Közélet

Az új Büntető törvénykönyvről kezd vitát az Országgyűlés

Az új Büntető törvénykönyvről kezd vitát az Országgyűlés

2012. május 16., szerda
Az új Büntető törvénykönyvről kezd vitát az Országgyűlés

A kormány tervei szerint 2013-tól hatályba lépő, új Büntető törvénykönyvről (Btk.) kezdődik általános vita az Országgyűlés mai ülésén, amelyen a képviselők még egyebek mellett a piacfelügyeletről szóló kormányzati jogszabályjavaslatról is elmondhatják véleményüket.

Az ülésnap reggel 9 órakor az új Btk.-ról szóló javaslat általános vitájával kezdődik. Ennek során elsőként a kormány ismertetheti előterjesztését, amelyet ezúttal még csak a frakciók vezérszónokai értékelhetnek, a további képviselői felszólalásokra ugyanis csak az általános vita későbbi folytatása során kerülhet sor. A kormány tervei alapján az új Btk. 2013-ban lépne hatályba és egyebek mellett rendelkezne a büntethetőséget kizáró jogos védelemről, aminek értelmében a megtámadott személynek védekezése során nem kell az arányosságra figyelemmel lennie, akár az élet kioltásáig is elmehet. Az előterjesztés értelmében a büntethetőség korhatára 12 éves korra csökkenhet az élet elleni bűncselekmények esetében, amit kedden az alapvető jogok biztosa bírált;

Szabó Máté

szerint ugyanis a deviáns gyerekek problémáját nem elsősorban büntetőjogi szankciókkal kellene megoldani. Várhatóan a délutáni órákban kezdődhet általános vita a kormány deregulációs törvénycsomagjáról, amely összesen négyszázhatvan törvényt helyez hatályon kívül. A Ház ezt követően kezdheti tárgyalni a termékek piacfelügyeletéről szóló javaslatot, amelyben a kabinet azt kezdeményezi, továbbra is elsősorban a gyártó legyen köteles gondoskodni a termék biztonságáról, ugyanakkor az importőr, illetve a forgalmazó se hozhasson forgalomba a használójára veszélyt jelentő árut. A képviselők utolsó napirendi pontként a fővárosi önkormányzat és a kerületi önkormányzatok közötti forrásmegosztásról szóló törvény,

Pintér Sándor

belügyminiszter által kezdeményezett módosításához szólhatnak hozzá.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.