Bulvár

Neveld fel saját fűszereid!

Neveld fel saját fűszereid!

2012. május 17., csütörtök
Neveld fel saját fűszereid!

Május 18-án, a növények szépsége, csodája, és jelentősége a Föld és az emberiség életében kerül a figyelem középpontjába világszerte. A közelgő növénynap alkalmából szeretnénk bátorítani mindenkit, hogy csempésszen néhány finom zöld fűszert otthonába, konyhájába.

A fűszernövények termesztése meglehetősen egyszerű feladat, nem is kell hozzá feltétlenül kert: egy balkonládában az ablakpárkányon vagy az erkélyen egyaránt remekül megteremnek, nagy előnyük, hogy kevés gondozást igényelnek. Minimális energia-befektetéssel tehát folyamatosan illatos, friss fűszerekkel főzhetünk, arra sem lesz gondunk, ha éppen kifogy otthon a bazsalikom, vagy a kakukkfű. Következzenek hát az ültetési tanácsok és felhasználási tippek leendő fűszertermesztőknek. Korábbi összeállításunkban pedig

néhány ínycsiklandó receptötlettel

is segítjük a hétvégi menü elkészítését. Első lépésként gondoljuk végig, mely ételeket szeretjük-készítjük, s azokhoz milyen szárított fűszereket használunk. Ugyanis ezekből érdemes a friss fajtát is beszerezni. Ha elterveztük, milyen növényeket ültetünk, tegyünk egy sétát a helyi piacon, ahol potom áron megvehetjük az elültetendő töveket. Ha erre nincs módunk, a hiper- és szupermarketek zöldséges pultjain is megtalálhatjuk 200-300 Ft között a legfőbb zöldfűszereket. Akik azonban szeretnek kísérletezni, szerezzenek be pár fűszermagot, hiszen így napról-napra örülhetnek majd a zöld növénykék fejlődésének.

Fűszerfajtákról

Bazsalikom:

változatosan használhatjuk szárnyasokhoz, salátákhoz, paradicsomos ételekhez, és persze az olaszos tészták, pesztók nélkülözhetetlen fűszere.

Citromfű:

turmixok, limonádék, gyümölcslevesek, szárnyas- és vadételek fűszere. Egy hosszú nap után nyugtató teát főzhetünk belőle.

Fodormenta:

friss aromája remekül illik gyümölcsös italokhoz, salátákhoz, koktélokhoz, desszertekhez. Rágcsálhatjuk magában is, rágógumi helyett.

Oregánó:

az olasz konyha alapfűszere, melyet elsősorban levesek, saláták, pizzák, hal, hús- és ízesítőjeként használunk.

Petrezselyem:

közkedvelt alapfűszerünket salátákhoz, levesekhez, szárnyasokhoz, köretek, főzelékekhez ajánljuk.

Rozmaring:

erős aromája miatt vadból készült ételekhez, szószok, mártások ízesítésére használjuk.

Snidling/Metélőhagyma:

díszít és ízesít egyszerre. Remekül illik tojáshoz, szendvicskrémhez, levesekhez, salátákhoz és sültekhez. Közvetlenül tálalás előtt adjuk apróra vágva ételeinkhez, mert sütés-főzés közben jellegzetes hagymaaromáját elveszíti.

Tárkony:

a francia konyha egyik kedvelt fűszernövénye, ragulevesekhez, mártásokhoz, szárnyas- és zöldségételekhez is használhatjuk.

Ültetésről

A növényeket ültessük általános virágföldbe, 10-15 centimétert hagyva a tövek között, így elkerülhetjük, hogy a növekedés során elnyomják egymást. A petrezselyem, az oregánó, a bazsalikom és a majoránna jól megférnek egymás mellett, ezeket nyugodtan telepíthetjük akár közös tartóba. A nagyobb terjedelmű fajtákat, mint a citromfű, a tárkony és a rozmaring, lehetőség szerint ültessük inkább külön kis kaspókba, annál is inkább, mivel ezek évelő fajták.

Gondozásról

Mivel a legtöbb fűszernövény mediterrán térségből származik, válasszunk nekik meleg helyet, mint például egy napsütötte ablakpárkányt. A zöldfűszerek nem különösebben igényesek: tartsuk világos helyen, s kétnaponta öntözzük. Jó időben pedig teraszunk, erkélyünk díszei lehetnek, ha színes kis cserepekbe, dekupázsolt konzervdobozkákba rendezzük őket.

Felhasználásról

A már szépen kifejlődött fűszereket ne sajnáljuk: bátran csipkedjük le leveleiket, vagy ollóval vágjunk le belőlük, de mindig a tövétől. Minél jobban aratjuk, annál gazdagabb lesz az utánpótlás. Főzéskor-sütéskor lezáró műveletként adjuk ételünkhöz, így sokkal jobban érvényesül majd az ízük. Azt se feledjük, hogy friss fűszernövényekből elég kevesebbet is felhasználnunk, mint szárított változatukból, hiszen koncentráltabb az illóolaj-tartalmuk.

Tárolásról és tartósításról

Hűtőben:

Összegumizott nejlonzacskóban vagy folpackba csomagolva a zöldséges rekeszben 1 hétig állnak el.

Fagyasztóban:

A frissen mosott zöldfűszereket aprítsuk fel, majd tegyük a jégkockatartó kis mélyedéseibe! Kb. 6 hónapig áll így el.

Olajban:

Durvára aprítva, olíva- vagy napraforgóolajban 5 hétig tarthatók el. Mutatós üvegbe öntve akár remek ajándék is lehet!

Szárítva:

Az összekötött fűszercsokrot meleg, jól szellőző helyen körülbelül 2 hétig kell szárítani. Miután elvesztette nedvességtartalmát, összemorzsolva tároljuk légmentesen záródó nejlontasakban, vagy aromatartó üvegcsében.

Friss fűszerek ősztől tavaszig című írásunkban

további ötletek is begyűjthetők.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.