Közélet

Szegedi pártvélemények Schmitt lemondásáról

Szegedi pártvélemények Schmitt lemondásáról

2012. április 2., hétfő
Szegedi pártvélemények Schmitt lemondásáról

Az események hihetetlen gyorsasággal pörögtek. A Fidesz 9-kor kezdődő rendkívüli frakcióülésén kiderült, a mai nap folyamán Schmitt Pál köztársasági elnök szólni kíván a Parlamentben. Tizenhárom óra után néhány perccel az Országházban, napirend előtti felszólalásában aztán Schmitt váratlanul bejelentette lemondását. Délelőtt, még ezt megelőzően megkérdeztük a szegedi pártok vezetőit, képviselőit, kommentálják az előállt helyzetet, majd ugyanezt megtettük a lemondás után is.

Szentistványi István

, az LMP szegedi önkormányzati képviselője szerint az ügyet nem lehet kétféleképpen értelmezni. Ami ennél is érdekesebb, a mértéktartó konzervatív politika szószólói, továbbá néhány jobboldali napilap és hetilap is elég egyértelműen állást foglalt. A köztársasági elnöknek mindenképpen le kell mondania - helyzete ugyanis védhetetlen -, ha nem akarunk következmények nélküli országban élni. A lemondás hírére Szentistványi megerősítette: ez volt az egyetlen járható út, a szereplők csakis így jöhettek ki relatíve jól az ügyből. Senki nem merte vállalni a nyugattal való újabb konfrontáció ódiumát, s noha nem ismerjük a lemondás hátterét, más megoldás tulajdonképpen nem is volt.

Keresztúri Farkas Csaba

, a Jobbik szegedi képviselője ugyancsak

Schmitt

lemondását tartja egyedüli megoldásnak, hiszen bárhol megjelenik a köztársasági elnök, mindenhol az országot, Magyarországot képviseli, szimbolizálja. Schmittnek mielőbb távoznia kell, mert minden nap, amit az elnöki székben tölt, árt az ország megítélésének. A lemondás után Farkas úr már rövidebben kommentálta az eseményeket: „Megnyugvással fogadtam a lemondás hírét, az ország érdeke is ezt kívánta, ez a legjobb megoldás”.

Kozma József

, az MSZP szegedi elnöke szerint egyszerű a helyzet, amit egy mondatban úgy lehetne megfogalmazni: Schmitt Pált a Fidesz adta, ő is vigye el, mert csak így lehet helyreállítani az ország megtépázott tekintélyét. A délutáni hírre reagálva elmondta, ebben a helyzetben az elnök úr megtette az egyetlen lehetséges lépést. Most a Fideszen a sor, hogy a nemzet egységét megtestesítő államfő jelölésével és elfogadásával minden párt számára elfogadható konszenzusos megoldást találjon.

Bohács Zsoltot

, a Fidesz parlamenti képviselőjét és a párt szegedi frakcióvezetőjét délelőtt nem értük el, délután azonban már nyilatkozott portálunknak. Mint fogalmazott, váratlanul érte a köztársasági elnök lemondása, hiszen hétfői nyilatkozatában még a küzdelemről beszélt. Sportemberként lemondásával Schmitt nem csak saját magára, de az ország helyzetére is gondolt. Egyetlen szocialista képviselő sem volt hajlandó korábban megválni posztjától és az elnökhöz hasonlóan cselekedni, véli Bohács. Schmitt megmutatta, hajlandó küzdeni a saját igazáért. Bebizonyította, jogtalanul érik a vádak, ugyanakkor tisztában van azzal, hogy ezek nem szakmai, hanem politikai eredetű támadások. Ő az akkori kor követelményeinek megfelelő dolgozatot adott le, a mostani támadások egyértelműen személye ellen irányulnak és az MSZP áll a háttérben, fogalmazott a frakcióvezető.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.