Egyetem

Karinthy, Arany és Camus - túl a magyar érettségin (FRISSÍTVE) + FOTÓK

Karinthy, Arany és Camus - túl a magyar érettségin (FRISSÍTVE) + FOTÓK

2012. május 7., hétfő
Karinthy, Arany és Camus - túl a magyar érettségin (FRISSÍTVE) + FOTÓK

A magyar nyelv és irodalom írásbeli vizsgákkal folytatódtak az idei érettségi vizsgák, Szegeden közel 2500 tanulónak „bontottak” feladatsort. A megyei kormányhivatal szerint a vizsgák gond nélkül, rendben zajlottak.

A SZTE Ságvári Endre Gyakorló Gimnáziumban 174 tanuló érettségizik, magyar nyelv és irodalomból több mint 90 százalékuk középszinten teljesíti a vizsgát – mondta el portálunknak

Dobi János

igazgató. A magyar érettségi számok országosan is kirívóak abban a tekintetben, hogy nagyon kevesen választják az emelt szintű vizsgát, amiben talán a szakma egyet nem értése fejeződik ki, ami a felkészítést és a területeket illeti – tudtuk meg az igazgatótól. A tárgyak többségében azonban ennél lényegesen többen választanak emelt szintű érettségit, főleg az orvosi és természettudományi pályára készülőknek ez már mondhatni kötelező is.

Jó tanuló, rossz tanuló

Az idei esszékérdéseknél

Karinthy Frigyes

két karcolatának (Tanár úr kérem: A jó tanuló felel és A rossz tanuló felel) összehasonlító elemzése,

Arany János

Tetemre hívás című művének elemzése és a heroikus életfelfogásról szóló érvelés (a kapcsolódó idézet

Camus

Petsis című regényéből származik) közül választhattak a diákok. Az emelt szintű írásbeli érettségi 4 órában négyféle feladatot tűz ki a vizsgaleírásnak megfelelően, s a vizsgázónak mind a négy feladatot meg kell oldania. A 40 pontot érő Nyelvi–irodalmi műveltségi feladatsor kiinduló szövege

Németh G. Bélának

a Hét évszázad magyar költői című antológiához írt utószava. A 10 feladat a szöveg megértésén túl nyelvi (mondatelemzési, stilisztikai) és irodalmi (pl. szerzők, művek, toposzok, ritmusok) ismereteket vár el. Az Egy mű értelmezése feladat (25 pont)

Heltai Jenő

novellájának (Nagyapó) elemzését kérte. A Reflektálás egy jelenségre nevű feladatban (20 pont) az irodalom és a természettudomány kapcsolatáról kellett kifejteni a véleményt. A Gyakorlati írásbeliség feladat (15 pont) témája egy üdvözlő beszéd, mely a nyelvújítási mozgalom értékeire hívja fel a figyelmet.

A középszintű írásbeli 240 percig tart, ezalatt két feladatlapot kell megoldani, a szövegértési feladatlap esetében 60 perc, a szövegalkotási feladatlap esetében pedig 180 perc áll a rendelkezésre. A diákok először a szövegértési feladatlapot oldják meg, és csak ennek az összegyűjtése után kezdhetik meg a szövegalkotási feladatlap megoldását. A vizsgázók a szövegértési feladatlapon belül a rendelkezésére álló időt tetszésük szerint oszthatják meg az egyes feladatok között és megoldásuk sorrendjét is meghatározhatják. A szövegértési feladat szövege általában egy esszé, ismeretterjesztő céllal íródott tanulmány, publicisztikai mű egésze vagy részlete. A feladatok megoldása általában a kérdésre adott válasz szöveges kifejtése, esetenként megadott válaszvariációk közötti döntés. A szövegalkotási feladatlap esetében a vizsgázó három eltérő típusú, műfajú és témájú szövegalkotási feladatból választ egyet. A vizsgázó által választott feladat megoldásának elvárható terjedelme 500-1.500 szó.

Az iskola összesített érettségi átlageredménye az elmúlt évek mindegyikében 4,5 fölött volt. Dobi János ugyanakkor felhívta a figyelmet: valójában nem ez jelenti ma már a lényeges mutatókat, hiszen az érettségi százalékos teljesítményhez kötött és ennek sávozása után születnek az érdemjegyek, de a felvételi eredményeket a százalékoknak megfeleltetett pontszámok adják. Így lehetséges az, hogy valaki jelest ír ugyan, de a felvételinél egyáltalán nem mindegy, hogy 83, vagy 93 százalékra kapta-e ezt az osztályzatot. „A kétszintű vizsga nagyon sok vita kísérte az elmúlt években, úgy gondolom, hogy a felsőoktatással való igazán egyet nem értés okozta azt, hogy nem találta helyét ez az érettségi rendszer” – magyarázta az igazgató. Hozzátette: a rendszer nem érte el azt a célt, hogy a felsőfokú továbbtanulás egyszerűen emelt szintű érettségivel bonyolódjon. Így mindenképpen fontos, hogy az elmúlt évek tapasztalatai alapján átgondolják a vizsgáztatást, és ha kétszintű is, de szervezésében, lebonyolításában egyszerűbb rendszer szülessen. Természetesen minden évben az előző évek feladatsorai alapján a szövegalkotás szerzőinek találgatása örök slágertéma, de az igazgató szerint ez az elmúlt években már egyre kevésbé jósolható, hiszen sok lépcsőn átmenő feladatkitűzésről van szó, nem feltétlenül az aktualitás, az évforduló jelenti az orientációt, sőt, igyekeznek a feladatsorok összeállítói is egyre inkább elvonatkoztatni ettől. Az egészséges érés egy lassú folyamat, amit egy iskola légköre optimális esetben biztosítani tud. Hozzátartozik a versenyszellem, a stressztűrés, a fizikai állóképesség és a szakmai tartalom. Nem három vagy öt nap alatt kell az érettségire felkészülni – összegzett az igazgató.

Rendben lezajlott a magyarérettségi

Csongrád megyében 4135 diák küzdött meg a magyar írásbelivel középszinten, ebből Szeged 2451 tanulót ad. Emelt szinten 81-en vizsgáznak a megyében, városunkban 39-en. A Csongrád Megyei Kormányhivatal Oktatási Főosztálya levelében úgy tájékoztatta portálunkat: a vizsgák rendben lezajlottak, rendkívüli eseményről bejelentés nem érkezett.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.