Gazdaság

Évente 5-10 százalékkal nőhet a járműpiac

Évente 5-10 százalékkal nőhet a járműpiac

2012. május 20., vasárnap
Évente 5-10 százalékkal nőhet a járműpiac

A következő két évben a járműpiac nagyon lassú fejlődését várja a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE), amely azzal számol, hogy évente 5-10 százalékkal nő a piac.

Erdélyi Péter

, az egyesület ügyvezető elnöke a kormány hivatalba lépésének közelgő kétéves évfordulója kapcsán adott nyilatkozatában kijelentette: "a kétéves távlaton túl úgy gondolom, hogy legalább további 3-4 év kell ahhoz, hogy a magyar piacon a reális felvevőképességnek megfelelő mennyiségű (100-120 ezer) új gépjármű kerüljön forgalomba". Nagy jelentősége van annak, hogy a gépjárműpark jelentősen eltolódjon a kevésbé környezet szennyező irányba, illetve közlekedés biztonsági szempontból is korszerűbb legyen - tette hozzá. Az ügyvezető elnök szerint az ágazat mély válságot él át, amely most már nemcsak az új gépjárművek értékesítése, hanem a szolgáltatói szektor visszaesését is jelenti. Így a hazai reálisnak gondolt vásárlóerő felének megfelelő új gépjárművet értékesítenek. Az ügyvezető elnök szerint ennek okai a külső válság mellett abban keresendők, hogy a magánvásárlók gyakorlatilag eltűntek a piacról, elsősorban gazdasági helyzetük bizonytalansága és a vevőfinanszírozás jelentős szigorítása miatt. Örömmel vennék, ha 2013 végére az új személygépjárművek értékesítése meghaladná a 60 ezer darabot, a kis haszonjárműveké a 15 ezer darabot, a motorkerékpároké a 3 ezret, a nagy haszonjárműveké pedig a 4 ezret - tette hozzá. Erdélyi Péter szerint az egyre kevesebb garanciaidő alatt futó gépjárműveket egyre inkább a feketegazdaságban javíttatják, ami a legális javítókat szinte megoldhatatlan versenyhelyzetbe hozza, miközben az állam jelentős adó- és járulékbevételtől esik el. Az MGE számára legfontosabb a feketeimport és a feketejavítók megfékezése, ennek megfelelően szeretnék elérni, hogy minden Magyarországra importált használt és új gépjármű után valamennyi törvényes közteher legyen megfizettetve. Hozzátette: a számlát nem adó, környezet-, és munkavédelmi szabályokat figyelmen kívül hagyó szervizeket be kellene zárni, ami egyfelől a legális szakma versenyképességét állítaná helyre és megszüntetné a motivációt a feketegazdaság felé való kényszerű elmozdulásban, másfelől jogbiztonságot és biztonságosabb közlekedést garantálna a gépjármű tulajdonosoknak, vezetőknek és a többi érintett közlekedőnek. "Nem beszélve persze arról, hogy, a feketegazdaság elleni harc morális oldala mellett, a magyar állam adóbevételei is növekedhetnének ez által" - fogalmazott az ügyvezető elnök. További fontos területként említette az egységes járműtörténeti adatbázis megteremtését és működtetését, amelynek segítségével piaci oldalról gátolható a feketejavítók működése. "Gyengének érzem, annak ellenére, hogy a jó szándékot látom, a jogalkotó eltökéltségét és gyorsaságát a feketegazdaság elleni hatékony fellépésben, ami pedig morális és anyagi, adóbevételi szempontból is hatalmas jelentőséggel bír" - fogalmazott Erdélyi Péter. Emellett fontos lépésnek nevezte a regisztrációs adó csökkentését, a cégautó adó környezettudatos irányú átstrukturálását és a nyílt végű finanszírozások díjából az áfa részbeni visszaigényelhetőségét. "Úgy gondolom, hogy a helyes irányba megyünk, de sajnos elég lassan. Remélem, hogy a 2012. évben e területen sikerül áttörést elérni. A szándék erre minden félben megvan" - tette hozzá az ügyvezető elnök. A piac élénkítése szempontjából a legfontosabb ösztönzőnek a magyar gazdaság stabilizálását, a fejlődés beindítását, ezzel az emberek számára a valós és érzett létbiztonság növelését nevezte Erdélyi Péter. Kiemelte a gazdasági szereplők oldaláról a környező és más EU-tagokkal való versenyképesség helyreállítását, vagy megteremtését, valamint a feketegazdaság lehető legnagyobb mértékű felszámolását, ez által a legális gazdaság elszürkülésének megakadályozását, a folyamat visszafordítását. Erdélyi Péter szerint szükséges a túlzottan megszigorított finanszírozási környezet újra gondolása is, mivel nehezen képzelhető el a gépjármű piac fellendülése valamilyen finanszírozás nélkül. Jelentősen és anyagilag is ösztönözni kellene a korszerű, alacsony káros anyag kibocsátású gépjárművek elterjedését. Erre rengeteg EU-országbeli példa van már - tette hozzá. Szerinte fokozott figyelmet kell fordítani az utakon közlekedő gépjárművek műszaki, közlekedésbiztonsági alkalmasságára annak érdekében, hogy a balesetek, ezzel az emberi tragédiák száma tovább csökkenhessen. Fontos kialakítani a fenntartható mobilitás szemléletét, amelyben valamennyi közlekedési módnak megvan a megfelelő helye és szerepe - hangsúlyozta Erdélyi Péter. Két éve, 2010. május 29-én tette le az esküt az Országgyűlés előtt az

Orbán Viktor

miniszterelnök vezette kormány. A második Orbán-kormány a rendszerváltozás óta a legkisebb; nyolc minisztériummal kezdte meg a munkáját. A kormányfő az eskütétel előtt arról beszélt, hogy nem a hagyományos ágazati rendben szervezték meg a leendő magyar kormány munkáját, hanem a politikai vezetés logikája és a leendő politikai vezetők személyes felelősségének elve szerint.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.