Egyetem

Hogyan készít fel a tudományos pályára a felsőoktatás?

Hogyan készít fel a tudományos pályára a felsőoktatás?

2012. május 14., hétfő
Hogyan készít fel a tudományos pályára a felsőoktatás?

„A tudományos pályára való felkészítés a mai magyar felsőoktatásban” címmel rendeztek workshopot a Gál Ferenc Hittudományi Főiskolán. A MelioColl projekt célja, hogy gyakorlatorientált képzésekkel hatékonyan készítse fel a szakkollégiumi hallgatókat a tudományos pályára.

A tavaly júliusban útjára indított képzési és kutatási projekt, a MelioColl elsődlegesen a keresztény tudományos utánpótlást kívánja erősíteni a Szent Imre Szakkollégiummal és a Sík Sándor Piarista Egyetemi Szakkollégiummal együttműködve. A workshopot

Orosz Gábor

előadása nyitotta, aki a versengés tudományos pályán kifejtett pozitív és negatív hatásairól beszélt. A kérdésekre válaszolva elmondta a verseny, a konstruktív versenyszemléletű megközelítés alapvetően az egyik motorja lehet jelentős tudományos teljesítmények elérésének. Az őt követő

Szilágyi Tamás

az Országos Tudományos Diákköri Konferenciát, mint a felsőoktatási tudományos utánpótlás elősegítésének egyik legfontosabb eszközét mutatta be a hallgatóknak.

Tajti Andrea

a nőknek a tudományosságban betöltött helyzetét elemezte, míg a záróelőadást tartó

Kékesi Márk

az átalakuló tudományos szerepekről, az ifjúsági korszakváltás felsőoktatásra gyakorolt hatásairól beszélt.

A MelioColl programban főként az SZTE hallgatói vesznek részt, a szakkollégiumok diákjait szólították meg a szervezők. Zajlik egy kutatás is, ami az egyházmegye életét térképezi fel, interjúk készülnek például katolikus ifjúsági szervezetekben tevékenykedő fiatalokkal, illetve keresztény értelmiségiekkel. A cél, hogy az egyház társadalmi szerepvállalására hívják fel a figyelmet annak részletes bemutatásával, külön kitérve az elmúlt időszakban megfigyelhető tendenciákra. A MelioColl távlati célja, hogy a résztvevő hallgatókat megerősítse keresztény értelmiségi hivatásukra készülésükben, és ezzel megteremtse a lehetőséget a tudományos utánpótlásba történő bevonásukra, kutatási-oktatási feladatok ellátására a főiskolán, illetve más egyházi vagy világi intézményekben.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.