Vélemény

Vélemény: Nem szeretnek bennünket a svájciak…

Vélemény: Nem szeretnek bennünket a svájciak…

2012. április 28., szombat
Vélemény: Nem szeretnek bennünket a svájciak…

Az ország nyelvét (ráadásul Svájcban hármat) nem beszélő, a munkavállalási előírásokat nem ismerő idegen alig számíthatott a befogadó közeg jóindulatára. S ma sem számíthat.

Másokat sem kedvelnek igazán, természetesen magukon kívül. Hogy ennek mi az oka? Íme a hivatalos magyarázat: a sok (kelet-európai) bevándorlótól féltik az ország lakosságát! Éppen ezért olyan diszkriminatív döntést hozott az alpesi ország szövetségi tanácsa, amely szerint május elsejétől korlátozásokat vezet be a kelet- és közép-európai országokból érkező és munkát vállalni szándékozó polgárokkal szemben. S hogy ez a gyakorlatban mit is jelent? Körülbelül azt, hogy az Európai Unióhoz 2004-ben csatlakozott országok közül nyolc - köztük Magyarország -- állampolgáraival kivételezést tesznek és évente mindössze 2200 munkaengedélyt adnak ki, azt is legfeljebb öt évre. A szövetségi tanács (amely voltaképpen az államszövetség kormányának felel meg) jövőre felülvizsgálja ezt a döntését és módosíthatja a mostani keretszámokat. Azt viszont már most borítékolhatjuk, hogy nem fogja őket módosítani. Érdekes mód, a többi, az úgynevezett „fejlett EU-országokra” ez a korlátozás nem vonatkozik. Ez kiderül a tavalyi statisztikai mutatószámokból is, amelyek szerint a 2011-es esztendőben a legtöbben Németországból, Portugáliából és Franciaországból érkeztek a helvétekhez, csak ezután következnek a koszovóiak és az Eritreából menekültek, akik letelepedésért folyamodtak. Az érintett nyolc kelet- és közép-keleti EU-s országból nincsenek a „toplista” első öt helyén, a múlt év második felében összesen 4700-an kértek munkavállalási engedélyt. Ezt a számot kívánják most a felére csökkenteni május elsejétől. Az intézkedés hátterében kétségkívül a Svájci Néppárt azon törekvése áll, amely szerint „alaposan meg kell szűrni” a bevándorlók számát, határt szabni az idegen munkavállalók tömeges megjelenésének, s elsősorban a hazai munkaerőt kell foglalkoztatni. Az elképzelés még átmenő osztályzatot is kaphatna, ha nem ismernénk valamivel jobban a svájci és a nyugati munkavállalói struktúrát. Jól tudjuk, hogy vannak olyan munkák, amelyeket a honi, esetünkben a svájci munkás nem hajlandó elvállalni: az utcaseprőtől, a konyhai alkalmazotton keresztül a szállodai takarító munkásig szinte mindenki külföldi. Korábban ezeket az embereket gyakrabban, napjainkban - a szigorúbb munkaügyi ellenőrzéseknek köszönhetően - kevesebb alkalommal verik át, csapják be és hozzák megalázó, hátrányos helyzetbe. A napokban olvastam Nagy Abonyi Melinda, vajdasági írónő Galambok röppennek föl című regényét, amely kiválóan érzékelteti a fentebb elmondottakat. Az egykori Jugoszláviában élő magyar család kisebbségi létét svájci vendégmunkáséletre cserélte fel, s mindeközben olyan megpróbáltatásokon ment keresztül, amelyek a civilizált világ számára szinte elképzelhetetlenek. De léteznek. Nagy Abonyi Melinda gyermekkorában telepedett le szüleivel az alpesi országban, német nyelven ír, könyvét (Tauben fliegen auf) a Német Könyvkiadók Egyesülete, majd a Svájci Könyvkiadók Társasága 2010-ben az év könyvének választotta. E művében rendkívül markáns módon, tényszerű és tárgyilagos megközelítéssel írja le azokat a körülményeket, amelyek a vendégmunkásokat fogadták ebben az országban. Azt hiszem az alábbi rövid idézet ezt kiválóan érzékelteti. „ Apa fél évig feketén dolgozott anélkül, hogy tudta volna. Minden rendben, mondta akkori munkaadója, Fluri, a mészáros, a papírok már úton vannak. Egyik munkatársa, aki kedvelte apámat, bogarat ültetett a fülébe, hé, te Miki, a Fluri többet keres rajtad feketén, érted? Gyönge kilencszáz frank volt hó végén apa borítékjában, mert az étkezést és a hentesbolt fölötti szoba bérét levonták a fizetéséből. Olyan volt a munkatársa megjegyzése apának, mint egy kijózanító pofon, összeadta, mennyi egy meg egy, összeszedte minden bátorságát, és így szólt a főnökéhez: Wenn kein Papier, Miklós gehen, „Ha nincs papír, Miklós menni.” És apa, aki ezután elcsodálkozott, hogy az ő kis mondatának milyen nagy a hatása. Néhány héttel később ugyanis megkapta a munkavállalási engedélyt, és még némi fizetésemelést is, amit nem is kért, mert akkoriban még nem tudta, hogy a munkatársai majdnem kétszer annyit keresnek, mint ő. Miért nem? Itt nem szokás a fizetésről beszélni!, ez volt az egyik első mondat, amit megértett, mondta apa…Amit annak idején apa szintén nem tudott, az az volt, hogy a feketemunkával kitolódik az úgynevezett Familiennachzug, a családegyesítés, azaz a család őutána való költöztetése, ami akkor lehetséges, ha valaki rendelkezik tartózkodási és munkavállalási engedéllyel…Még ma is hallom édesanyám megbántottságtól élessé váló hangját: három évbe, tíz hónapba, tizenkét napba tellett, míg végre megérkezett a beutazási engedély, a gyerekeké. ” Különösebb kommentárt nem szükséges fűzni a leírtakhoz. Az ország nyelvét (ráadásul Svájcban hármat) nem beszélő, a munkavállalási előírásokat nem ismerő idegen alig számíthatott a befogadó közeg jóindulatára. S ma sem számíthat. Annál inkább, mert ma már a legtöbb nyugati országban radikalizálódtak azok a nézetek, amely szerint meg kell őrizni a társadalom tisztaságát (lásd a norvég pszichopata tömeggyilkos Breivik tárgyalásán elhangzottakat), s ez ahhoz vezet, hogy nemcsak a most munkát vállalni szándékozókat érintik a különféle diszkriminatív intézkedések, eljárások, hanem azok sem hajthatják nyugodtan álomra a fejüket, akik munkájukkal évtizedek óta hozzájárulnak az adott ország fejlődéséhez. Időnként már az is elhangzik, hogy: menjenek haza! Hova haza, amikor egykori otthonukban más lakik, s már szüleik hosszú évek óta gondozatlan sírját is benőtte a gaz. Meg a feledés. S ki fogja akkor söpörni az utcákat, ki mosogat a vendéglők konyháin, ki takarítja a csillogó-villogó szállodákat, az irodaházakat, a bankokat? Erre bizonyára nem gondolnak sem a svájci, de más nyugati országok diszkriminációs intézkedéseit kiötlő grémiumok sem.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.