így a csodálatos zene is különleges része lesz a nem mindennapi látványnak.

Janza Kata

szinte hazajár Szegedre, a Dóm téren játszotta első főszerepét 4500 ember előtt, második főszerep volt Lucy megformálása. „Nekem nagyobb vágyam nem lehet ezen a pályán, mint hogy ezt most újra eljátszhatom Lucy szerepét itt a Dóm téren” – mondta el. Janza Katától megtudtuk, vadonatúj koreográfia is készül a darabhoz, ami számára is újdonságokat tartogat, de szerinte a legfontosabb, a darab lelke megmarad. A Klauzál téren kialakított street tárlat az operett látványvilágát mutatja be, érzékeltetve a londoni temető sejtelmesen szürke hangulatát vagy azt, hogyan borul majd virtuálisan lángba a színpad. Az előadás makettjeit bemutató plakátkiállítás két hónapig látható a szegedi belváros szívében. A Győri Nemzeti Színházzal közösen színpadra állított produkció július 6-án nyitja az idei Dóm téri programsorozatot, majd 7-én és 8-án is színre kerül.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.