Közélet

Nagy Ferenc IKV-vezérigazgató: Mindig ámulatba ejtettek az épületek

Nagy Ferenc IKV-vezérigazgató: Mindig ámulatba ejtettek az épületek

2012. április 4., szerda
Nagy Ferenc IKV-vezérigazgató: Mindig ámulatba ejtettek az épületek

Április óta új vezetője van az Ingatlankezelő és Vagyongazdálkodó Zrt.-nek. A közgyűlés 11 jelölt közül választotta ki a többek között építészmérnök végzettségű Nagy Ferencet. Egyik célja, hogy javítsa a cég megítélését, májustól lakossági fogadóórákat is tart majd heti rendszerességgel.

- A önkormányzat, szakítva a korábbi gyakorlatával, pályázatot írt ki az IKV Zrt. megüresedett vezérigazgatói posztjának betöltésére. Mi inspirálta, hogy egy jelentős városi vagyon felett őrködő cég vezetői pályázatán megmérettesse magát?

- Gyermekkorom óta érdekel az építőipar, már a legózásnál is az volt az elsődleges szempont, hogy épületet alkossak. Szerencsém volt, mert a szülőkkel nemcsak az országon belül, hanem külföldön is tölthettem néhány napot, így láttam, tapasztaltam a külföldi példákat is. Mindig ámulatba ejtettek az épületek, legyen az Barcelonában vagy akár Veronában, leginkább a korábbi korok építészeti vonalai vonzottak. A pályám a Vedres István Építőipari Szakközépiskolába való jelentkezésemkor dőlt el véglegesen. Onnan egyenes út vitt a Pollack Mihály Műszaki Főiskolára, ahol mint építészmérnök szereztem diplomát, most pedig egy másoddiplomát végzek, szerkezetépítő szakon. Emellé műszaki ellenőri, épületenergetikai tanúsítói jogköröm, illetve ingatlanközvetítő és értékbecslői jogosultságom van. Szakmai tapasztalattal rendelkezem az építőipar szinte teljes szegmenségben, mind a gyártói mind a megrendelői oldalon. Kivitelezésben is képviseltettem magam, több olyan európai szinten is komolynak mondható beruházásban tudtam részt venni egyedi technológiával, ahol adott esetben több száz ember irányítása volt a feladatom. Az IKV-val kapcsolatban úgy éreztem, ez a munka olyan kiívás lehet, amiben kiteljesedhetek, és közelebb kerülhetek a szegedi városi építészethez, építőiparhoz.

- Néhány napja van még csak a cég élén, mik az eddigi tapasztalatai?

- Az átadás-átvétel még zajlik, nagyon segítőkészek a kollégák, és az előző vezetés is igyekszik mindent a megfelelő módon átadni. Buzog bennem a tettvágy, bízom abban, hogy a lényegi kérdésekben néhány napon belül dönteni tudunk, vannak azonban olyan dolgok, melyek tovább fognak tartani, hiszen a folyamatban lévő ügyek áttekintése, alapos megismerése időbe telik. Egy olyan rendszer kiépítésén kezdtünk el dolgozni, ami az ingatlanaik feltérképezését foglalja magában. Természetesen mindegyikről rendelkezünk különböző tervdokumentációkkal, most viszont egy teljes körű, aktualizált, digitális adatbázist készítünk. Az azonban világosan látszik, hogy vannak olyan égető problémák, melyekre sürgősen meg kell találnunk a megfelelő megoldást.

- Milyen problémákra gondol, mivel szembesült?

