Gazdaság

Kartelleztek a vasúti árufuvarozás piacán

Kartelleztek a vasúti árufuvarozás piacán

2012. május 8., kedd
Kartelleztek a vasúti árufuvarozás piacán

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) szerint a Győr-Sorpon-Ebenfurti Vasút Zrt. (GYSEV), a MÁV Magyar Államvasutak Zrt., és a Rail Cargo Hungaria Árufuvarozási Zrt. (RCH) a vasúti árufuvarozási piac felosztására, illetve az árufuvarozási díjak meghatározására vonatkozó megállapodásaikkal megsértették a magyar és az uniós versenyszabályokat, ezért a hatóság a három cégre összesen 1,250 milliárd forint bírságot szabott ki - közölte a GVH kedden.

A GVH GYSEV-re 300 millió, a MÁV-ra 100 millió, a Rail Cargo Hungaria Zrt.-re 850 millió forint bírságot szabott ki. Az összeg meghatározása során az egyes vállalkozások által a jogsértéssel érintett időszakban elért, vasúti árufuvarozási tevékenységből származó nettó árbevételből indult ki a hivatal. Emlékeztetnek rá, hogy Magyarországon 2004. május 1-jén vált nyitottá a vasúti árufuvarozási piac. A korábbi, versenyt nélkülöző rendszerben vasúti árufuvarozási tevékenységet a MÁV, illetve a GySEV végzett (végezhetett) oly módon, hogy az egyes vasúttársaságok által üzemeltetett pályahálózat egyben a két társaság szolgáltatási területének határait is kijelölte. Ebben az úgynevezett egységes vasút modelljére épülő rendszerben a vasúttársaságok saját hálózatuk határain belül fuvarozhatták a feladott küldeményeket, amennyiben pedig a fuvaroztató által megadott fuvarozási útvonal túlnyúlt az adott vasút hálózatán (és ily módon "hagyományos" szolgáltatási területén), a vasúttársaság az infrastruktúra határpontra érve átadta a küldeményt a másik vasúttársaságnak, amely továbbfuvarozta azt saját pályahálózatán. A liberalizáció megteremtette annak lehetőségét, hogy a vasúti piacon versenyviszonyok alakuljanak ki, és ezeknek köszönhetően a vasúti szolgáltatás hatékonyabbá, versenyképesebbé váljon, árai csökkenjenek. A GVH azt tapasztalta, hogy néhány kisebb vállalkozás (magánvasutak) be is lépett a piacra, a GYSEV és a MÁV ugyanakkor – amelyek ügyfélkapcsolataik révén egymás legérdemibb versenytársaivá válhattak volna – tartózkodtak attól, hogy árversenyt támasszanak egymásnak, vagy a másik "hagyományos" területeit támadják. A GVH eljárása során megállapította, hogy az RCH és a GYSEV között 2006. január 1. és 2009. május 25. között a magyar vasúti árufuvarozási piac egymás közötti, területi alapú felosztására vonatkozó megállapodás volt érvényben. A vállalkozások megállapodása a vasúti piacnyitást megelőző időszakban kialakult helyzet fenntartását célozta. Az RCH és a GYSEV egymás hagyományos szolgáltatási területeinek "tiszteletben tartásában" állapodott meg. Megállapodásával a magyar vasúti árufuvarozás két legjelentősebb szereplője osztotta fel egymás között a piacot, versenykorlátozó együttműködéssel - fogalmaz a GVH. A versenyhivatal azt is megállapította, hogy a piacnyitást követően – elvileg – egymás közvetlen versenytársaivá váló vasúttársaságok egységes vasúti árudíjszabást állapítottak meg, ami versenykorlátozó ármegállapodásnak minősül. A megállapodás a 2004. május 1. és 2005. december 31. közötti időszakban a MÁV és a GYSEV, majd a 2006. január 1. és 2007. július 17. közötti időszakban a MÁV Árufuvarozási Üzletágának önállóvá válásával megalakult RCH (amelynek 2010. március 1-jéig hatályos elnevezése MÁV Cargo Árufuvarozási Zrt. volt) és a GYSEV között állt fenn. Az egységes árak meghatározása alkalmas a verseny korlátozására, mivel a vállalkozások számára kölcsönösen csökkenti az egyébként versenykörülmények között meglévő "piaci" bizonytalanságot a másik árazására vonatkozóan. Ugyan a vasúttársaságok által nyújtott kedvezmények folytán több esetben nem a díjszabás szerinti árak érvényesültek a gyakorlatban, a díjszabás így is közös kiindulópontként szolgált a két közeli versenytárs számára az árazásban - áll a GVH közleményében.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.