Irány Ljubljana - 1. rész: Volt egyszer a jégkorong + FOTÓK

A SZEGEDma.hu jégkorong-szakírója, Petró János helyszíni naplójában követi végig a szlovéniai divízió I-es jégkorong-világbajnokságot. Vasárnap megkezdik nagy menetelésüket Ladányi Balázsék. Előtte egy kis visszatekintés!

1974, lényegtelen melyik középiskola, a lényeg, hogy Ferencvárosban.

Faresz

, aki végzős, régen elfogadott már, csóró kis elsőst, mert ott vagyok minden Fradi-meccsen. Ő hívott az első hokimeccsre, mindjárt olyanra, amit azóta sem feledek. A "C" csoportos magyar bajnok egy "A" csoportos ország bajnoka, a német EV Füssen ellen. A mérkőzésben minden benne volt, ami az akkori hokit jellemezte. Jön a német bajnok, nem kicsit nagyképűek, olvasták, hogy nálunk még fedett pálya sincs, a magyar bajnokság száznál alig több sportoló magánügye. Még azt se veszik igazán komolyan, hogy hazai meccsüket 5-1-ről sikerül elveszteniük egy góllal, majd behúzzák Pesten. Rendesen el is késnek, nem látnak semmit, csak az öltözőt. Szándékos vagy véletlen, éppen a B-közép oldala felől jönnének be, de ezen a napon ez teljesen mindegy. 14 000 néző, zsúfolásig megteltek a lelátók, nincsen B-közép, illetve csak az van. Szó szerint csak jönnének, mert már a folyosón összecsinálják magukat. A másik oldalon éppen ebben a pillanatban jelenik meg

Horváth Öcsi

, nyakában Fradi-sál. Nem is kell vezényszó, egyszerre zúg fel 14 000 torokból az "EEEEFFFFFF-TTTTÉÉÉÉÉÉ-CCCCÉÉÉÉÉÉ!!!!" kiáltás, a német csapatkapitány visszafordul, talán megnézik az öltözőben a térképet, jó helyen járnak-e. De ezt a meccset már elvesztették, pedig még ki se léptek a jégre. Az egész meccs háromszor húsz perc eufória, elképesztő iram, a végén hangrobbanás, gyorsan lemenekülő német játékosok, mindenki a jégen, igazi fradista ezen az estén a Rolba útvonalán, a Millenáris felé hagyja el a Kisstadiont, hogy aztán még órákon át éltesse a játékosokat és

Jakabházy László

edzőt az öltöző ablaka alatt. 1974. november. Az Üllői úton kiesik a KEK-ből a Liverpool. A kapu mögött, az állóhely első sorában szorítom végig a 90 percet, 0-0, ez nekünk jó. A meccs alatt valaki bedob egy üveget, ennek még lesz jelentősége. Másnap Fradi - Újpest a Kisstadionban, kicsalom magammal két fanatikus osztálytársamat is. Szépen lengetjük zászlainkat az első sorban, éppen azon vitázunk, melyikünké a tökéletesebb, amikor odajön egy rendőr, s mindhármunkat bevisz a Kisstadion épületébe. Nicsak, saját irodájuk van, figyeltek minket egy ideje. "Nem volt elég tegnap?" - kérdi a főrendőr, zászlóinkat elkobozzák, minket pedig kirúgnak az utcára. Köszönjük szépen, ezzel minden eldőlt,

Tóni

barátomat és engem ettől kezdve csak gumibottal lehet kizavarni. Helyet változtatunk, középszektor a Fradi-kispad fölött, 13. sor 13. szék. Tóni jobb lába, nekem a bal lábam a szent helyen,

Zsitva

és

Shell

játékvezetők felnéznek, ott vagyunk-e, mielőtt bedobják a pakkot. Azt a meccset egyébként 6-5-re nyerte a Fradi, és hogy melyik zászló lengett tökéletesebben, az a mai napig vitatéma. 1981-ben költöztem Szegedre, ennek örömére 1983-ban átadták a jégpályát, és hogy könnyebben kibírjam ezt az időt, arról a Magyar Néphadsereg behívója gondoskodott. Naná, hogy vannak szegedi emlékeim is. Mert az egyetlen OB I-es évadában a Szeged hazai pályán megverte a Dunaújvárost, ami abban az évben a bajnokság legnagyobb meglepetése volt. Itt láttam először szupermini korosztályos meccset, korábban junior volt a legfiatalabb korosztály, amire jártam. Aki látott már ötéves lurkókat korongozni, tudja, hogy miről beszélek. Természetesen Szegeden is ott vagyok, amikor csak lehet. Sajnos 13. sor nincs, de ha megnézitek a képeket a szegedmán, megtaláljátok törzshelyemet is.

Petró János