Írjon nekünk

Közélet

Tovább csúszik a leselejtezett MIG-ek értékesítése

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mtiszegedma.jpg

Megjelent:

Tovább csúszik a magyar hadrendből kivont MiG-29-es vadászgépek értékesítése, ennek technikai és feltehetően politikai okai is vannak – írja a Népszabadság.

A Honvédelmi Minisztérium (HM) több milliárd forint bevételt remél a régi, szovjet gyártású vadászgépek, alkatrészek és felújított radarok értékesítéséből. A tárca nemrég nyolc MiG-29-es vadászrepülőgépet próbált meg eladni – az ezekre kiírt pályázatra nyolc érdeklődő jelentkezett ugyan, de érvényes ajánlat egyik gépre sem érkezett. A húsz póthajtóművet viszont sikerült már az első körben eladnia az államnak – emlékeztet a lap csütörtöki száma.

A HM a gépek sikertelen értékesítése után azt javasolta a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőnek (MNV), hogy a gépeket nyilvános értékesítési formában hirdessék meg újra, és engedélyezzék, hogy az egyes repülőgépekre külön-külön, minimálár megkötése nélkül is vételi ajánlatot lehessen tenni. Az új típusú pályázati kiírás azt a célt szolgálja, hogy a korábban már pályáztatott nyolc, valamint további – még pályáztatásra nem került – tizenhat MiG–29-es vadászrepülőgép értékesítése sikeres legyen, és a lehető legmagasabb bevételt hozza.

A HM ezzel kapcsolatban a lapnak leszögezte: a minimálár kikötésétől való eltekintés nem jelenti azt, hogy “a magyar állam, vagy a Honvédelmi Minisztérium mindenáron szeretne megszabadulni a repülőgépektől, ez a lehetőség ugyanakkor nagyobb mozgásteret biztosít a gépek értékesítésekor”.

Az MNV a lap megkeresésére közölte: a MiG-ek értékesítéséről szóló újabb döntést nem hoztak. Hozzátették ugyanakkor, hogy a kiírásra csak érvényes értékbecslés birtokában kerülhet sor, a legutóbb megszerzett szakvélemény érvényességi ideje viszont időközben lejárt.

A Népszabadság szerint az értékesítést politikai okok is nehezíthetik, hiszen nem elég, hogy a gépeket speciális tevékenységi engedéllyel rendelkezők vásárolhatják csak meg, de egy szerződés értelmében az oroszok előzetes hozzájárulása is szükséges hozzá. Sőt, a lap információi szerint az oroszok még olyan jelentkezők bevonását is szorgalmazhatják, akik eredetileg nem is vettek részt a pályázaton. Ez utóbbi esetben viszont állítólag már a magyar félnek is van vétójoga, vagyis az érvényes megállapodásoknak köszönhetően extrém esetben kölcsönösen meggátolhatják az üzletet az érintett felek.

Az első körös kiírásban a nyolc gépért összesen legalább 3,5 milliárd forintos ajánlatot várt a magyar állam. A bevételt a tervek szerint technikai korszerűsítésre kívánja fordítani a szaktárca – írja a lap.

Kommentek

Közélet

Jótékonysági koncert lesz Szegeden a Notre Dame újjáépítéséért

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mtiszegedma.jpg

Megjelent:

Szerző:

Francia zeneszerzők orgonadarabjai csendülnek majd fel.

Tovább olvasom

Közélet

Öt éve mért utoljára ólomtartalmat a Szegedi Vízmű

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mtiszegedma.jpg

Megjelent:

Szerző:

A szolgáltató szerint 2014-ben még nem volt gond a szegedi vízzel. Csak azóta eltelt öt év…

Tovább olvasom

Közélet

Trócsányi László: Eljött az idő, hogy egyenes gerinccel tárgyaljunk

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mtiszegedma.jpg

Megjelent:

Szerző:

A dialógusban hisz Trócsányi László igazságügyi miniszter, a Fidesz-KDNP európai parlamenti listavezetője.

Tovább olvasom

Aktuál