Szórakozás

Szerdai programajánló: Drognapló és Fabula Rasa + VIDEÓK

Szerdai programajánló: Drognapló és Fabula Rasa + VIDEÓK

2012. május 8., kedd
Szerdai programajánló: Drognapló és Fabula Rasa + VIDEÓK

Kubiszyn Viktor Drognapló címet viselő önéletrajzi-dokumentumregényének rendhagyó irodalmi és drogprevenciós körútja Szegedre, a Rongy Kocsmába érkezik, míg a Fabula Rasa „majdnemlemezbemutató” koncertre várja a rajongókat a JATE Klubba.

A Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karának hallgatói komolyzenei koncertek során mutatkoznak be a

REÖK-ben

17 órától. Amellett, hogy az ifjú zenészek tanúbizonyságot tehetnek tehetségükről és tudásukról, a közönség is szívesen fogadja a koncerteket. A sorozat alatt az SZTE-ZMK minden egyes tanszaka – többek között a zongora, cselló, fuvola – bemutatkozik. A közönség többek között Bach, Mozart és Chopin műveit élvezheti a hallgatók előadásában.

Száz esztendeje, 1912. május 9-én született Ottlik Géza, a XX. századi magyar próza egyik legnagyobb alakja. Az évfordulón Ottlik 100 címmel estet rendeznek a

Millenniumi Kávéházban

17 órától. A rendezvényen Ottlik Géza: Valencia-rejtély című műve a Szegedi Egyetemi Színház hangjátéka révén elevenedik meg, illetve kiállítás nyílik Ottlik irodalmi emlékeiből. A tárlatot Nagy Edit (SZTE) és Hernádi Mária (PPTE) nyitja meg egy előadás kíséretében. Az esten levetítik a Hajnali háztetők című 1986-os magyar filmdrámát. 18 órától görög tánciskolába várják az érdeklődőket az Osztrovszky u. 6. szám alatti

Nemzetiségek Házába.

Az ingyenes rendezvényen Szeltner László tanítja a táncokat. Az estet a Csongrád Megyei Görögök Kulturális Egyesülete szervezi. Szegeden folytatódik Kubiszyn Viktor Drognapló című önéletrajzi-dokumentumregényének rendhagyó országos irodalmi és drogprevenciós körútja. A körút célja, hogy regényen keresztül, annak ürügyén minél nyíltabban és minél gyakrabban beszélhessünk a szenvedélybetegség problémájáról, a rászokásról, a függőségről, és az újjászületésről – mert mindig van kiút, és mindig van választás. A

Rongy Kocsmában

15 órától bemutatkozik az idén 25 éves szegedi Drogambulancia és Fű-Vész Klub, 17-től pedig Álmos Péter „A sóvárgó agy biológiája” ésAndó Bálint „Miben mások a szerfüggők? – Személyiségük pszichológiai szemmel” címmel tart előadást. 18 órától Kubiszyn Viktorral Káldy Sára beszélget drogokról, rászokásról, leszokásról, hitről, irodalomról és sok minden másról. http://www.youtube.com/watch?v=U24QPyTtDcM Az

SZTE Rektori Hivatal

dísztermében 19 órakor Megyesi Zoltán énekművész és Fülei Balázs zongoraművész Schubert-estjére várják a zenekedvelőket. A koncert elején Megyesi Zoltán és Fülei Balázs bevezetésében kerülhetnek közelebb Schubert remekművéhez, a húsz dalból álló, Die schöne Müllerin című dalciklushoz. A két előadó a dalok keletkezéséről, Schubert dalirodalmáról, Wilhelm Müller verseiről mesél, majd rövid szünet után egyben adják elő a csaknem egy órás sorozatot, ami igen ritkán hallható koncerten. Szép Ernő Kávécsarnok és Május című színművét 18 órakor mutatják be a

Kisszínházban

. A Kávécsarnok két főszereplője Fanny, a jobb napokat megélt, melegszívű tulajdonos és a kávéház vendége, Alajos, a falánk agglegény. Félszeg párbeszédükből bomlik ki régen bujkáló vonzalmuk. „A Május Szép Ernő legszebb, legtökéletesebb darabja. Az élet-halál kérdést nem cövekeli le a tragikum szintjére, hanem finoman feloldja a humor, a szelíd irónia szférájában” – írja Osztovits Levente. Hapax-est: A politikai költészet címmel rendeznek estet a

Grand Caféban

19 órától. A rendezvény vitapartnerei: Boldog Zoltán (író, szerkesztő), Milián Orsolya (SZTE BTK Vizuális és Irodalomelméleti Tanszék) és Szilasi László (SZTE BTK Régi Magyar Irodalom Tanszék). A moderátor Garaczi Zoltán (SZTE BTK magyar szak) lesz. A Hapax újonnan induló, független szegedi folyóirat, amely a szegedi bölcsész szakmai életet, a képzőművészeket és zenészeket igyekszik összefogni.

