Sport

Kézilabda: halálcsoportban a férfi válogatott az olimpián

Kézilabda: halálcsoportban a férfi válogatott az olimpián

2012. május 30., szerda
Kézilabda: halálcsoportban a férfi válogatott az olimpián

A londoni Crystal Palace sportközpontban szerda este kisorsolták a nyári londoni olimpia kézilabdatornáinak csoportjait. A magyar férfi válogatott halálcsoportba került.

A sportnapilap honlapjának tudósítása szerint a nyolc év után újra az ötkarikás játékokon szereplő férfi válogatott a B csoportba került a hatos kalapból előbb odasorsolt Dél-Korea, s az ötösből érkező Dánia mellé, miután a negyedik kalapos rendező britek az utolsó körben dönthettek, melyik csoportot választják. Ezt követően a spanyolokat és a horvátokat sodorta Fortuna Mocsai Lajos egységének útjába, majd Dragan Djukic, a britek edzője az A csoport mellett döntött, így az Európa-bajnoki ezüstérmes Szerbia lett a hatodik csoportellenfelünk. "Szenzációs csoportba kerültünk, ezen az ágon nincs egyetlen gyengébb képességű csapat sem" - nyilatkozta az MTI-nek

Mocsai Lajos

szövetségi kapitány. "A spanyol, a dán és a horvát válogatott kiemelkedik a mezőnyből, s úgy gondolom, hogy a negyeddöntőt érő negyedik helyért a szerb, a koreai és a magyar csapat egyenlő feltétellel harcol. A magunk lehetőségeihez képest mindent megteszünk, hogy a hátralévő közel két hónapban a lehető legjobban felkészüljünk minden idők egyik legerősebb olimpiai tornájára."

A londoni olimpia férfi kézilabdatornájának csoportbeosztása:

A csoport:

Franciaország, Svédország, Izland, Nagy-Britannia, Argentína, Tunézia

B csoport:

Spanyolország, Horvátország, MAGYARORSZÁG, Szerbia, Dánia, Dél-Korea A két hatos csoportból az első négy-négy helyezett jut a negyeddöntőbe.

A magyar kézilabda-válogatottak eddigi olimpiai szereplései:

1936 (Berlin): férfiak 4. hely 1972 (München): férfiak 8. hely 1976 (Montreal): férfiak 6. hely, nők 3. hely 1980 (Moszkva): férfiak 4., nők 4. hely 1984 (Los Angeles): - 1988 (Szöul): férfiak 4. hely 1992 (Barcelona): férfiak 7. hely 1996 (Atlanta): nők 3. hely 2000 (Sydney): nők 2. hely 2004 (Athén): férfiak 4. hely, nők 5. hely 2008 (Peking): nők 4. hely

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.