Sport

Labdarúgás: hozták a kötelezőt a kék-feketék a Szatymaz ellen + FOTÓK

Labdarúgás: hozták a kötelezőt a kék-feketék a Szatymaz ellen + FOTÓK

2012. május 30., szerda
Labdarúgás: hozták a kötelezőt a kék-feketék a Szatymaz ellen + FOTÓK

Hozta a papírformát az FK, hiszen az utolsó helyezett Szatymaz felett nagy arányú győzelemmel lépett át, s talán feledtetni tudta a múlt heti csanyteleki betlit.

Korábbi években vérbeli rangadónak számított a két csapat találkozója, mostanra ez alaposan megváltozott. Elég volt a táblázatra tekinteni, hogy még a laikus is tudja, ez a mérkőzés bizony egyesélyesnek számít. Pedig nehezen indult be kék-fekete oldalon a gólgyártás. Egészen az első félidő utolsó percéig kellett várniuk a vendégeknek arra, hogy hatalmas mezőnyfölényük góllá érjen. A mérkőzés egésze alatt jól és türelmesen játszottak. Sikerült megtartaniuk a szerzett labdákat, és sokat passzolva alakították ki lehetőségeiket. Ami labda az első játékrészben még kifelé jött, az a másodikra már befelé pattant. Futószalagon dolgozták ki helyzeteiket a szegediek, potyogtak a gólok. A támadó szekció valamennyi tagja feliratkozott a gólszerzők közé. Közülük kiemelhető

Ács

mesterhármasa. Szombaton azonban jóval nehezebb feladat vár a Hüvös-legényekre. Este hét órai kezdettel a Makó II. érkezik a Felső Tisza-parti stadionba.

Labdarúgó megyei II. osztály 31. forduló:

Szatymaz - FK 1899 Szeged 1-9 (0-1). Szatymaz, 50 néző. Vezette: Borbás. Szatymaz: Szekeres - Baranyi G., Nyári, Baranyi P., Kovács, Horog (Molnár 60'), Farkas, Marosvölgyi (Tanka 60'), Balla, Árpási, Máhler. Edző: Baranyi Péter. FK 1899 Szeged: Brunczvik - Simon, Turján (Havas 75'), Gonda (Meszes 75'), Kálmán (Burzon 80'), Szalai (Becsei 65'), Klippel, Herczeg, Holecska (Nagy V. 60'), Dóra, Ács. Edző: Hüvös Gábor. Gólszerzők: Árpási, illetve Ács (3), Dóra (2), Holecska, Szalai, Klippel, Herczeg. Sárga lap: Horog, Baranyi P. Ifjúsági mérkőzésen: Szatymaz - SZEOL SC-FK 1899 Szeged 1-7

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.