Jampec Party pöttyös szoknya bőrdzseki – Az igazi retro érzés... Ismét felpörög a V8 a szegedi éjszakában! 21 órától várják a bulizni vágyókat a

Gin Tonicba

. Egész estés rockabilly hangulat a hazai és külföldi retro slágerekkel, ahol igazi jampec hangulatban tölthetsz el egy felejthetetlen estét. Itt mindenki a korhoz illő öltözékben ropja hajnalig! Lányoknak pöttyös ruci vagy pörgős szoknya, srácoknak a felhajtott gallér és a belőtt séró! Akikkel az este ismét felejthetetlen lesz: Dj. Xandro & Dj. Boki. A Smyrna zenekar koncertje 20 órakor kezdődik a

Millenniumi Kávéházban

. Az együttes alapjai 2005-ben, az akkoriban Szegeden tanuló Evrim Ulusan török énekesnővel alapított kérészéletű formációban születtek meg. Az általuk játszott zenék nagy része ma már egészen más irányt mutat. Az egyik legmeghatározóbb vonal az Oszmán Birodalom XIX. század végi és XX. század eleji különleges atmoszférájú, sajátos hangulatú zenei világának felidézése. A zenekar tagjai: Jankov Gyöngyvér (ének, daf), Fődi Ágnes (ney, török kaval), Kránicz Norbert (saz, ney), Krisztin Róbert (oud), Hegedűs Zoltán (daf, riq, davul, darbuka, tamburin).

Az Észt Filmhét keretében 21 órától a

Grand Caféban

a 2007-es Őszi bál (Sügisball) című alkotást vetítik. Az Őszi bál hat magányos emberről szól, akik egy szovjet időkből megmaradt lakótelepen tengetik tömbéletüket. Mati, a fiatal író volt felesége után leskelődik, és más nőknél sincsen sikere. August, egy nőtlen borbély örömtelen életét éli és szeretete egy kislányhoz vonzza, ám ezt pedofíliának bélyegzik. Az egyedülálló anya, Laura, csöpögős szappanoperákat néz, és visszautasítja a férfiak közeledését, mert nem tud megbízni bennük. Maurer, az építész az emberiség jobbá tételén szorgoskodik, és e világmegváltó munkája közben csak saját feleségéről feledkezik meg, aki így a ruhatárosként dolgozó Theónál keres vigaszt, akit ugyan szeretnek a nők, de alacsony társadalmi helyzete miatt nem vesznek komolyan. Az Őszi bál elnyerte a Velencei Nemzetközi Filmfesztivál Orizzonti versenyprogramjának fődíját. A

JATE Klubban

21 órakor Szeretöm – A Fabula Rasa „majdnemlemezbemutató” koncertje kezdődik. A zenekart a világzene kategóriájába sorolják. Koncertjeiken leginkább saját szerzemények hallhatók, melyeket elsöprő dinamikával adnak elő. Eklektikus zenei világukat a környező népek folklórjának izgalmas ritmikái és témái ihletik, melyeket rendkívül mély érzelmi fűtöttség és sokszínűség jellemez. Három nagylemez van a hátuk mögött, melyből a második dupla lemez lett. Az utóbbi években kétszer nyertek a Budapest Fringe Fesztiválon. 2010-ben Mókus Fonogram-díjas lett a zenekarral. A zenekar tagjai: Szirtes Edina Mókus (ének, hegedű), Balogh Guszti (ének), Cserta Balázs (tárogató, szaxofonok, kecske duda), Varga Kornél (gitár), Földes Gábor (basszusgitár), Kertész Ákos (dob, cajon, darbuka). http://www.youtube.com/watch?v=wqIH6s3N2Aw A programajánló összeállításában együttműködő partnerünk az

iszeged.hu.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.