Sport

Női futsal: legyőzték az ELTE-t, 7. helyen zárnak a Boszorkányok

Női futsal: legyőzték az ELTE-t, 7. helyen zárnak a Boszorkányok

2012. május 24., csütörtök
Női futsal: legyőzték az ELTE-t, 7. helyen zárnak a Boszorkányok

Szoros mérkőzésen győzte le a Szegedi AK-Boszorkányok NB I-es futsalcsapata az ELTE együttesét az alsóházi rájátszásban.

Utolsó hazai mérkőzését játszotta a szezonban a Szegedi AK női futsalcsapata a múlt hétvégén,

Cserenkó Szabolcs

tanítványai az ELTE együttesét fogadták. Az ellenfél tabellán elfoglalt pozíciójából is adódóan inkább esélyesnek volt tekinthető, ezért a szegedi lányok mestere nagyon zárt zónavédekezéssel küldte pályára csapatát. Így is a vendégek szereztek vezetést gólzsákjuk,

Molnár Zsófia

révén, ám ezt

Géczi Bettina

találata rövidesen kiegyenlítette. A továbbiakban külön emberfogással

Boros Izabella

hatékonyan kapcsolta ki a fővárosiak legeredményesebbjét, majd fordulás után

Szalai Ágnes

és

Harcel Boglárka

egy-egy gyors gólja révén fordítani tudtak a Boszorkányok.

Vida Orsolya

ugyan rövidesen faragott a kétgólos hátrányból, ám ennél közelebb már nem jutottak az egyetemisták a hazaiakhoz, maradt a 3-2-es SZAK-diadal, mely az első az alsóházban. A korábban elmaradt berettyóújfalui meccset az MLSZ rendelkezése alapján várhatóan mégis le kell játszaniuk a feleknek, az időpontról még nincs információ. A végső sorrenden azonban ez a találkozó már biztosan nem módosít, a szegedi futsalos hölgyek 7. helyen zárják a szezont.

Női futsal NB I alsóházi rájátszás (5-8. helyért) 2. forduló (pótlás):

Szegedi AK-Boszorkányok - ELTE SE 3-2 (1-1)

Szeged-Kiskundorozsma, Orczy-iskola, 50 néző. Vezette: Orosz, Szalai Sz., Serfőző.

SZAK:

Horváth M. - Boros, Hódi, Zimányi Kovács, Baksa.

Csere:

Szalai, Harcel, Lipták, Géczi.

Vezetőedző:

Cserenkó Szabolcs.

ELTE:

Szabó A. - Baksai, Juhász, Molnár Zs., Vida.

Csere:

Szöllősi, Galgócz, Kiss K.

Gólszerzők:

Géczi (11'), Szalai (28'), Harcel (29'), ill. Molnár Zs. (7'), Vida (31'). Cserenkó Szabolcs:

"Papíron egy jobb ellenfél ellen játszottunk, akiket eddig nem tudtunk legyőzni. Teljes kerettel tudtunk kiállni, nagyon masszívan védekeztünk, az eddigieknél is zártabb zónavédekezést játszottunk, Boros Izabellát pedig külön emberfogással állítottam a vendégek legeredményesebb játékosára, ez is szerepet játszott abban, hogy győzni tudtunk. Külön örülök, hogy ezúttal olyanok lőtték a góljainkat, akik eddig kevesebbszer tudtak eredményesek lenni."

A női futsal NB I alsóházi rájátszásának (5-8. helyért) jelenlegi állása:

#

Csapat

M.

Gy.

D.

V.

Lg.

Kg.

Gk.

P.

5.

MVFC Berettyóújfalu Női I.

5

5

-

-

33

6

27

15

6.

ELTE SE

6

3

-

3

19

21

-2

9

7.

Szegedi AK Boszorkányok

5

1

2

2

12

19

-7

5

8.

Kiskunfélegyházi Fornetti-Altro Mókusok

6

-

2

4

17

35

-18

2

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.