Közélet

25 milliós mínuszt kell ledolgoznia a RITEK-nek

25 milliós mínuszt kell ledolgoznia a RITEK-nek

2012. május 4., péntek
25 milliós mínuszt kell ledolgoznia a RITEK-nek

Míg a szocialista városvezetés azt hangoztatja, hogy nem csökkent az önkormányzati tulajdonú cégek támogatása, addig a RITEK Zrt. idén 9 millióval kap kevesebbet, illetve az elmúlt egy évtized alatt keletkezett 170 milliós eredménytartalékát is elvonja a város.

A csütörtöki közgyűlésen

a városi végek közül csak az IKV 2011-es beszámolóját fogadták el, ám az idei üzleti tervek nem kaptak többséget. Elfogadott beszámolók hiányában a prémiumértékelésekről és prémiumfeladatokról sem döntött a testület, június 22-én kerül ismét a közgyűlés elé a cégek ügye. A vitában elhangzott, a RITEK a leépülés üzleti tervét rakta le, veszteséget tervez, de a többi céget is érték kritikák, s arról is szó volt, hogy nem csökkent a városi cégek támogatása. „A RITEK Zrt. támogatása 49 millió forintról 40-re csökkent” – cáfolta az MSZP-sek kijelentéseit

Mihálffy Lajos

vezérigazgató. Hozzátette, a cégnek összességében 25 millió forintos hátrányt kell ledolgoznia ahhoz, hogy nullszaldós legyen. „Az előzményekhez tartozik, hogy a 170 milliós tartalékot, ami a cégnél keletkezett, a város elvonja. Emellett fejtörést okoz a piaci környezet átalakulása is. A 2012-es esztendőt 25 millió forintos deficittel kezdtük, ennyit kell ledolgoznunk ahhoz, hogy nullára kijöjjünk. A kifizetett 170 millió után nekünk hitelkeretből kell gazdálkodnunk, ennek értelemszerűen van költsége. A korábbi tartalékunk utáni pénzmozgások is pénzbe kerülnek. 8 millióval nő a bérköltségünk, ugyanis a korábban tőlünk elment 10 munkavállaló helyett ötöt felvettünk. Az ÁFA és az Önkormányzati Törvény változása is hátrányos számunkra. Körülbelül ezekből áll össze a 25 millió” – részletezte Mihálffy. Hozzátette, az elmúlt négy év alatt 80 millióról 40-re csökkent összességében az önkormányzattól kapott támogatása a RITEK-nek. A cégnek vannak árbevételt nem növelő új ügyfelei is, hiszen a megyei önkormányzatok átalakítása, illetve a létrehozott megyei intézményfenntartó központok nem hoznak sokat,, kénytelen volt ugyanis a RITEK kevesebb pénzért vállalni a szolgáltatásokat. Mihálffy úgy látja, a valós piaci szegmens felé kell jobban nyitniuk az önkormányzatok mellett, különben nem tudják bevételeiket növelni. „A városnak az a problémája, hogy nagyon minimális az én prémiumfeladatom és a kitűzött terv közötti különbség. Ehhez azonban hozzá kell tenni, hogy rettentő mélyről indul a cég. Le kell dolgoznunk ezt a hatalmas 25 millió forintos mínuszt, ami tulajdonképpen éves árbevételünk egytizedét teszi ki” – kommentálta a közgyűlésen elhangzott kritikákat a vezérigazgató. Azt még nem tudja, hogy kell-e új üzleti tervet készíteniük a következő, június 22-ére összehívott közgyűlésre, egyelőre nem tudott választ adni. Azt egyébként nem is kifogásolta a város.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.