Kultúra

Érzések a papíron, parlagfű a mikroszkóp alatt

Érzések a papíron, parlagfű a mikroszkóp alatt

2012. május 19., szombat
Érzések a papíron, parlagfű a mikroszkóp alatt

19 alkotással nyílt meg Fehér Mária biológus doktoranduszhallgató, SZTE Tehetségpont-tag kiállítása csütörtökön délután a Somogyi-könyvtárban – az ifjú grafikustehetség tárlata már a harmadik a sorban.

Az Egyetemi Tavasz keretében megrendezett kiállítás különleges grafikákat, tollrajzokat ígér a Somogyi első emeleti folyóirat-olvasójába látogatóknak. A szentesi születésű PhD-hallgató számára a rajzolás kedves hobbi, amiben gyerekkora óta örömét leli. Készített illusztrációkat A TŰ főiskolai folyóiratnak és a Szabad Ötletek bölcsészlapnak is hallgatótársai versei, cikkei mellé. Egyetemi évei alatt már két kiállítást jegyzett szintén Szegeden, az akkori Juhász Gyula Főiskolai Karon. Az első tárlata néhány korai grafikájából készült, amelyeket 2004-ben rajzolt, a másodikon már egy évfolyamtársával,

Varga Anettel

szerepelt. Többek között ennek a két kiállításnak az anyagai most is láthatóak a Somogyi-könyvtárba került 19 kép között. Az alkotásokon nagy hangsúlyt kapnak a lelkiállapotot tükröző gondolatok, érzések, a képek egyediségét az adja, hogy nagyon sok apró motívumból épülnek fel, egyéni gondolatokat, látásmódot tükröznek.

Nem mellesleg:

Fehér Mária

tudományos munkájában a parlagfűvel és a benne élő gombákkal foglalkozik, és olyan biokontroll-technikát szeretne kidolgozni, amellyel visszaszorítható az allergiát kiváltó növény. A megnyitón az alkotó maga mini tárlatvezetést is tartott zenei aláfestéssel, melyben

Szabó Éva

Tehetségpont-tag közreműködött zongorán. Minden vonáshoz kapcsolódott egy-egy érdekes emlék, kedves történet. Megtudtuk például, hogy korai képein azért csak fél szeme látszik a figuráknak, mert kezdetben nehezen találta el a szimmetriát. A tárlaton látható a grafikustehetség több „első” rajza is, megcsodálhatjuk például az első képet, amelynél először kezdett egy nő hajába virágokat rajzolni, vagy az első színes rajzot, amely egy indiai nőt ábrázol, a fején látható fa a Földet jelképezi. A fiatal művész elmondta, a képek általában vagy szomorú, vagy éppen nagyon boldog lelkiállapotban születnek, akkor, ha megérinti valami az alkotót. A Somogyi-könyvtár nem először segíti a fiatal tehetségeket, korábban is lehetőséget adott a kiválóságok megmutatkozására. Májusban négy héten keresztül négy tehetséges képzőművész munkáival ismerkedhetnek meg a bibliotékába betérők – Fehér Mária immár a harmadik ifjú művész, akinek rajzai május 23-ig tekinthetők meg a bibliotékában.

Jövőhéten nyílik az utolsó kiállítás:

2012. május 24. (csütörtök) 17 óra Gyerekkor –

Vinkó Leó

festőművész kiállítása. A tárlatot megnyitja

Molnár Sándor,

az SZTE JGYPK Rajz-művészettörténeti Tanszék adjunktusa. Közreműködik: Tóth-Fekete Nóra (zongora) A kiállítás megtekinthető 2012. május 24-től 30-ig.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.