Sport

Jégkorong: kikaptunk a szlovénoktól, halványuló remények

Jégkorong: kikaptunk a szlovénoktól, halványuló remények

2012. április 18., szerda
Jégkorong: kikaptunk a szlovénoktól, halványuló remények

A legnagyobb helyzeteit is elpuskázó magyar jégkorong-válogatott 4-1-re kikapott a házigazda szlovén csapattól a ljubljanai divízió I-es világbajnokság szerdai, harmadik fordulójában, és csak akkor marad reális esélye a világelitbe kerüléshez, ha csütörtökön legyőzi az osztrák együttest.

Azzal, hogy az osztrákok a lehetséges háromból csak egy pontot szereztek a japánok ellen, a két forduló után százszázalékos magyar és a szlovén együttes nagy lehetőséghez jutott. A magyarok tétmérkőzésen, illetve Ljubljanában még soha sem nyertek a szlovénokkal szemben, akiket most 9000 szurkoló buzdított. A Primeau-csapatot közel ezren kísérték el a vadonatúj Stozice Arénába, ahol a teltházas hangulat fantasztikus volt. Az orosz játékvezető gyorsan három kiállítást ítélt a vendégek ellen, és a kezdeti "hátszélben" a szlovénok már a 3. percben megszerezték a vezetést.

Sabolic

lövése

Horváth

lábán váltott irányt, és a korong

Bálizs

lába között csúszott be. Később a kapuvas mentett a magyar hálóőr helyett. A folytatásban is sok volt a kakaskodás. Amikor a magyarok is létszámfölénybe kerülhettek, megnyugodtak, azonban Galanisz, Sikorcin, illetve

Vas Márton

is hagyott ki helyzetet. A második felvonás hazai emberelőnnyel kezdődött, és

David Rodman

fonákemelése alig ment mellé. Ahogy fordult a kocka,

Sofron

, Vas M. és

Ladányi

rontott ordító helyzetben. Mihelyst Sofron másodszor is ziccerbe került – szólóját védte bravúrral, spárgázva

Kristan

-, az ellentámadás után kettős emberhátrányba kerültek a magyarok. Ebből aztán előbb

Gregorc

, majd 56 másodperc múlva D. Rodman talált be. A harmad vége is nagy izgalmakat hozott, emberhátrányban kontráztak a hazaiak, Bálizs óriásit védett, a pakk átcsúszott rajta, de még a gólvonalon rátenyerelt. A játékvezető videózás után jelezte: marad a 3-0. A zárófelvonás eleje is dupla szlovén emberelőnyt hozott, Bálizs pedig bravúrt bravúrra halmozott. A kilencedik emberhátrányban Gregorc szép passzát

Ticar

vágta be. Vas M. ugyan szépített, de ennél több örömre nem volt ok. Sorozatban ez volt a harmadik ljubljanai vb-meccs, amelyen 4-1-re nyertek a szlovénok a magyarok ellen. A bíró 26 perc kiállítást osztott ki a hazaiaknak, és 36 percnyit a vendégeknek. A magyarok számára akkor marad reális esély a feljutásra, ha csütörtökön legyőzik az osztrákokat, akik szerdán meglepetésre kikaptak a japánoktól.

Divízió I-es férfi jégkorong-világbajnokság, 3. forduló:

Szlovénia - Magyarország 4-1 (1-0, 2-0, 1-1)

Ljubljana, 9535 néző. Vezette: Ravogyin (orosz), Kaderli (svájci), Leermakers (holland)

Szlovénia:

Kristan – Robar, Gregorc, Jeglic, Ticar, Sabolic – Pavlin, Kranjc, D. Rodman, Music, M. Rodman – Tavzelj, Kovacevic, Razingar, Hebar, Pajic – Dervaric, Golicic, M. Hocevar, E. Pance, Z. Pance.

Magyarország:

Bálizs – Horváth A., Tokaji, Sofron, Vas M., Ladányi – Hegyi Á., Szélig, Vas J., Hári, Mihály Á. – Sille, Pozsgai, Bartalis, Sikorcin, Kovács Cs. – Láda B., Benk, Galanisz, Magosi

Gólszerzők:

Sabolic (Gregorc, 2:55: 1–0), Gregorc (Robar, 26:13: 2–0 - kettős emberelőnyből), D. Rodman (Kovacevic, 27:09: 3–0 - emberelőnyből), Ticar (Robar, 47:27: 4–0, emberelőnyből), Vas M. (Ladányi, 50:25: 4–1 - emberelőnyből).

Kiállítás:

26, ill. 26 perc + 10 perc fegyelmi (Sille) Kevin Primeau, a magyar válogatott szövetségi kapitánya:

"Túl sok kiállítást kaptunk, ennek egyik része jogos volt, a másik része nem, a szlovén csapat pedig van annyira jó, hogy ezeket az emberelőnyöket belője. Mindez párosult a hazaiak részéről egy remek kapusteljesítménnyel. A mérkőzés egyik fordulópontja volt, amikor 1-0-ás hazai vezetésnél kihagyta a szólót, majd utána rögtön kettős emberhátrányba kerültünk és két gyors gólt kaptunk."

Bálizs Bence, a magyar válogatott kapusa:

"Buta gólokat kaptunk, de tény, hogy a szlovénok ma jobbak voltak. A helyzetkihasználásuk révén nyerhettek. Sajnálom, hogy nem tudtam győzelemhez segíteni a csapatot."

Vas Márton, a magyar gól szerzője:

"Túl sok kiállítást szedtünk össze, és többet kellett volna korcsolyáznunk. Ez a kettő okozta ma a vesztünket. Nem szabad megtörnünk, csütörtökön le kell győznünk az osztrákokat, hogy életben tartsuk álmainkat. A mai nap is bebizonyította, hogy bárki ellen lehet győzni."

Hári János, a magyar válogatott támadója:

"Sajnos így alakult. Ők belőtték a helyzeteiket, mi nem. A rengeteg emberhátrányunk sok erőt kivett belőlünk, de remélem gyorsan tudunk regenerálódni, mert csütörtökön is komoly mérkőzés vár ránk."

Korábban játszották:

Japán - Ausztria 4-3 (0-1, 2-1, 1-1, 0-0, 1-0), szétlövéssel Nagy-Britannia - Ukrajna 4-3 (0-1, 3-2, 0-0, 1-0), hosszabbítás után

Az állás:

1. Szlovénia 9 pont 2. Ausztria 7 3. Magyarország 6 4. Nagy-Britannia 2 (9-13) 5. Japán 2 (7-12) 6. Ukrajna 1 Az első két helyezett jut fel a 16 csapatos világelitbe, az utolsó kiesik a divízió I B-csoportba.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.