- Látni kell, hogy a szegediek is szenvednek a jelenlegi gazdasági helyzettől, így ez az IKV-t is érinti. A lakók és az üzleti bérlők részéről egyaránt igény jelentkezett például a bérleti díjak csökkentésére, vagy például a bérleményeknek a méretének a változtatására. Nagyon sok 100-150 négyzetméteres ingatlanunk van hasznosítás alatt, ahonnan a bérlők szeretnének kisebb lakásokba átmenni. Hosszú távon pedig a jelenleg általunk kezelt közel 50 milliárdos ingatlanállománynak az állapotmegőrzése, illetve karbantartása az, ami komoly feladatot ró ránk. Pénzhiánnyal küzdünk mi is, így komoly kihívás, hogy olyan forrásokat tudjunk találni, ahonnan ezeket az egyre nagyobb tátongó lyukakat be tudjuk tömni. A felújítások nem tűrnek halasztást, aki Szegeden sűrűn megfordul, láthatja az állapotokat. Fontosnak tartom megemlíteni a zöld beruházásokat is, hiszen a környező országok kezdenek lehagyni bennünket ebben a tekintetben. A törvények, illetve a lehetőségek adta kereteken belül mozogva, a várossal együtt dolgozva szeretnék hatékonyan részt venni ebben a munkában is. Tudom, hogy az embereknek napi szintű problémája lehet egy csőtörés vagy üvegtörés, adott esetben a lakókkal való együttélés, igyekszem ezeket is előtérbe helyezni. Összességében az IKV megítélését kell javítani, szeretném, hogyha mosolygós emberek mondanák ki a cég nevét, nem pedig morcos, haragos ügyfelek.

- Mégis milyen eszközökkel lehetne javítani az IKV-ról jelenleg alkotott képet? Van erre konkrét elképzelése?

- Fontosnak tartom, hogy az emberek érezzék azt, hogy igenis törődik, foglalkozik velük a cég azon túlmenően, hogy napi szinten igyekezünk maximálisan ellátni feladatainkat. Mindez nem egyszerű, nyilván mindenkinek nem lehet megfelelni, de a cél az, hogy minél több elégedett partnerünk legyen, hiszen Szegedért vagyunk, és a városért dolgozunk mindannyian. Májustól fogadóórákat fogok tartani heti rendszerességgel – természetesen munkaidő után –, melyeken a lakásbérlők elmondhatják problémáikat, kéréseiket. Minden ügyfelünk számára nyitva lesz az ajtó, s meg fogjuk találni a számukra megfelelő megoldást.

- Az IKV üzleti ügyfeleinek egy része már tavaly is hangot adott nemtetszésének, a belvárosi kereskedők tüntettek, a gazdasági helyzetre tekintettel például bérleti díjaik csökkentését kérték. Ez reális, teljesíthető kérés részükről?

- A megoldások nem ennyire egyszerűek, nem lehet egyöntetűen minden egyes problémára azt mondani, hogy persze, majd csökkentjük a bérleti díjat. Természetesen érthető az álláspontjuk, minden egyes ügyféllel le fogunk ülni, és megoldásra fogunk jutni. Tavaly – igaz, egy hibával – született egy határozat a nem lakáscélú helyiségek bérbeadásával kapcsolatban. Korábban a bérleti jogot kellett megpályázni, jelen pillanatban pedig a bérleti díjat. Egyszerűsítettük a konstrukciót, és ezáltal lehetőség nyílt arra, hogy kvázi olcsóbb legyen. Nekünk ez azért fontos, mert ha üresen áll egy ingatlanunk, akkor az pénzkiesés a cégnek. A határozat hibája viszont, hogy tartalmaz egy kikötést, mely értelmében az egy éve üresen álló ingatlanra vonatkozik, amit említettem, vagyis ez pont a folyamatosságot gátolja meg. Már készítjük a módosító javaslatunkat e tárgyban.

- Ha már a nehéz gazdasági helyzetről esett szó, mit mondhatunk el az IKV idei éves pénzügyi terveiről, kötelezettségeiről?

- Sajnálatos módon 2012-es évre vonatkozó elfogadott terv még nem áll a rendelkezésünkre, hiszen a 2011-es beszámolót, illetve a 2012-es tervet a felügyelőbizottság és az igazgatótanács nem szavazta meg, így nagy valószínűséggel egy új anyagot kell, hogy összeállítsunk. Megvárjuk, hogy a közgyűlés mit fog mondani. Nekem egy feladatom van mint vezérigazgatónak, nevezetesen a törvények adta kereteken belül minden esetben a cég gazdasági szempontjait figyelve kell irányítanom, és aszerint kell a város felé referálnom. Arra törekszem, hogy a várossal karöltve tudjunk a szegediekért tevékenyen, hatékonyan együttműködni.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.