Sport

Kajak-kenu Vk: Vajda nem jutott döntőbe, Douchev-Janicsékat kizárták

Kajak-kenu Vk: Vajda nem jutott döntőbe, Douchev-Janicsékat kizárták

2012. május 26., szombat
Kajak-kenu Vk: Vajda nem jutott döntőbe, Douchev-Janicsékat kizárták

A középfutamot követően kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a mérlegelésen a megengedettnél könnyebb volt a hajójuk.

A hazai szövetség beszámolója szerint az előfutam után még minden rendben volt: a

Szabó Gabriella, Csipes Tamara

és a

Kovács, Douchev-Janics

egység is futamgyőztesként jutott tovább. A középfutamokban is meggyőzően szerepeltek a lányok, Szabóék a másodikak lettek, ők ott lesznek a vasárnapi döntőben, a másik futamban pedig Janicsék a legjobb idővel elsőként értek célba, de őket a mérlegelés után kizárták. "Tizenkét dekával volt könnyebb a hajójuk az előírtnál, sajnos még olyan rutinos versenyzők is hibázhatnak, mint Natasa és Kati" - mondta

Storcz Botond

szövetségi kapitány. "Nagyon sajnálom, hogy kizárták őket. Jól versenyeztek az elő- és a középfutamban, szerettem volna látni, mire mennek a döntőben a másik magyar páros és a nemzetközi mezőny ellen." C-1 200 méteren

Vajda Attila

nem jutott be az A-döntőbe. Az 1000 méter olimpiai és világbajnoki címvédője ötödik lett a középfutamában. K-1 200 méteren

Molnár Péter

sem jutott be a legjobbak közé, ő negyedikként siklott a célba a középfutamban. Női K-1 200 méteren viszont Douchev-Janics Natasa nagyon magabiztosan versenyzett, az elő- és a középfutamát is megnyerte. Molnár Péternek

Kadler Viktor

párjaként sem sikerült döntőbe kerülnie, vasárnap K-2 200 méteren csak a B-döntőben lesz érdekelt a duó.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.