Sport

Médiafocival búcsúzik a szurkolóktól a Szeged Beton

Médiafocival búcsúzik a szurkolóktól a Szeged Beton

2012. május 16., szerda
Médiafocival búcsúzik a szurkolóktól a Szeged Beton

Csütörtök este 18 órától újabb különleges sporteseménynek lehetnek tanúi a Kisstadionba kilátogatók: az A-Híd Szeged Beton VE együttese a szegedi médiaválogatottal focizik.

Az esemény apropóját az adja, hogy a Szeged Beton a bajnoki bronzcsata második mérkőzésén a Honvéd otthonában szerezte meg a harmadik helyet, így az igazi, meccs utáni ünneplés a közönséggel elmaradt. Csütörtök este azonban ismét találkozhat játékos és szurkoló. "Bízom benne, hogy jó idő lesz, és remélem minél többen kijönnek. Mivel a közönségtől nem tudtunk igazán elköszönni a bajnokság végén, ezért is szerveztük ezt a mérkőzést a szegedi média képviselőivel" - közölte portálunkkal

Vincze Balázs

. "Lényeg, hogy a nyári pihenő előtt még legyen egy alkalom, ahol közvetlenebb hangulatban találkozhat a csapat a szurkolókkal, s egy jó hangulatú búcsú után ősszel ennek emlékével is térhetünk vissza a medencébe, hogy hasonlóan jó rajtot vegyünk, mint tettük azt tavaly szeptemberben. Magam is pályára lépek a focimeccsen, nem lesz irgalom!" - tette hozzá nevetve a sikerkovács tréner, akinek együttese egy meghatározó emberét,

Varga Pétert

biztosan nélkülözni fog, hiszen a csapatkapitányt kedden műtötték kiújult gerincsérve miatt. A csütörtökön 18 órakor, a Kisstadion Bástya nevű műfüves pályáján rendezendő találkozón a SZEGEDma.hu képviseletében

Dobó Csaba

kollégánk is pályára lép, mint a médiaválogatott kapusa. A szervezők, a játékosok és az újságírók sok szeretettel várnak minden érdeklődőt és szurkolót a gálamérkőzésre, melynek megtekintése természetesen ingyenes.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.