Sport

Labdarúgás: megérdemelt röszkei siker Vásárhelyen

Labdarúgás: megérdemelt röszkei siker Vásárhelyen

2012. május 7., hétfő
Labdarúgás: megérdemelt röszkei siker Vásárhelyen

A megyei I. osztályú labdarúgó bajnokság hétvégi fordulójában a Röszke SK csapata szerepelt Vásárhelyen. Mindkét gárda számára a kiesés elkerülése a tét, amelyhez a találkozó előtt a 26 pontos határmentiek álltak közelebb.

A 21 pontos vásárhelyiek számára csak a győzelem jelenthette az egyetlen reményt a felzárkózásra, de a vendégek a második félidei eredményes játékukkal medérdemelten vitték el a három pontot a vásárhelyi stadionból. Soha nem látott összeállításban lépett pályára a HFC II., hiszen sérülések és a ballagási hétvége miatt néhány játékosára ezúttal nem számíthatott

Dezső Ferenc

edző. A vásárhelyiek csatasorba állították az NB III-ban sárga lapjai miatt pályára nem lépett

Antal Krisztiánt

, valamint a Volán ellen padon lévő

Lékót

és később

Huszárt

is. Az igazi meglepetést azonban

Szűcs Róbert

pályára lépése jelentette, az NB III-as vásárhelyi együttes edzője először játszott bajnoki mérkőzést ebben a bajnokságban. A vendégeknél a magyar-szerb volt a "hivatalos" nyelv, hiszen a magyar labdarúgók mellett három szerbiai és egy kettős állampolgárságú, Vajdaságból átjáró labdarúgó is erősítette a Molnár-legénységet. Az ötödik percben egy röszkei lesgól jelentette az első eseményt, majd a 21. percben hazai szöglet után

Antal

fejelt

Bálint Dávid

elé, aki félfordulattal fölé lőtt. Unalmas, alacsony színvonalú játékot láthattak a nézők, a kapuk egyáltalán nem kerültek veszélybe. Szünet után, negyedórányi játékot követően váratlanul megszerezték a vezetést a vendégek. Az 59. percben egy gyors jobb oldali támadás során

Nagy Tormának

gurították vissza a labdát, aki a 16-os sarkáról remekül tekert a hosszú felső sarokba, 0-1. A kapott gól néhány percre felébresztette a hazaiakat, támadott, de komolyabb helyzetet nem tudott kialakítani a vásárhelyi alakulat. A 68. percben nagyot hibázott a kékek védelme amikor saját térfelükön

Takács Csaba

elcsente tőlük a labdát és kapura tőrve a kifutó

Vígh

kapus mellett lőtt a hálóba, 0-2. A második gól mindent el is döntött, a vendéglátók képtelenek voltak újítani, míg a vendégek

Crkvenjakov

és Nagy Torma révén az adódó két lehetőségüket kihagyták. Újabb vereségével a HFC II. is nagyon nehéz helyzetbe került, a benntmaradás kiharcolásához mostmár bravúrok kellenének.

Labdarúgó megyei I. osztály:

Hódmezővásárhelyi FC II. - Röszke SK 0-2 (0-0)

Hódmezővásárhely, 100 néző. Vezette: Belanka.

HFC II:

Vígh - Szűcs R., Antal, Tóth II. J., Kiss M. - Brizik-Bodrogi, Borbás Zs. (Csernák 46'), Soós Z., Bálint D. - Juhász II. S. (Huszár 46'), Lékó (Bokor 70').

Edző:

Dezső Ferenc.

Röszke:

Szabó G. - Nagy Torma, Papdi, Szűcs Sz. (Tóth D. 85'), Cinder - Takács Cs. (Szabó Á. 75'), Tanács A., Nagy Z. - Crkvenjakov, Major L. (Sztuparity 70'), Kuhajda.

Edző:

Molnár Tibor.

Góllövő:

Nagy Torma (59'), Takács Cs. (68').

Jók:

senki, ill. Nagy Torma, Nagy Z., Crkvenjakov, Szűcs Sz. Dezső Ferenc:

"Bár megérdemelten nyert a Röszke, de talán mi vagyunk az egyetlen csapat, amelynek minden hibáját góllal bünteti az ellenfél."

Molnár Tibor:

"Győzelmünket Takács Csaba most született kislányának, Zsófinak ajánljuk."

Ifjúságiak:

HFC II. - Röszke SK 1-2 (0-2)

Góllövők:

Szilágyi Á., ill. Petrovics L., Zsilák M.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.