Közélet

Szépül a Kálvária téri kerékpáros-pihenőhely + FOTÓK

Szépül a Kálvária téri kerékpáros-pihenőhely + FOTÓK

2012. április 26., csütörtök
Szépül a Kálvária téri kerékpáros-pihenőhely + FOTÓK

Nemzetközi összefogással valósul meg a beruházás, most is dolgoznak ott német, magyar és dán diákok. Nógrádi Tibor képviselő is mindent megtesz azért, hogy a tér eredeti szépségében pompázzon.

A Szeged második legnagyobb terének környékén élők megmozdultak, nagyon sokan segíteni akarják a figyelemre méltó vállalkozást. Az építkezési helyszínen tett látogatása során

Nógrádi Tibor

(Fidesz-KDNP) képviselő elmondta, több helyi vállalkozó is felkínálta segítségét, a Dobai kertészet például növényekkel fogja betelepíteni a pihenőhelyet és a környékét, a tér túloldalán található Canga biciklibolt pedig a május 19-én, 10 órakor megrendezendő ünnepi megnyitó marketingjét vállalta magára. Ezen a napon 5 kilométeres kerékpártúrát szerveznek a bringásoknak, és emléktáblát lepleznek le, amelyen feltüntetik a tároló megépítését segítők és ebben közreműködők névsorát. A kerékpárversenyre a Canga boltban lehet jelentkezni, a résztvevők számára díjakat is osztanak, kerékpárkellékeket, illetve kerékpár-szervizelési lehetőségeket. A képviselő csodálatosnak nevezte a Szegedi Ipari, Szolgáltató Szakképző és Általános Iskola Szeged-Móravárosi Tagintézményének hozzáállását a pihenőhely megépítéséhez, majd megköszönte a tőlük kapott segítséget.

Megkezdődött a Kálvária tér rekonstrukciója

Az iskola igazgatója, Szabó Gábor elmondta, évről évre több szakmai pályázatot nyújtanak be az EU felé, amelyek lényege, hogy az intézmény diákjai nemzetközi csereprogramok keretében egyre gyakrabban utaznak külföldre, és a helyszínen tanulmányozzák a szakképzés helyzetét, illetve külföldieket tudnak Magyarországon fogadni, hogy azok adott szakmacsoport keretében együttműködjenek a helyi diákokkal. A Kálvária téren most éppen egy ácsprojekt zajlik, a 80 négyzetméteres, bazaltkővel kirakott pergola favázát készítik német és dán diákok, ilyképpen viszonozva a szegedi szakiskolások korábbi látogatását. Az igazgató hangsúlyozta, nagy örömükre szolgált, hogy együtt felépíthetik e gyönyörű, szakmai kihívásokban sem szűkölködő projektet. Ezzel nemcsak a nemzetközi kapcsolatokat tudják ápolni és fejleszteni, hanem a közvetlen környezetük épüléséért, szépüléséért is tehetnek valamit, hiszen a létesítmény - csakúgy, mint a Kálvária tér - az iskola közvetlen környezetében található.

Összefogtak az érdekelt felek

Az építkezés megkezdésekor hiányoztak az anyagiak, de a kezdeményezést felkarolta a szegedi önkormányzat, a projekt mellé állt Nógrádi Tibor, valamint Ménesi Imre szocialista képviselő, ugyanakkor a város különböző irodáitól, cégeitől is komoly segítséget kaptak. A félig fedett kerékpáros-pihenőhely a Mórahalom irányából érkező vagy arra haladó biciklisek számára kínál kulturált pihenési lehetőséget. Itt le tudják támasztani a kerékpárokat, fedett, árnyékos helyen megpihenni, mielőtt tovább indulnak. Padokat telepítettek, illetve a borovi fenyőből készült pergola az, ami dísznövényekkel felfuttatva árnyékot biztosít az elfáradt bringásoknak. Ivóvízkutat is terveztek, de ennek költségei jelentősen megdrágították volna a beruházást, ezért azt elnapolták. A Kálvária tér teljes felújításakor talán majd arra is sor kerül. Nógrádi Tibor képviselő még fontosnak tartotta megköszönni Szeged város segítségét, ugyanakkor sajnálatát fejezte ki, hogy a megyei napilap képviselői nem találták fontosnak, hogy megjelenjenek a csütörtöki sajtótájékoztatón. Végül elmondta: május 2-ától a Canga boltban lehet 500 (egyéni) és 1000 forintos (családi) biciklijegyeket vásárolni, ami egyúttal nevezés is a versenyre. Aki akarja, ezzel támogathatja a Kálvária téri beruházást, a kerékpáros-pihenőhely kialakítását. A részletes programról az érdeklődők a boltban kaphatnak tájékoztatót.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.