Közélet

Kósa: Schmitt Pál államférfihoz méltó döntést hozott

Kósa: Schmitt Pál államférfihoz méltó döntést hozott

2012. április 3., kedd
Kósa: Schmitt Pál államférfihoz méltó döntést hozott

A Fidesz alelnöke szerint Schmitt Pál a lemondásával államférfihoz méltó döntést hozott: komolyan vette esküjét, és azt mondta, nem tudja képviselni a nemzet egységét.

Kósa Lajos

a TV2 Mokka című műsorában kijelentette: leköszönéséhez a köztársasági elnök az első adandó alkalmat használta ki, hiszen megbízatását az Országgyűléstől kapta, és az őt érintő testületi döntések meghozatala után a Ház első ülésén jelentette be lemondását. "Végre van valaki, aki húsz év után először egy ilyen helyzetben Magyarországnak példát mutat, a saját személyes szempontjait félreteszi, és azt mondja, hogy lemond” - jelentette ki Kósa Lajos, aki emlékeztetett arra: "derült ki miniszterelnökről, hogy pufajkás volt, vállat rándított, és azt mondta, na és", derült ki miniszterelnökről, hogy kém volt, az is kiderült kormányfőről, hogy csalt, hazudott, majd a következőről, hogy gazdasági emberként nem fizetett ki beszállítókat. Arra a kérdésre, hogy

Kövér László

elfogadható lenne-e a Fidesz számára államfőként, azt válaszolta: "azt a döntést hoztuk, hogy semmilyen nevet nem kommentálunk". Mint mondta, ezzel el akarják kerülni azt a helyzetet, "amelyet a szocialisták produkáltak a miniszterelnöki casting kapcsán". Az

Orbán Viktor

miniszterelnök-pártelnök által megfogalmazott elvárásokat ismertetve Kósa Lajos azt mondta: olyan emberre van szükség, aki elfogadja az alaptörvény szellemét. Emlékeztetett arra, hogy a hétfői ötpárti egyeztetésen, valamint a Fidesz-KDNP frakciószövetség ülésén is az a gondolat fogalmazódott meg: a folyamatot nem szabad elhúzni. Orbán Viktor, miután konzultál a pártelnökséggel, a frakcióelnökséggel és a kormánnyal, április 16-án tesz javaslatot. Kósa Lajos

Tulassay Tivadar

, a Semmelweis Egyetem rektorának lemondását úgy kommentálta: nagyon rossz döntést hozott, ő pánikolt be egyedül, egy felső vezető nem viselkedhet így.

Schmitt Pál

hétfőn jelentette be a parlamentben, hogy lemond államfői hivataláról. Döntését azzal magyarázta, hogy plágiumügye megosztja a nemzetet, noha államfőként annak egységét kell kifejeznie.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.