Kultúra

Sikeres évet zárt a Szegedi Akadémiai Bizottság

Sikeres évet zárt a Szegedi Akadémiai Bizottság

2012. április 19., csütörtök
Sikeres évet zárt a Szegedi Akadémiai Bizottság

Sikeres évet zárt 2011-ben a Szegedi Akadémiai Bizottság (SZAB), és az idei év is számtalan programot és újabb tudományos együttműködési lehetőségeket tartogat - mondta el a bizottság idei közgyűlését megelőzően csütörtökön Dékány Imre elnök az MTI-nek.

Az akadémikus az elmúlt év újdonságairól kiemelte, hogy a tudományos élet művészeti vonallal bővült, számos kiállítás és előadás szerveződik a Szegedi Akadémiai Bizottság épületében, a tudományos előadások sok esetben kiállítások közt folynak, és zenei programok, színházi előadások is bekerültek a tudós szakmai programokba. A határon túli programok közt megemlítette, hogy a temesvári és szabadkai társszervekkel kiváló együttműködést sikerült megvalósítani. A települések egyetemei, kórházai, klinikái több uniós projektben érdekeltek, és a tudományos háttérelőadások és programok a SZAB-székházban zajlanak. Az épületben egyébként évi csaknem 450 eseményt bonyolítanak le. A bizottság több ösztöndíjat is kiosztott. Az elismerést évente 30-40 fiatal kapja meg, aki a phd-t még nem védett, de már végzett vagy az előtt áll, és kiemelkedő teljesítményt nyújtott. Az elnök hangsúlyozta: 2012-ben is cél, hogy a hozzájuk tartozó megyei iparkamarákkal (Csongrád, Bács-kiskun, Békés) egyre szorosabbra fűzzék az együttműködést. A felmérések megkezdődtek arra nézve, hogy mely szabadalmak érdeklik őket és melyek megvalósításában vennének részt. Idén a jogtudományi szakbizottság szervezésében a székházban már megnyílt egy Bibó-kiállítás, amelyen eddig még soha nem látott dokumentumok láthatóak. Nyáron a jelenleg a szegedi egyetemen látható Szent-Györgyi kiállítást átviszik a SZAB-székházba is, és a tervek szerint kiegészítik a tudós innovációs tevékenységének bemutatásával, valamint a Nobel-díjasok idei szegedi látogatásának emlékeivel. Együttműködést kötöttek a Pécsi Akadémiai Bizottsággal, valamint az eszéki és zágrábi társszervekkel, hogy egy határmenti környezetvédelmi tudományos együttműködést alapozzanak meg. A tervek szerint egy egynapos szakmai szimpóziumon mutatják be, milyen témák foglalkoztatják az egyes partnereket, és ha lehetőség adódik akár közös uniós pályázatot is készítenek - sorolta az idei feladatokat Dékány Imre akadémikus, a SZAB elnöke.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.